MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaink! Próbálok nem ismételni a már az imént is elhangzott ellenzéki kritikákat illetőleg, és próbálnám azt is kiemelni nagyon röviden, amivel mi magunk is egyetértünk. Hát, alapvetően fontos ez a törvényjavaslat, nagyon sok fontos kérdést végre a helyére tesz, nagyon sok fontos részletet helyre tesz, ellenben nem mindent úgy szabályoz álláspontunk szerint, ahogy az indokolt lenne, ahogy azt kellene.

Hogy rögtön a 7. §-sal kezdjem, az mindenképpen örömteli, hogy a kormányzat is felismerte, hogy a kifogástalan életvitel követelményeinek és ellenőrzésének eredményét az eddigi gyakorlattól eltérően nemcsak formálisan és ilyen-olyan úton, hanem végre jogszabályokban rendezve, korrekt módon joga lesz az adott szervnek nyilvánosságra hozni, az érintettel közölni. Ez mindenképpen helyes, mindenképpen helyénvaló, és fontos hiányosságot pótol.

Aztán, amit már inkább kritikai éllel szeretnék kiemelni, és ez egy elég tetemes része a javaslatnak, itt a 15., 16. és 33. §-ról van szó, a szolgálati jogviszony megszüntetésének egyik, a tervezetben szereplő oka, idézem: "minimumszint nem teljesítése miatti fölmentés". Azt gondoljuk, hogy ez azért így, ebben a megfogalmazásban, ezen szabályozás alapján egy picit problémás. Természetesen az az irány és az az elv, mert feltételezem, az előterjesztőket alapvetően ez motiválhatta, hogy a közbiztonság javítása érdekében, illetőleg a teljesítmény javítását szorgalmazó intézkedéseket léptessenek életbe. De ez két ponton lehet aggályos, és ezt a kettőt mondanám.

Az egyik, hogy nehogy úgy járjon, hogy egyfajta túlteljesítési kényszer miatt értelemszerűen a munka rovására mehet, illetve az objektív munkavégzés rovására mehet, hogy valaki a saját státusa megtartása érdekében akár 120 százalékot szeretne teljesíteni. Ez egy nagyon nagy probléma. Okot adhat arra is, hogy adott szerv vezetője, mondjuk, saját beosztása megtartása érdekében, vagy értelemszerűen saját megélhetése érdekében rákényszerüljön olyan apró trükközésekre, amelyeket a múltban is láttunk már, hogy statisztikákat kozmetikáznak, vagy éppen a saját beosztottjaira olyan terheket ró, ami gyakorlatilag fizikai képtelenség. Így részben pont a bűnüldözési vagy bűnmegelőzési szerv fog kvázi bűncselekményt elkövetni, és ez nagyon nagy probléma.

A másik pedig pontosan a visszaélésekre vonatkozik. Amennyiben ugyanis egy felső vezető számára a parancsnoki beosztású alárendeltje valamiért nem szimpatikus, például, ahogy az imént is mondtam, pontosan ezen sor alapján vagy ezen rész alapján, olyan képtelen elvárásokat is kieszközölhet, amit sem módja, sem lehetősége nincs teljesíteni, és adott esetben ennek alapján föl lehet menteni. Tehát azt gondolom, hogy az alapelv és az irány helyes, de maga a fegyver nagyon kétélű, és adott esetben fordítva sülhet el. Ezért itt fontosnak tartanánk, hogy valami törvényi garanciát fogalmazzunk meg, akár módosító indítvány formájában is, amely kizárja a visszaélések lehetőségét, mert valljuk meg őszintén, ez nagyban ott húzódik a sorok között.

Aztán a 17. §; azt nagyon nem tartjuk szerencsésnek, hogy a közeli hozzátartozók alárendeltségi viszonyát így szabályozza, ahogy, és itt idézném, hogy pontos legyek: "A hivatásos állomány tagja nem tölthet be olyan szolgálati beosztást - és jön a felsorolás -, amelyben a miniszter által meghatározott kivétellel közeli hozzátartozójával közvetlen irányítási, felügyeleti vagy ellenőrzési viszonyba kerülhet." Hát hol van itt a probléma? Különösen vidéken, a kistelepüléseken bizony ez elég gyakori probléma lehet a jövőben. Hiszen nagyon sok olyan család van vagy nagyon sok olyan rokoni viszony, ahol a család több tagja is például a rendvédelemben dolgozik. És vidéken ez bizony nem is lesz annyira ritka.

Innentől fogva adódhat olyan körülmény, hogy például a hivatásos állományú dolgozó vezetői beosztásba kerül, míg egy közeli hozzátartozója ugyanott, mondjuk, közalkalmazott. Jelen esetben tételezzük föl jóhiszeműen, hogy mind a kettő kifogástalanul végzi a munkáját. Viszont e szabályozás alapján meg kell szüntetni a közalkalmazotti munkaviszonyt, ha például a távolság vagy a státusok föltöltöttsége mint objektív körülmény megoldást nyújt. Tehát azt gondolom, ezt nagyon újra kell gondolni, mert valószínűleg ez nem Budapesten és nem a nagyvárosokban lesz probléma, hanem vidéken. Gondoljunk a kis rendőrőrsökre, az önkormányzati viszonyokra és minden másra. Tehát ez szerintünk egy nagyon-nagyon jogos aggály, és egészen biztos vagyok abban, hogy az előterjesztőnek nem az a célja, hogy ilyen helyzeteket teremtsen, ahol majd családok és rokonok kerülnek ilyen problémás helyzetbe, ha ez a javaslat ebben a formában életbe lép. Tehát ezt mindenképpen újra kéne gondolni.

A korábbiakban, körülbelül tíz évvel ezelőttig a rendőrigazolványok azért tartalmazták a tb-azonosítót, mert a hivatásos állományúak nem kaptak tb-kártyát. Ez természetesen már megváltozott, így az igazolványon a tb-szám feltüntetése szerintünk teljesen felesleges; részben azért is, mert ráadásul, ha az igazolvány illetéktelen kezekbe kerül, egy újabb fölösleges adatot ad a bűncselekményt elkövető kezébe, és visszaélésekre ad lehetőséget. Tehát ez részünkről inkább csak egy technikai észrevétel. Ezt törölni kellene, és ezzel ez meg is van oldva.

Nagyon örömteli ugyanakkor például a 29. §, hogy ne csak kritikákat fogalmazzunk meg, az üdülési támogatások rendszere. Nem akarom azt mondani, hogy előre aggódunk, de szokták mondani, hogy az ördög mindig a részletekben mutatkozik meg, és most ezeket a részleteket még nem látjuk, hogy majd ez kormányrendeletben lesz külön szabályozva. Szeretném előre kérni, és nem akarom a rosszat feltételezni, hogy ne úgy legyen, mint már oly sok más esetben, hogy ezek az üdülési csekkek is olyan formában lesznek hozzáférhetőek, amikor csak egy nagyon szűk jogosult réteg tudja majd igénybe venni. Az lenne a helyes és követendő, ha egy abszolút objektív mérce alapján az érintettek lehető legszélesebb köre hozzáférne ehhez.

Aztán itt van megint egy adatbank, egy adatbázis kérdése, ami nagyon érzékeny, és azt gondolom, mindenki jogosan egy picit bizalmatlanul viszonyul ehhez a nem is olyan apró részhez. Hiszen láttunk már a múltban olyan kísérleteket és olyan megoldásokat, amelyek rengeteg-rengeteg nagyon komoly visszaélésre és egyfajta listázásra adtak okot. Szeretném itt is aláhúzni, nem feltételezem, hogy ezt is a rossz szándék íratta, de nem biztos, hogy kellően át van gondolva, és ebben egészen biztos vagyok. Hiszen az egy szervezet életében fontos, talán az egyik legfontosabb, hogy a vezetőket minek alapján, milyen kritériumok szerint, tudással, tapasztalattal válogatjuk ki. Az nagyon helyes, hogy legyen a legalaposabb, legyen a legfelkészültebb, legyen a legrátermettebb illető. Viszont az, hogy egyelőre nem nagyon tudni, hogy minek alapján, kik által és hogyan elkészített listáról fog történni, a múltból nem egy szerencsés helyzetet idéz, hiszen egyfajta káderrendszert, egy káderbázist feltételez, amelynek részleteiről a javaslat alapján nem sokat tudunk kiolvasni, vagy egyelőre maradnak benne fehér foltok, ha úgy tetszik.

(15.20)

Itt majd szeretném kérni az államtitkár urat, egy picit, ha lehetne, részletesebben kifejtené, hogy ez a bizonyos adatbank hogyan, kik által, milyen módon kezelve születik meg és szolgál majd a jövőben. Erről jó lenne picit részletesebben hallani.

Az viszont kifejezetten rossz dolog, noha értve itt is a logikát, hogy az előterjesztő mit szeretne, ugye, abban a formában nem biztos, hogy szerencsés, hogy miért kívánja az előterjesztő korlátozni az egységes, kiszámítható és jól működő vezetői munkát, ahogyan a tervezetben szereplő ötéves határidő, amely önmagában egyébként elfogadható, azonban az a korlátozás, hogy ugyanaz a személy ugyanabban a posztban már csak egyszer lehet egy újabb ötéves ciklusra, szerintünk egy nagyon indokolatlan és nagyon káros szabályozás és egy fölösleges szigorítás. Ugye, erre nem nehéz elképzelni életszerű példákat, mert támogatható, hogy a kinevezések bizonyos szinten, kiemelt fontosságú beosztásokban határozott idejűek legyenek, de az, hogy maximalizálni az azonos szolgálati helyen betölthető időt, nem támogatható, mert tételezzük föl, hogy valaki akár egy kistelepülésen, akár egy nagyobb településen - maradjunk a rendőrségnél - magasabb vezetői státust tölt be, a közmegelégedésnek abszolút megfelelve végzi a munkáját, akkor mi szükség van arra, hogy ilyen módon lekorlátozzuk, hogy ő mondjuk, csak tíz évig lehet, hiszen egyszer lehet egy újabb öt évre abban a státusban, abban a pozícióban, és akkor ne beszéljünk a munkamorálról, hogy például az utolsó ciklusában, mondjuk, az utolsó évek felé közeledve, az én időm lejárt címszóval, vagy nekem már csengettek, akkor vajon milyen aktivitással fogja végezni a munkáját, holott hogyha nem lenne ez a szabályozás, akkor feltételezhetően ugyanazzal az alapossággal, vehemenciával, vérmérséklettel, szakmai alázattal szolgálná vagy tenné a feladatát. Szóval, én azt gondolom, ezt érdemes lenne újragondolni, és itt most a jó példákból kiindulva a megfelelő, abszolút alkalmas vezetők személyéből kiindulva nem biztos, hogy ez szerencsés, hogy lekorlátozzuk, ti csak egyszer vagytok újraválaszthatók, utána pedig keressetek mást vagy menjetek máshová.

Természetesen még szót érdemel, azt hiszem, ezt a bizottsági ülésen is elmondtuk, a lakhatási gondok, a lakásproblémák megoldására mindenképpen szükség van, és ez egy abszolút támogatandó rész, amely a javaslatból kirajzolódik, ugyanakkor nem szeretném már ismételni, de valóban az oly sokat hangoztatott életpályamodell vagy a képzések, a továbbképzések rendszere, amelyet a kormány részéről számtalan esetben és különböző területeken, különösen a Belügyminisztérium szervei alá tartozó állományra oly sokszor hangoztatnak, az annyira, sőt mondhatni, nem szerepel ebben a javaslatban. Tudom, elhangzott, hogy ez majd egy külön jogszabályban lesz megalkotva, de egy ilyen nagy, komplex törvényjavaslatban, azt gondoljuk, ha ez a javaslat két törvényt egyszerre módosít, akkor annak is helye lenne benne. Egyébként megpróbáljuk az építő jellegű kritikáinkat majd módosító indítványok formájában is benyújtani, illetve benyújtjuk, és remélhetőleg alapos megfontolások után a kormány által támogatandó formában be is fognak épülni, és jobbá tudjuk tenni ezt az egyébként - még egyszer hangsúlyozom - nagyon sok fontos kérdést helyre tevő javaslatba, de így, ebben a formában a már elmondott kritikák miatt egy picit aggályos, és jelen helyzetében általunk sem támogatható, de remélem, ez azért változni fog.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu