DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, hogy Zsiga Marcell képviselőtársam nem véletlenül ezzel zárta a mondandóját, hiszen vannak ennek a törvénynek olyan tartalmi elemei, még ha a benyújtás körülményeit le is számítjuk, amelyek bizonyos vehemens képviselőtársaim előadásában bizony már-már a nem kulturált vita stílusát vetítik előre.

Ugyanis nem kívánom megismételni, amit az előző napirendi pontnál a benyújtás körülményeiről elmondtam, de nagyjából ugyanazt lehetne itt is elővezetni. Itt is ugyanúgy a napirendhez kapcsolódóan összességében ötszáz oldalt kellett volna a képviselőknek egy vagy két munkanap alatt átnézni. Igaz, hogy ez a konkrét törvényjavaslat az egyik legrövidebb, ugyanis ez csak 83 oldal terjedelmű, de azt gondolom, hogy ha annyi törvényt módosít, ami látható ebből a törvényjavaslatból, akkor bizony-bizony a képviselőknek nehéz a feladata, hiszen a régi rendelkezéseket kell összevetniük vagy kellene összevetniük ezekkel az új szabályokkal.

(11.20)

Amikor benyújtotta a törvényjavaslatot a kormány, akkor, megmondom őszintén, kezdtem egy picit bizakodni. Kezdtem egy picit bizakodni, mert amikor megláttam az alkotmányügyi bizottság meghívóját, amin akkor még nem szerepeltek benyújtottként ezek a javaslatok, de napirendi pontként már igen, akkor azt láttam, hogy az egyes igazságügyi törvényeket kívánják módosítani, és emellett egyébként az alaptörvény harmadik módosítását irányozzák elő. Ez egyébként, mint később kiderült, nem is érkezett be az Országgyűléshez. Akkor én azt hittem, hogy a kormány egy igen régi adósságát kívánja törleszteni, végre rendbe kívánja tenni a kényszernyugdíjazott bíráknak a sorsát. Itt eljutunk oda, ami, azt gondolom, ebből a törvényből hiányzik, pedig benne kellene hogy legyen, és ez pontosan ez, amit említettem.

Tarthatatlan állapot ugyanis, államtitkár úr, és ezt szeretném most is kiemelni, hogy több hónap telt el azóta, hogy a bírákat kényszernyugdíjazták, most már azt tudom mondani, hogy több hónap telt el azóta is, hogy az Alkotmánybíróság megállapította ennek a jogszabálynak az alkotmányellenességét, és hosszú idő telt el azóta is, hogy az Európai Bíróság szintén elmarasztalta Magyarországot a bírák kényszernyugdíjazása ügyében. Ehhez képest önök a meglévő javaslatukat is, ami egy picit tette volna jobbá a helyzetet, de alapvetően szintén nem elfogadható, mindenesetre ezt is visszavonták. Ehhez képest a mai napig nem nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, ami ezt a problémát kezeli. Ha már igazságügyi törvények módosításáról és erről a törvényről beszélünk, akkor igenis ennek a szabálynak, ennek a szabályozásnak itt kellene lennie a módosított javaslatok között. Szeretném megkérdezni, államtitkár úr, hogy miért nincs itt. Miért nincs döntés, és miért nem tudnak végre rendezett helyzetet teremteni a bírák kényszernyugdíjazása körül? A többségük megvan hozzá, a lehetőségük adott hozzá - akaratuk nincs, államtitkár úr. De miután az ember azt gondolná, hogy a legnagyobb probléma ezzel a javaslattal csupán az, ami hiányzik belőle, ha végigolvassa, akkor ugyanekkora problémát lát azon rendelkezések között is, amelyek viszont benne vannak.

Először is, ez a negyedik igazságügyi tárgyú törvénymódosításuk alig több mint egy év alatt, amire én azt mondom, hogy önmagában szégyen. Önmagában szégyenletes, és annak a kapkodó és át nem gondolt jogalkotásnak a következménye, amit önök két és fél éve az Országgyűlésben folytatnak. Ha az ember végignézi azt, hogy mik ezek a rendelkezések, és egyébként milyen törvényeket módosítanak, akkor azt látja, hogy ezeket egytől egyig, mindegyiket jól meg lehetett volna fogalmazni akkor, amikor azt a törvényjavaslatot tárgyaltuk, amit most ez a törvény módosítani kíván. Most fogadtuk el, nem túl régen, az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló törvényt, az is a neve, hogy 2011. évi CXII. törvény. Ugyancsak 2010-ben fogadtuk el a médiaszolgáltatásokról szóló törvényt, az alapvető jogok biztosáról szóló törvényt szintén 2011-ben, azaz tavaly, a bírák jogállásáról szóló törvényt szintén 2011-ben, az ügyészségről szóló törvényt szintén 2011-ben, a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról szóló törvényt szintén 2011-ben, a rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről szóló törvényt már 2012-ben. Mindehhez képest, tisztelt államtitkár úr, pont ezeket módosítja az önök törvényjavaslata, akárcsak a közvetítői tevékenységről szóló törvény, ami az egyetlen, amit 2002-ben fogadott el az Országgyűlés, az összes többit már az önök ciklusa alatt.

Emellett, én azt gondolom, egy dolgot tartalmi szempontból mindenképpen érdemes kiemelni, és ez a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény módosítása. Egy látszólag technikai módosításról van szó, azonban ez korántsem az. A médiahatóság döntései elleni jogorvoslatról rendelkezik az önök módosító javaslata. Egy hete már kísérletet tettek erre egy másik törvény kapcsán, ahol azt szerették volna elérni, hogy a médiahatóság döntéseivel szemben a jogorvoslatot a Kúriához lehessen benyújtani, ami önmagában elképesztő, mert nem tudom, hogy egy közigazgatási hatóság határozatával szembeni jogorvoslat miért kell hogy rögtön, azonnal a legfelsőbb bírói fórumhoz kerüljön. De erre önök is rájöttek akkor, és visszavonták ezt a módosító javaslatot, vagy leszavazták, erre már nem emlékszem, hogy alaptörvényt sértő, és egyébként a sarkalatos törvény rendelkezéseinek sem felel meg, de úgy tűnik, hogy önök valahogy mégiscsak el akarnak jutni a Kúriához. Gondolom, nem önök, hanem Szalai Annamária, és azt is értem persze, hogy miért. Ezért azt az abszurd helyzetet kívánják most megteremteni ezzel a törvényjavaslattal, hogy a közigazgatási és munkaügyi bíróság döntésével szembeni jogorvoslatot, megkerülve az ítélőtáblát, egyenesen a Kúriához lehessen címezni és benyújtani. És hogy mi ennek az oka? Azért, én azt gondolom, aki követi az elmúlt időszak eseményeit, az pontosan tudja, de aki nem, annak a számára most én nyilvánvalóvá fogom tenni.

Három döntés született eddig a médiahatóság döntéseivel kapcsolatban, már amit a Klubrádióról hozott. Az első, amikor a 92,9 MHz-es frekvencia kapcsán 2012 júniusában a Fővárosi Ítélőtábla - mondom még egyszer: a Fővárosi Ítélőtábla - a médiahatóság fellebbezésére indult eljárásban új eljárásra kötelezte a törvényszéket, a törvényszék pedig a megismételt eljárásban újra, mint ahogy első fokon először is, a Klubrádiónak adott igazat. A Fővárosi Ítélőtábla 2012. szeptember 26-án hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság határozatát, így érvényessé vált a Klubrádiónak a 95,3 MHz-es frekvenciára vonatkozó pályázata. A harmadik bírósági döntéssel a Fővárosi Ítélőtábla - még egyszer mondom: a Fővárosi Ítélőtábla - a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának azon határozatát helyezte hatályon kívül, amellyel alaki okok miatt érvénytelenítette a Klubrádiónak a 95,3 MHz-es budapesti körzeti frekvenciájára benyújtott pályázatát. Az ítélőtábla kimondta, hogy mivel a Médiatanács korábban már tartalmilag érvényesnek nyilvánította a pályázatot, nem hozhat azzal ellentétes döntést azáltal, hogy később megállapítja a beadvány alaki érvénytelenségét. A Klubrádió által jelenleg is ideiglenes engedéllyel használt frekvenciát tavaly júliusban hirdette meg a hatóság, és decemberben hozott döntést, amelyben az Autórádió Kft.-t hirdette nyertesnek. Utána a médiahatóság egész egyszerűen szembement a bírósági döntéssel - gyakorlatilag azt mondta ki a médiahatóságnak az elnöke, visszaélve saját jogkörével és hatalmával, hogy nem érdekli a bírósági döntés, és éppen ezért ezt nem tartja be, nem kíván eleget tenni neki. (Dr. Répássy Róbert: Semmi köze ehhez!) Mindjárt rátérek, államtitkár úr, mert látom, hogy nem igazán akarja követni azt, hogy miért beszélek én erről, pedig pontosan érti az államtitkár úr is, hogy hogyan kapcsolódik ez az önök törvényjavaslatához.

Az vonható le mindebből, tisztelt államtitkár úr, hogy a Fővárosi Ítélőtábla rendszeresen nem a Média- és Hírközlési Hatóságnak ad igazat, rendszeresen nem Szalai Annamáriát hozza ki ezekben az eljárásokban győztesnek. Ehhez képest, tisztelt államtitkár úr, a miniszterelnök média vonatkozásában meghosszabbított kezének, Szalai Annamáriának nem az a reakciója, hogy betartja a bíróság ítéletét, és nyel egyet, és tudomásul veszi azt, ahogy ez minden demokráciában szokás lenne, hanem azt mondja, hogy nem hajtja végre, és kitalál olyan nevetséges indokokat, hogy azért nem, mert a hátoldalán lévő üres lapot nem írták alá, és ezért alakilag érvénytelen. De már a bíróság erről is kimondta, hogy ez nem így van, ezért ennek ellenére be kellene tartani a bíróság határozatát. És mi az önök reakciója, nyilvánvalóan a médiahatóság elnökének a kérésére? Az, hogy azt a bírósági szintet, amivel ő nem tud zöld ágra vergődni, egyszerűen megkerülik. Nos, így kapcsolódik ide, államtitkár úr. Ez a dolog, ez a módosítás erről szól.

(11.30)

Arról szól, hogy az ítélőtáblán Szalai Annamária eddig nem nyerte meg a médiahatóság ügyeit a Klubrádióval szemben, ezért egy törvényjavaslattal, egy törvénymódosító javaslattal gyakorlatilag kikerülik az ítélőtáblát mint bírósági szintet, és közvetlenül a Kúriához teszik föl az ügyet, ami majd a jogorvoslatot elbírálja, és azt remélik nyilván, hogy a Kúria majd más döntést hoz.

Államtitkár úr, ha valami elképesztő, felháborító, elfogadhatatlan, akkor ez az eljárás az. Tudom azt, hogy ez nem az ön ötlete volt, biztos vagyok benne, de azt gondolom, az ön felelőssége ebben abban áll, hogy itt most ezt előterjeszti, és a saját párttársainak vagy a saját volt párttársának, aki Szalai Annamária, nem meséli el, és nem mondja el, hogy jogállamban ez egész egyszerűen lehetetlen.

Ha nem vesszük tudomásul azt, hogy bizony mindenkinek vannak korlátai, a kétharmadnak is és a médiahatóság elnökének is, akkor ezt az országot nem lehet többet jogállamnak nevezni. Az, hogy önök megkerülnek egy bírósági szintet azért, mert azon a bírósági szinten az önök emberének sérelmes döntéseket hoznak sorozatosan, és nem tudják egy ellenzéki rádió működését megtiltani, azt gondolom, hogy erről talán nem is érdemes többet beszélni, nyilvánvalóan elfogadhatatlan hozzáállás az önök részéről.

Éppen ezért megértem, és még egyszer, ezzel kezdtem és ezzel fejezem be, mert több témába a hátralévő időben belekezdeni nem nagyon érdemes, hogy megértem Zsiga Marcell képviselő úrnak azon záró mondatát, hogy kulturált vitát kíván nekünk. Megértem, mert azt gondolom, hogy ha önök ilyen rendelkezéseket kívánnak az Országgyűléssel elfogadtatni, akkor azt önök is előre tudják, hogy az ellenzéki pártokból valószínűleg igen heves indulatokat fog kiváltani.

Nos, tisztelt képviselő úr, én őszintén remélem, hogy a fölszólalásomban eleget tudtam önnek tenni, és bár nagyon kemény kritikai észrevételeket fogalmaztam meg, én ezt nem tagadom, de a vita kulturált stílusára vonatkozó felhívásának eleget tettem.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban. - Dr. Zsiga Marcell felemeli a hüvelykujját.)

Forrás: parlament.hu