SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Dorosz Dávid képviselőtársam részleteiben is fog szólni az előttünk fekvő törvényjavaslatról, és most csak egy kis terjedelmében, kisebb, ámde fontos részletéről szeretnék szólni.

Az internet szabadságáért aggódva két hete már azonnali kérdéssel fordultam Navracsics Tibor miniszter úrhoz. Ezt most sajnos kénytelen vagyok továbbfűzni, mert annak ellenére, hogy a javaslat indoklása ebben a részében szembetűnően bővül, és már nem csak a gyermekpornográfia elleni uniós irányelvre hivatkozik, mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy az új Btk.-ban bevezetett elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele intézkedéshez kapcsolódó ideiglenes hozzáférhetetlenné tétel komoly aggályokat vet fel.

Az új büntető törvénykönyv alapján véglegesen hozzáférhetetlenné kell tenni majd azokat az internetes adatokat, amelyek bűncselekményt valósítanak meg, vagy amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használnak, illetve amely bűncselekmény elkövetése útján jött létre. Az előttünk fekvő törvényjavaslat ennek az intézkedésnek a részletes eljárási szabályait is lefekteti, továbbá azzal párhuzamosan a büntetőeljárás menetébe iktatja a hasonló célokat szolgáló, azonban az adathoz való hozzáférést csak ideiglenes jelleggel megakadályozó kényszerintézkedést.

Szeretném hangsúlyozni ismételten, hogy az eredeti célkitűzést, azaz a gyermekek védelmét az internet káros hatásaitól, természetesen messzemenőkig támogatja az LMP, sőt a jogerős döntés előtti hozzáférhetetlenné tétel valóban egyéb legitim célok elérése érdekében, így például a közösség elleni uszítással szembeni fellépés érdekben sem ördögtől való. Aggodalmunkat szeretnénk azonban kifejezni amiatt, hogy a javasolt intézkedés alkalmazási köre egyrészt nem kellően zárt, azaz ott is jelen van, ahol nem kellene, másrészt a javaslat eszközválasztásra alkalmatlan.

A javaslat az elektronikus adat előzetes letartóztatásként kétféle hozzáférhetetlenné tételi formát határoz meg: az elektronikus adat ideiglenes eltávolítását, illetve az elektronikus adathoz való hozzáférés ideiglenes megakadályozását. Míg az elektronikus adat ideiglenes eltávolítása valamennyi olyan közvádas bűncselekmény esetén alkalmazható, amellyel kapcsolatban elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételének van helye - ez több tucat tényállás -, addig az elektronikus adathoz való hozzáférés ideiglenes megakadályozása gyermekpornográfia, állam elleni bűncselekmények, illetve terrorbűncselekmény esetén is elrendelhető.

Ami az alkalmazási kört illeti - az azonnali kérdés példáját megismételve -, mi történik akkor, amikor egy újságíró egy általa közérdekűnek tartott adatot hoz nyilvánosságra, de az ügyészség álláspontja szerint ezzel elköveti a minősített adattal való visszaélés gondatlan alakzatát?

(10.20)

Az ilyen jellegű korlátozás álláspontunk szerint csak olyan bűncselekmények gyanúja esetén lehet arányos, amikor az eltávolításhoz vagy a hozzáférés korlátozásához fűződő érdek nagyobb súllyal esik latba, mint az esetleges bűncselekménnyel megvalósuló sérelem. Az előttünk fekvő törvényjavaslat ennek az intézkedésnek a részletes eljárási szabályait is lefekteti, továbbá azzal párhuzamosan a büntetőeljárás menetébe iktatja a hasonló célokat szolgáló, azonban az adathoz való hozzáférést csak ideiglenes jelleggel megakadályozó kényszerintézkedést. Szeretném hangsúlyozni ismételten, hogy az eredeti célkitűzést, azaz a gyermekek védelmét az internet káros hatásaitól természetesen messzemenőkig támogatja az LMP, sőt a jogerős döntés előtti hozzáférhetetlenné tétel valóban egyéb legitim célok elérése érdekében, így például a közösség elleni uszítással szembeni fellépés érdekében sem ördögtől való.

Aggodalmunkat szeretnénk azonban kifejezni amiatt, hogy a javasolt intézkedés alkalmazási köre egyrészt nem kellően zárt, azaz ott is jelen van, ahol nem kellene, másrészt a javaslat eszközválasztásra alkalmatlan. A javaslat az elektronikus adat előzetes letartóztatásként kétféle hozzáférhetetlenné tételi formát határoz meg: az elektronikus adat ideiglenes eltávolítását, illetve az elektronikus adathoz való hozzáférés ideiglenes megakadályozását. Míg az elektronikus adat ideiglenes eltávolítása valamennyi olyan közvádas bűncselekmény esetén alkalmazható, amelyekkel kapcsolatban elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételének van helye - ez több tucat tényállás -, addig az elektronikus adathoz való hozzáférés ideiglenes megakadályozása a gyermekpornográfia, az állam elleni bűncselekmények, illetve a terrorbűncselekmény esetén is elrendelhető.

Ami az alkalmazási kört illeti, az azonnali kérdés példáját megismételném: mi történik akkor, amikor egy újságíró egy általa közérdekűnek tartott adatot hoz nyilvánosságra, de az ügyészség álláspontja szerint ezzel elköveti a minősített adattal való visszaélés gondatlan alakzatát? Az ilyen jellegű korlátozás álláspontunk szerint csak olyan bűncselekmények gyanúja esetén lehet arányos, amikor az eltávolításhoz vagy a hozzáférés korlátozásához fűződő érdek nagyobb súllyal esik latba, mint az esetleges bűncselekménnyel megvalósuló sérelem. Ez a fenti gondatlanul elkövetett alakzatnál biztosan nem áll fenn. A fenti példa jól mutatja, hogy a javaslattal a jogalkotó olyan vizekre evez, amely a jogalkalmazó szervek gyakorlatának kitéve az elektronikus adatok előzetes letartóztatásával könnyen internetcenzúrához vezethet, de legalábbis Damoklész kardjaként lebegve a tényfeltáró újságírás vagy akár a kellemetlenkedő bloggerek felett az öncenzúra erősödéséhez, illetve a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának aránytalan korlátozásához vezethet.

A javaslat nem biztosít továbbá jogorvoslati jogot az elektronikus adat feletti rendelkezésre jogosultnak az adat ideiglenes eltávolításának elrendelésével szemben, csak a hozzáférés ideiglenes megakadályozása esetén, de az utóbbinak sincs halasztó hatálya. Álláspontunk szerint kizárólag halasztó hatályú jogorvoslat lehetősége tudja garantálni, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának indokolatlan korlátozására valóban ne kerülhessen sor. Azt pedig egyenesen cinikusnak tartjuk, hogy az indokolás a véleménynyilvánítás szabadsága szempontjából azt vonultatja fel garanciális elemként, hogy az elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét az eredeti állapot helyreállíthatóságának a meghagyásával kell végrehajtani.

Ami az eszközválasztást illeti, tisztelt képviselőtársaim, a világ számtalan országának nem feltétlenül követendő példája mutatja, hogy az internetcenzúra sosem lehet tökéletes, hiszen rengeteg módon kikerülhetők az állam által felhúzott falak. Könyvtárnyi webirodalom szól a lehetséges megoldásokról, itt van, például az index.hu internetes hírportál részletezte hosszasan a kiskapukat, persze csak addig, amíg a kormány nem próbálja meg ezeket is eltávolítani a világhálóról.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP elutasítja tehát az internet szabadságának aránytalan büntetőjogi korlátozását, és nem hisz abban, hogy az internetes tartalom értelmetlen és működésképtelen hatósági blokkolása mindenre gyógyír, ehelyett nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a preventív megoldásokra, például az oktatásra. Kérem, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, tisztelt államtitkár úr, fontolják meg még egyszer, hogy megéri-e Kínához vagy Észak-Koreához közelíteni a büntetőjogi gyakorlatunkat, és nem érdemes a véleménynyilvánítási szabadság maradék tiszteletben tartásával elérni az amúgy támogatandó célokat (Dr. Répássy Róbert jelzésére:), mondom, az amúgy támogatandó célokat. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Dr. Dorosz Dávid tapsol.)

Forrás: parlament.hu