MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hát nem is tudom, hogy erre a kis szösszenetre mit reagálhatnék. Én a legnagyobb tisztelettel mondom, hogy a KDNP most már nagyon komolyan gondolja át, hogy hozzászól-e még és mit. Zárójelben csak annyit tennék hozzá, hogy ha Varga képviselő úr normál felszólalását egy jobbikos képviselőtársam mondja, azonnal félbeszakítják az ülést, házbizottság, ENSZ BT, NATO-csúcs. Ezt halál komolyan mondom, mert ennél kisebb kijelentésekért róttak már meg minket. De egyébként nem azt mondtam, hogy feltétlenül problémám van vele, csak a kettős mércére hívtam föl a figyelmet.

Nagyon érdekes adatokat hallottunk, és maradnék is ezen a nyomvonalon, ami a kettős mércét illeti. Államtitkár úr, sőt talán Balog miniszter úr mondta először, hogy 700-750 ezer cigány származású honfitársunk él Magyarországon. Szabó Timea, ha jól idézem, 600 ezer cigány emberről beszélt. Nem akarok a számokkal vitatkozni, de amire föl szeretném hívni a figyelmet, hogy amikor mi bűnügyi vagy teljesen más statisztikák kapcsán mondtunk számokat, mindig az volt a kérdés, hogy honnan vesszük mi a bátorságot, honnan vesszük mi az adatokat, és minek alapján különböztetünk meg magyart a cigánytól. Most megkérdezném, hogy miért nem kéri ki senki (Szabó Timea közbeszól.) ezeknek a számoknak...

A népszámlálás adatai, köszönöm, Szabó Timea képviselőtársam. 2001-es népszámlálási adatok, önbevallás alapján: 190 ezer cigány honfitársunk él. Akkor honnan vette, a 2011-es népszámlálási adatokat nem ismerjük, honnan vett ön a 600 ezres számot? Csak hogy fölhívjam a figyelmet az önök álságos kettős mércéjére is egyebek között. De ne csodálkozzunk ezen, én az ELTE-n végeztem, szociológia szakon, és ott is megvan ez a gusztustalan képmutatás, amikor is nem lehet, nem lehet elvileg és papíron megkülönböztetni állampolgárt az állampolgártól. De amit nekünk odaadtak kérdőíveket, mindig ott volt az alján, hogy szerinted igen vagy nem. Amit a kérdezőbiztos tölt ki. Tudják, hogy mire vonatkozott ez? Cigány vagy nem. Itt tartunk ma Magyarországon. És akkor csodálkozunk azon, hogy mindenféle kozmetikázott szavakba csomagoljuk a különbségtételt. Ezt tanítják, vagy 2007-ben még az ELTE Társadalomtudományi Karán ezt így tanították.

Rogán képviselőtársunk, illetve Fidesz-frakcióvezető azt mondta, hogy a cigányság nem probléma, hanem lehetőség. Igen, lehetőség a Fidesz számára. Tiszavasvári esete tökéletesen megmutatta, hogyan kell terepjárókkal a cigánysorról elvinni a szerencsétlen embereket szavazni, kit konzervért, kit italért, kit aprópénzért. Ez a lehetőség a Fidesz számára. Tökéletesen megmutatják a szavak és a tettek egymást. (Soltész Miklós: És ha te vitted?) Államtitkárok... El fogom mondani. Államtitkári hozzászólásokban, illetve felszólalásokban pedig egy olyan rózsaszín, idilli képet láttunk, miszerint erre a vitanapra semmi szükség nincs. (Soltész Miklós: Orvost!) Ugyanis minden rendben van.

Kérdem én, mikor jutnak el odáig önök, hogy őszintén beszélhetünk. Mikor nevezzük végre nevükön a tényeket és a problémákat? Mikor jutunk el oda, hogy a cigány-magyar együttélés problémája nem, nem szegénységi probléma? Ha szegénységi probléma lenne, akkor a hajléktalanoktól elkezdve nagyon sokféle társadalmi réteget elővehetnénk. Nem, ez együttélési probléma. Mindenféle kulturális és társadalmi folyamatok, sajátosságok figyelembevételével, a bűnözéstől elkezdve a különböző együttélési, kulturális identitásokat figyelembe véve nincs olyan társadalmi dimenzió, amiről ne lehetne napokat beszélni.

Ezért mondtunk mi egy eseti bizottság felállítására vonatkozó javaslatot, nem pedig egy vitanapot, hogy majd 4 óra 20 percben mindenki előadja a spanyolviaszt, és mindenki megváltotta a hazai cigányságot. Két párt kivételével 22 éve volt, 22 éve volt csak az úgynevezett rendszerváltástól minden egyes pártnak, így a kormánypártoknak is. Mit tettek? Mit tettek? Ezermilliárdokat az adófizetők kárára beleinvesztáltak az úgynevezett cigány integrációba, és most újabb 120 milliárdot a nagy roma stratégiába. És hol van a felelősségre vonás? Hol van a cigány vezetők politikai, anyagi, erkölcsi és gazdasági felelőssége? Hol van? Ellenőrizte valaki önök közül akár a cigány kisebbségi önkormányzatokat, akár az országos önkormányzatokat, akár minisztériumi szinten azokat a pénzeket, hogy azok hová lettek? Mert állítólag a magyar társadalom nagyon sokat költött rá!

Nagyon szűkös az időkeret, de nem állom meg, hogy ismét a KDNP-vel foglalkozzam egy picit. Sajnos nem látom Lukács képviselőtársamat a teremben. De az a mélység, amit az ő felszólalása idézett... én keresztény emberként, a kereszténység nevében kérek bocsánatot azért az aljas és gusztustalan felszólalásért, amit Lukács Tamás képviselőtársunk tett, hogy haláleseteket fölhasználva, különböző pátosszal, álkeresztény, farizeus magatartással onnan, a pulpitusról amit elmondott nyíltan, csak ki nem mondva, a Jobbikról beszélve. Én az egri Hittudományi Főiskolán elég sokat tanultam arról is, hogy óvakodjatok az álprófétáktól és álkeresztényektől.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu