DR. MOLNÁR ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! (Zaj. - Az elnök csenget.) Miután közel öt órát vitatkoztunk az általános és a részletes vitában is a határozati javaslatról, ígérem, hogy rövid leszek. És köszönöm képviselőtársaim döntő többségének a pozitív hozzászólásokat és megnyilatkozásokat a határozati javaslat tárgyalásánál mind az általános, mind a részletes vitában, mind itt a záróvitában is.

Szeretném ismételten leszögezni, képviselőtársaim, itt a záróvitában is, hogy a határozati javaslat kizárólag azért született, hogy emléknapja legyen a Felvidékről kitelepítetteknek. Ebből a szempontból az én véleményem szerint - és a határozati javaslat is így íródott meg - irreleváns, hogy a lakosságcsere-egyezményhez köthető, a beneši dekrétumokhoz köthető vagy egyébként a Felvidékről deportáltakhoz köthető. Tehát általánosságban szeretnénk a Felvidékről kitelepítetteknek egy emléknapot állítani, éppen a határozati javaslat 1. pontja is erre utal. Tehát a kérdés ebből a szempontból egyszerű, aki azt szeretné a Magyar Országgyűlésben a mai napon a szavazásnál, hogy a Felvidékről kitelepítetteknek legyen emléknapja, az a megfelelő gombot fogja tudni majd megnyomni a szavazás során.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy fogalmaztam az általános vitában és a részletes vita végén is, hogy az átélt és megélt sorsokon változtatni már nem tudunk, viszont mindannyiunk kötelessége és felelőssége, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk. Éppen ezért a felvidéki kitelepített honfitársainkat tömörítő civil szervezetek képviseletében is előre köszönöm a támogatásukat, és arra kérem, hogy a határozati javaslatot szavazzák meg.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu