GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kara képviselőtársam gondolatát folytatnám, amikor ő 160 ezer új munkahelyről beszél. Onnan szeretném megközelíteni ezt a történetet, hogy tisztázzuk, verjük le a cövekeket, és akkor látjuk, hogy mi a való helyzet. 2008 ősze a pénzügyi-gazdasági világválság beköszönte Magyarországon, 3 millió 924 ezer ember dolgozik. Most a legújabb statisztikai adatok 3 millió 936 ezret mutatnak, gyakorlatilag ugyanott vagyunk.
A kormányváltáshoz képest van növekedés, de azt nem lenne szabad elfelejteni, hogy 2008 ősze és a kormányváltás időszaka volt az az intenzív, válsággal terhes időszak, ami gyakorlatilag a munkahelyek csökkenésével is párosult.
Azt követően levegőhöz jutott Magyarország, mint alapvetően Európa is, Európa azon országai, ahol ezzel gyakorlatilag tudnak élni, és Magyarország azok közé az országok közé tartozik sajnos, amelyik, olybá tűnik, hogy kevésbé tud ezzel élni. Ezt nagyon sok minden támasztja alá: gazdasági adatok; ha a bruttó nemzeti jövedelem, a GDP-nek arányainak az alakulását nézzük, akkor még tavaly, talán decemberben, itt állt Matolcsy miniszter úr a pulpituson. A költségvetésben már csak ilyen 1,5 százalékos nagyságrendű pozitív növekedési tervek voltak, ő még 2-2,5-ről beszélt. Aztán látjuk, hogy 1,5 százalékos a csökkenés, recesszió van Magyarországon, akkor, amikor Németországban pedig 1 százalékos a növekedés mértéke. Nagyon tiszta és világos mindenki előtt, hogy a magyar gazdaság szoros függőségi viszonyban van, export tekintetében az egyharmadát, áttételesen közel a kétharmadát ezen a gazdaságon keresztül jeleníti meg.
Egy szó mint száz, ezt csak azért mondtam, hogy tiszta és világos legyen a kép: mi a lehetőségeinkkel sem tudunk úgy élni, mert mindenkivel, önmagunkkal is itt az országon belül, és mindenki mással az országon kívül harcban áll ez a kormány.
Szóval a vállalásai tekintetében, ami arról szólt, hogy 1 millió új munkahelyet, legkiváltképp adófizetőt teremt az elkövetkezendő esztendőkben, ahelyett - tíz évre mondta mindezt - átvett egy másik fajta gondolkodási logikát, ami arról szól, hogy akkor most megőrizzük a munkahelyeket.
Nagyon fontos, Kara képviselőtársammal én egyetértek, abszolút nagyon fontos a munkahelyek megtartása - no de ez a kormány nem erre vállalkozott! Ő egy nagy ívű ígérvényt fogalmazott meg az 1 millió új adófizető munkahely megteremtésével kapcsolatosan. Ehhez képest az a 160 ezres szám, amiről Kara képviselőtársam beszél, a következőképpen néz ki.
A kormányváltás utáni időszakban, 2011 és 2012, dinamikusan nő a közfoglalkoztatásban jelenlévők száma. Az elmúlt esztendő foglalkoztatási számadatai általuk mondott növekedésének a 44 százalékát nagyjából a közfoglalkoztatás átmeneti időre szóló és megalázó mértékű fizetésével párosuló tevékenysége az, ami kiteszi. Ez az egyik része.
A másik része, hogy a versenyszférában nagyjából 30-40 ezer fővel csökken a foglalkoztatottak száma. És a harmadik része, hogy a 8 órában foglalkoztatottak száma is az elmúlt egy évben 2,7-2,8 százalékkal csökkent, miközben a 4-6 órában foglalkoztatottak száma nőtt meg. Ez nem baj, nem lenne baj akkor, hogyha a 8 órában foglalkoztatottaknál nem csökkenne, hanem hasonló dinamikával növekedést mutatna.
De ez a történet arról szól, hogy a munkaidőalapot osztják újra. Ez a történet arról szól, hogy már nem normál, tisztes megélhetési jövedelem mellett végzik az emberek 8 órában a munkájukat, hanem 4-6 órában, kiszolgáltatott formában; és nem arról, hogy azok, akik egyébként a családban másodikként-harmadikként vennének részt a munkaerőpiacon a foglalkoztatásban, kiegészítő és új szerepet kapnak. Csak ennyi kiegészítést kénytelen voltam elmondani ahhoz illesztetten, ami az elhangzott számadatokkal párosul.
És talán még két dolgot mondanék. Ennek az áldásos 2,5 éves tevékenységnek az is az eredményei közé tartozik, hogy most a pályakezdő fiatalok - a 15-24 éves korosztály - munkanélküliségi rátájának értéke 29,4 százalék, a 30 százalékhoz közelít, miközben a foglalkoztatottsági aránya pedig a 18-19 százalékos nagyságrendet képviseli.
S talán még egy dolog, mert ez is érdekes, akár az előző napirendi pont tárgyalásához illesztetten, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű kistérségekben, de mondhatni nagyobb területi egységeket is, a hátrányos helyzetű megyékben a foglalkoztatottak száma gyakorlatilag úgy csökken, hogy közben a közfoglalkoztatotti mértékek nagyságrendi emelkedést mutatnak. Ez mit jelent? Ez azt jelenti, hogy ettől még nagyobb mértékű csökkenés van a versenyszférában, ami gyakorlatilag a tisztes adófizető munkahelyek számát jelenti.
És akkor közvetlen formában a Magyary egyszerűsítési programhoz illesztetten. Arról beszél az államtitkár úr is, hogy ez a program nem más, mint az adminisztratív terhek csökkenését magában hordozó program. Remélem, nem úgy, mint ahogy beszéltek az adózás kapcsán erről, sok minden egyéb más tekintetében, söralátét és tudjuk, hogy mivel kell szembenézni, hanem tényleg úgy, hogy ez csökkenéscsökkentést is jelentsen.
Mondok példákat viszont, hogy milyen gondok, problémák vannak ezzel kapcsolatban. A bejelentések elektronikus formában való megtétele szerintem nem rossz megoldás, de azért most már érdemes lenne felkészülni arra, hogy milyen visszásságok sokaságával lehet vagy kell majd szembenézni eltűnt e-mailek és sok minden egyéb más tekintetében.
Az új munka törvénykönyve, ami ez év július 1-jével született, új fogalmakat vezetett be. Az átlagkereset fogalma lenullázódott, és jött helyette a távolléti díj fogalma, a személyi alapbér helyett az alapbér fogalma.
Azt mondja az államtitkár úr, hogy átvezetésekről van szó. Szeretném jelezni, az én ismereteim és tudomásom szerint ez nem átvezetést jelent, hiszen az átlagkereset a négy naptári negyedévnek a rendszeres kifizetései és ugyanezen időszakot érintő alkalmi, adott esetben nagyobb mértékű, nagy összegű kifizetései beszámítolásával születik. Ez az átlagbér, az átlagkereset.
A távolléti díj pedig 6 hónapra vonatkoztatódik, a 6 hónap fizetett alapbére, rendszeres pótlékai és a rendkívüli munkavégzés kiegészítő pótlékai kapcsán számítolódik. Na most, ha valaki leül, előveszi maga elé a táblát, és elkezd számolni, hogy ha valamit átlagkereset alapján, valamit meg távolléti díj alapján számolnak, akkor annak mi a végeredménye, akkor az én szerény érzetem szerint ez mínuszos a dolgozó emberre nézve, és nem pluszos. Tehát én ezt nem átnevezésnek nevezném, hanem némi átverésnek, mert az már inkább közelebb áll a valósághoz megítélésem szerint.
A másik része a történetnek, hogy gondolják végig azt, hogy az elmúlt időszakokban, amikor kollektív szerződések sokaságai kötődtek, azokban a kollektív szerződésekben általában mindig az átlagkeresethez viszonyítottan fogalmaztak meg dolgokat. Most ha azokat is át kell vezetni, gyakorlatilag azok is a megszerzett jogosultságok csökkenésével fognak párosulni, vagy hogyan néz ki ez a történet? Döntsék el maguk az emberek, hogy mi az, amit nekik hoz: az új távolléti díj bevezetése az átlagkereset átvezetése helyett? Vagy épp a korábbi rendszernek a működtetése jelentene nagyobb biztonságot?
Foglalkozik a program az álláskeresési járadék, a nyugdíj előtti álláskeresési segély kérdéskörével is. Korábban, szeretném jelezni, 5 nap helyett 10 nap volt a jogosultsági idő megszerzése kapcsán az, amit teljesíteni kellett 1 nap járadék folyósításához. Magyarul szűkítették, fordítottak a rendszeren, kevesebb ellátási időtartam jut azoknak az embereknek, és ennek a mértéke is kevesebb, akik munkatevékenységet végeznek, és persze közben a járulékokat meg ugyanúgy fizetik, akár a szolidaritás, akár a biztosítás elve alapján.
(16.00)
Most kétszer annyit kell munkaviszonyban tölteniük ahhoz, hogy a korábbiaknak megfelelő ellátási időtartamot kapjanak. Magyarországon a legrövidebb futamidejű Európában egyébként az álláskeresési támogatás időszaka, 3 hónapos, azzal szemben, ami európai átlagban 5-6 hónapnak megfelelő. De nem akarom ezt a részét forszírozni, csak azt akarom mondani, hogy közben az összes járulékbevételt beszedi a kormány, azt a 180-190 ezer millió forintot, és ennek egyharmadát sem osztja ki ezen a területen. Gyakorlatilag nem az a baj, hogyha az álláskeresési járadék mértéke csökken, hanem az a baj, ha mondjuk, a minimálbér meg a garantált bérminimum reálértéke nem nő. Hiába írja Orbán Viktor a leveleiben azt, hogy a minimálbért jelentősen emeltük, ha ez nem igaz, mert a munkavállaló szemszögéből nézve az ő zsebébe nem kerül vásárlóerő-értékben több pénz, mint két és fél évvel ezelőtt. Ha bemegy a boltba, akkor kevesebb az értéke annak a pénznek, mint amennyi két és fél évvel ezelőtt volt.
Azt gondolom tehát, hogy ezen és egyéb más kitételek mellett elég sok aggály van a törvénytervezettel kapcsolatosan. Mondok még néhányat: a Nemzeti Foglalkoztatási Alap terhére el lehet számolni az ellenőrzési költségeket, tehát terheli tovább az alapot ahelyett, hogy az aktív felületen biztosítana forrástöbbleteket. Azonnali felmondási hatályt vezet be a gyakornoki idő alatt is, ezt nevezi egyszerűsítésnek. Én a statiszták kérdéskörével nem kívánok foglalkozni, de a közfoglalkoztatottak kérdéskörével még annyit igen, hogy az a 2,5-3 évvel ezelőtti közfoglalkoztatotti bér, ami a minimálbérrel egyezett meg, 60 200 forint volt, az ominózus 47 ezer forintot ismerik, annak meg a vásárlóerő-értéke 2013-ban olyan 36 ezer forint környékén lesz. Így csinálnak önök 60 200 forintból olyan 36 ezer forintos vásárlőerő-értékű fizetést. Tehát azt gondolom, el kell ezen is gondolkodni, és azon is, hogy nemcsak a fizetés nélküli szabadságok tekintetében kell a 90 nap, 15 nap kérdéskörét, az alsó határt is megfogalmazni, hanem érdemes lenne a pótszabadság kérdésköréről is egy kis gondolkodást folytatni. Ez gyakorlatilag arról szól, hogy a 20 nap alapszabadságon túli pótszabadság ebben a foglalkoztatási formában nem igazán van jelen.
A rokkantsági ellátás tekintetében azért még időzzünk egy percet a tekintetben, hogy ha valaki rehabilitálható, nem rehabilitálható, ezen fogalmak figyelembevétele mellett hol, hogyan, milyen statisztikai nyilvántartási rendszerekben fog majd megjelenni. Tudják, szerintem ez is az átverés kategóriájába tartozik, mert akkor, ha ezek az emberek gyakorlatilag álláskeresőként nem vehetők nyilvántartásba, a nyilvántartási rendszerekből ki fognak esni, olybá fog tűnni, hogy ma 10,4 százalékos a munkanélküliségi ráta értéke, majd lesz belőle, mondtam egy talált számot, 8,7 százalék. És milyen csodát művel ez a kormány, hiszen a munkanélküliségi ráta értéke dinamikusan csökken. Nem, nem csökken, csak máshol tartják nyilván majd azokat az embereket, akiket korábban ebben a nyilvántartási rendszerben tartottak.
Azt gondolom, nem így kell munkahelyet teremteni. Nem az a foglalkoztatásbővítés, hogy statisztikai bűvészkedések sokaságát találja a kormány meg ahhoz, hogy a parametrizálás tekintetében jobb foglalkoztatási adatokat mutasson ki, és másik értelemben kisebb mértékű, megint csak jobbnak mondható munkanélküliségi ellátásbeli adatokat. Mondok példákat ehhez. Gondolkodjanak el azon, hogy mondjuk, a diákszövetkezetek keretei között dolgozókat a normál foglalkoztatás keretei között hogyan tartják nyilván. Vagy az előbb említett 8 óra, 4 óra munkaviszony keretei között lévők hogyan és miképpen vannak nyilvántartva, miközben meredeken, mértékadó módon csökken a 8 órában történő foglalkoztatás. Mi van a közfoglalkoztatás tekintetében? - mint említettem.
De mi van a KSH lakossági felmérésével, ami gyakorlatilag a véletlenszerűség okán, ha 35-40 ezer embert megmér, akkor olyanokat is megmér a munkatevékenység végzése kapcsán, akik mondjuk, nem Magyarország keretein belül végzik a munkatevékenységüket. És ott a foglalkoztatási adatokban pedig már úgy köszön vissza, hogy foglalkoztatott. Ez mit jelent? Ez nagyjából hány embert érint? Százezres nagyságrendben vannak ma Magyarországon sajnos azok, akik nem itt, hanem máshol találják meg a munkalehetőségüket. Ennyire egyszerű a történet. Statisztikai bűvészkedésekkel lehet eredményt elérni, de ez nem 1 millió új, adófizető munkahely, ez nem az, amit ez a kormány ígért.
És végezetül azt szeretném mondani, hogy akkor, amikor Magyarországon például az álláskeresők 10 százaléka sem jut álláskeresési támogatáshoz, 9,8 százaléka, amikor az álláskeresők 35 százaléka valamilyen típusú, valamilyen mértékű szociális ellátásban részesül, 55 százaléka meg semmit, semmit nem kap, akkor hogyan és miképpen lehet itt bármifajta szolidaritásról, szociális biztonságról beszélni. No, a Magyary egyszerűsítési program ilyen értelemben az én megközelítésemben nem az átvezetések rendszerét hordozza magában, és annak lehetőségét adja meg, hanem bizonyos értelemben, úgy gondolom, úgy ítélem meg, a félrevezetések, az átverések lehetőségét biztosítja. Éppen ebből kifolyólag nyilván a mi álláspontunk egyértelmű és a viszonyulásunk is.
Elnök úr, köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés