VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívül szerencsétlennek tartom azt, hogy a magyar gazdaságpolitika - a kormánypárti képviselők állításával ellentétben - teljes egészében kiszámíthatatlan lett. Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy a most benyújtott módosítások olyan hosszú távú polgári jogi szerződésekbe szólnak bele, mint a biztosítási szerződések, amelyekből egyébként nem tudnak a szereplők kilépni, legalábbis jelentős érdeksérelem nélkül nincs rá lehetőségük; olyan jelentős kérdéseket változtatnak meg az utolsó pillanatban benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatokkal, amelyek alapvetően megváltoztatják a magyarországi adókörnyezetet, például a társasági adózás területén.

Hogy mit is okoz ez a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika, azt láthatjuk az energetikai szektorban, ahol egy év alatt négy erőművet sikerült bezáratnia az Orbán-kormánynak, ennyivel kisebb lett a magyarországi áramtermelés, egyetlen év alatt 4 százalékkal nőtt Magyarországon az importáram részaránya - ez lett ennek a politikának a következménye. Ha most újabb terheket raknak az energetikai szektorra, minden egyes erőműből, amit ezután fognak bezárni, ismét - ugyanúgy, mint a másik bezárt négy erőműből - százával fogják elbocsátani az embereket, utcára fogják őket tenni, és az egész politikájuk kedvezményezettje a külföldi áramtermelő lesz; nem a magyar vállalkozásokat, nem a magyar munkahelyeket segítik ezzel a gazdaságpolitikával, hanem a külföldi áramtermelést.

Azt gondolom, ideje lenne észbe kapni, behúzni a vészféket, megváltoztatni ezt a gazdaságpolitikát, és átgondolni azt, hogy vajon a kisvállalkozókon és a magyar cégeken szeretnénk-e segíteni, vagy róluk beszélünk, de ezzel szemben a külföldi cégeket juttatjuk jelentős kedvezményekhez annak révén, hogy megfojtjuk a hazai piacon tevékenykedő cégeket.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu