VARGA GÉZA (Jobbik): Horváth István képviselőtársam részben megszólított, részben pedig felhívott arra, hogy nem érti az összefüggést, amikor én a liberális gazdaságpolitikát hoztam be a hegyközségekről szóló törvénybe. Ezt szigorúan szakmai alapon tettem. Ez egyáltalán nem politikai kérdés, még akkor sem, hogyha szeretnék ebbe a sarokba beleszorítani. Megpróbálom néhány kulcsszóval elmondani az összefüggéseket.

A liberális gazdaságpolitikának az a sajátossága, hogy a méretkoncentráció előnyös, a méretkoncentráció a piacon előnyt jelent. Ezért minden olyan döntés, minden olyan törvénykezés, amely a méretkoncentrációt szolgálja, a liberális gazdaságpolitika keretén belül dolgozik. Ezzel szemben áll a szolidaritásra alapozott gazdaságpolitika, ahol bejön a szövetkezés, és ezt hiányoltam, ezt a kettőt állítottam szembe. A szövetkezés a kicsiket teszi versenyképessé ugyanazon körülmények között, de az a szolidaritás gazdaságpolitikája.

Azzal, hogy maradjunk szigorúan az ágazati keretek között, azért nem értek egyet, mert szigorúan az ágazati keretek között lehet ugyan maradni, de azért azt gondolom, hogy egy kormánynak vagy egy parlamentnek az egész ország szempontjait figyelembe kell venni. Én csupán erre szerettem volna kiterjeszteni ezt, hogy ne a koncentráció irányába menjünk, hanem a szolidáris gazdaság megteremtésével, szövetkezetek behozásával az egész ország érdekét vegyük figyelembe. Ide még a fogyasztókat is behoztam.

Arról pedig, hogy ez hogy érinti a szavazati jogokat, egy másik kétpercest szeretnék nyomni, és akkor mondom el.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu