GŐGÖS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a törvénynek az előélete kicsit olyan, mint amikor valakit megfenyegetnek, hogy levágják a kezét, utána marhára örül, hogy csak a két ujját vágták le. Ugyanis az első változat, amit láttunk, és elég nagy vihart kavart, elég durva beavatkozást hozott volna az egyébként viszonylag normálisan működő hegyközségi szervezetnek az életében. Ugye, elemi felháborodás volt, és ennek lett a következménye egy jobb, de szerintünk még mindig nem jó törvény.

Igazából arra, hogy új törvény kell, talán vannak ésszerű magyarázatok, de azért azt szeretném jelezni, hogy a hegyközségi rendszer működik, tehát ha ez a törvényjavaslat most nem lenne, akkor lehet, hogy kevesebb zavar lenne itt az új feladat átvételével, mint ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása után.

(16.50)

Ezt azért mondom, mert azért gondoljon bele mindenki, most jön egy teljes tisztújítás, és mindenkinek újra kell majd pályáznia a hegybírói helyét, ja, és persze, akik nyugdíjasok, azok eleve kiestek, mert már nyugdíj mellett dolgoznak, és vannak azért szép számmal, ugyanis a közalkalmazottakra vonatkozó szabályokat írja elő rájuk is a törvény. Közben folyik majd itt egy tanfolyam kora tavasszal vagy januárban, hogy hogyan tudják majd átvenni az MVH feladatait, ami persze kidobott pénz lesz azoknál az embereknél, akik később nem maradnak hegybírók. De ez a legkisebb probléma, szerintem ezt lehet majd valahogy kezelni.

A másik. Ehhez viszont pénz kellene, sőt ez alapján a törvény alapján is több pénz kellene, hacsak nem a drasztikus tagdíjnövelés a cél, amellyel aztán el lehet majd látni ezt a rendszert megfelelő forrásokkal, ugyanis a jelenlegi forrás nem elegendő a hegyközségek igazgatási feladatainak az ellátására, ezt világosan elmondtuk a költségvetési vitánál, de egyelőre nem látjuk ennek az eredményét. Én is csak arra tudnék utalni, Tiffán képviselőtársam jelezte, hogy az előkészítő ötlet a borászok színe-javától volt. Ennek biztos örül az a 60 ezer egyéb szereplő, akiket nem kérdeztek meg erről a történetről, hogy nagyjából száz ember el tudja dönteni a teljes magyar borászat és szőlészet jövőjét. Nagyon tanulságos beszélgetésen voltam pénteken este, amikor ezt az új változatot még nem láttam - reméltem, hogy addigra meglesz, de elég soká került benyújtásra -, Badacsonytomajon egy termelőkkel folytatott megbeszélésen egy öreg gazda, egy hektár szőlővel rendelkező szőlőtermelő, klasszikusan szőlőtermelő, tehát nem borász panaszolta el, hogy ő nem is érti, minek ez az egész, amikor soha nem kellett színházterem, hogy a 600 fős hegyközségi szervezet közgyűlését megtartsák, magyarul, húsz év alatt nem sikerült a határozatképes közgyűlést összehozni, mindig a B-verzió lépett hatályba, amikor aztán ahányan voltak, már teljesen mindegy, eldönthették a kérdést, de legalább valamilyen illúziójuk volt, hogy nekik is nagyjából hasonló befolyásuk vagy ugyanolyan befolyásuk van.

Képviselőtársaim, nem érzik ellentmondásosnak, hogy miközben az Agrárkamaránál egy tag-egy szavazat elv van, ami ugyanolyan köztestület, mint a Hegyközségi Nemzeti Tanács, itt pedig területalapú szavazás? Akkor vagy ott is területalapú szavazás kellene, hogyha az a döntő, hogy milyen hatékonysággal lehet, ki a hatékonyabb termelő, és annak az érdekeit kell alapvetően figyelembe venni. Itt teljes, totális ellentmondásban vannak! Tehát úgy tűnik, a borászatoknál az a cél, hogy minél nagyobb, minél jobb és minél versenyképesebb termelés legyen, az ágazat másik szereplői körében pedig, mondjam azt, hogy a nemkívánatos személyek a nagyobb termelők. Azért ezt a kérdést legalább magukban le kellene rendezni, mert én ebben óriási ellentmondást látok, és nem tudom, ezt az ellentmondást hogyan lehet majd feloldani.

Ugye, azt is mondta nekem ez az idős szőlőtermelő - nem tudom szó szerint visszaidézni, mert nem nagyon bírná el a jegyzőkönyv -, hogy ő kiváló szőlőt állít elő, extra minőségűt, amit minden évben, megvan egy hely, ahová el tud adni, és mondjuk, két évvel ezelőtt ezt eladta 90 forintért, majd lement a badacsonyi bornapokra, és a saját szőlőjéből készült borért, egy deciért 350 forintot kellett volna fizetnie. Elég furcsa véleménye lett utána a rendszerről, és én azt gondolom, hogy ez tényleg nem normális. De az sem normális, képviselőtársaim, amivel folyamatosan bombáznak bennünket a szőlőtermelők - még egyszer mondom, tehát itt nem a borászatokról van szó, itt a szőlőtermelőkről van szó, ami sokkal több szereplő, mint a borász -, amikor azt mondják, hogy már réges-régen eladták azt a bort, nyilván eredetigazolással, amelynek a szőlője még nincs kifizetve. Én azt gondolom, valahol azért ezt is rendezni kellene, hogy akkor most valóban ezek a nagy sztárborászatok mindenben olyan korrekten viselkednek-e, ahogyan itt most hallottuk, hogy ez a jövő, meg az a csillogás.

Egy biztos: a pálinkafőzdék és a borászatok kapták fajlagosan a legnagyobb uniós támogatást az elmúlt években, a legsikeresebb pályázataikkal minden túlpályáztak. Ebből látszik, hogy elég erős tőkeellátottságuk van, sokkal nagyobb, mint a mezőgazdaság bármelyik egyéb szereplőjének. Az is érdekes, hogy nem kell sietni, meg kapkodás van, ezért mondtuk, hogy lenne azért még itt idő. Ami viszont szerintem a cinizmus teteje volt, hogy hétfőn a bizottsági ülésen már tisztán látszott, hogy csütörtökön lesz parlament. A HNT főtitkára elmondta a véleményét, amelyben hozzátette, hogy neki a 10 százalékkal van baja, amiben nincs egyetértés, nem a 90 százalékkal, amiben van, és ő nagyjából egyet kér: szerdán lesz a HNT testületi ülése, mert ő most inkább csak ilyen vezetői állásfoglalást tudna ehhez mondani, várjuk már meg vele, mert lehet, hogy a módosító javaslatok kapcsán erre szükség lett volna. Erre az volt a válasz, hogy nem. Na most, nem igazán értjük, hogy miért volt erre szükség, ráadásul csütörtökön lesz agrártárgyú törvény, tehát még a szereplők is nagyjából ugyanazok lesznek, hiszen azért túl sokan nem vagyunk, akik ezekhez a témákhoz hozzá szoktunk szólni. Tehát ezért nem értjük, most ezt miért kellett, hozzátéve, tudom, hogy hosszú egyeztetés után, meg abban is igaza van Font Sándor képviselőtársamnak, hogy olyat nem lehet majd csinálni, amivel biztosan mindenki egyetért, de azért szerintem az a 10 százalékos történet sincs a helyén. Igaz, nem annyira életszerű, hogy öt ember döntsön el mindent egy borvidéken, mert azért akkora szőlőterületek nálunk nincsenek, de azért összejöhet egy olyan szűk team, amelyik mondjuk, több száz emberrel szemben, mondjuk, egy badacsonyi borvidéken a 600 emberrel szemben egy 25-30 ember biztos, hogy bármikor át tudja vinni az akaratát. Biztos! Tehát ebben semmi kétségem nincs. Hozzáteszem, eddig is nagyjából át tudta, mert a kistermelők, a szőlőtermelők általában, miután úgyis tudták, hogy nincs semmi szavuk, nem nagyon jártak ezekre a megbeszélésekre. Tehát én azt gondolom, hogy ezzel a törvénnyel azért vannak problémák.

Beadtunk mi is nagyon sok módosító javaslatot, ezeket majd a részletes vitában megvédem, nem beszélgetek róla, különösebben erre nem szeretnék kitérni, de azért azt mondanám, hogy vannak ennek itt még alkotmányossági problémái is. Csak egy dolgot mondok: a felvásárlók kizárhatók-e alkotmányosan a képviseletből, és egyáltalán korlátozható-e a taggyűlésen való részvételük? Én úgy gondolom, hogy nem, de ezt, ugye, majd tisztázni lehet vagy tisztázni kell, hogy ez így helyes-e vagy nem.

A másik, amit elmondtam a bizottsági ülésen is az előterjesztőnek, hogy szíve joga minden képviselőnek törvényjavaslatot benyújtani önálló indítványként, de idéznem kell a hegyközségeket szabályozó jelenlegi törvény 51. § (2) bekezdését, ami nemcsak a kormányra vonatkozik, hanem az önálló indítványtevőre is, ugyanis ez nem mondja meg, hogy a jogalkotás milyen formájában, de szeretném szó szerint idézni, hogy értsék. "A hegyközséget érintő jogi szabályozás, illetve más kormányzati döntés vagy települési önkormányzati rendelet meghozatalát megelőzően kellő időben ki kell kérni az illetékes hegyközségi szervezet véleményét, és észrevételeire érdemi választ kell adni." Na, most itt az van, hogy jogi szabályozás, tehát az önálló képviselői indítvánnyal elfogadott törvény is egy jogi szabályozás, tehát magyarul, nem teheti meg az országgyűlési képviselő, hogy törvénysértő módon jár el, ahogyan a kormány sem teheti meg, és itt nincs olyan indok, pontosabban tudjuk, hogy mi az oka ennek a sok önálló indítványnak, de itt kifejezetten törvény írja elő, mert vannak olyan helyzetek...

Forrás: parlament.hu