ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar kormány pénteken bejelentette, hogy megállapodás születik az E.ON gázüzletágának a visszavásárlásáról. Meggyőződésem szerint ez jó hír Magyarországnak, jó hír a magyar családoknak, hiszen ez a nemzeti önrendelkezés egyik újabb lépcsőjének a megvalósítása. A gáz-nagykereskedelem visszavásárlásával egy olyan fontos monopólium kerül vissza a magyar kormány és Magyarország ellenőrzése alá, amely alapvetően befolyásolja a magyar családok, sőt a magyar gazdaság mindennapjait is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egyáltalán nem mindegy, hogy a monopolhelyzetben lévő vállalkozások külföldi vagy magántulajdonban vannak-e. Ha már külföldi tulajdonban vannak, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy érdekeiket és áraikat milyen módon érvényesíthetik Magyarországon. Ebben a tekintetben a magyar kormány álláspontja elkötelezett, határozott és egyértelmű volt az utóbbi esztendőkben, hiszen mindvégig világosan kiálltunk a fogyasztók, a magyar családok mellett.
Éveken keresztül tapasztalhattuk azt Magyarországon, hogy alapvetően azok az árak, amelyek meghatározták a családok mindennapjait, elszakadtak az infláció mértékétől. A közüzemi díjak többsége Magyarországon 2002 és 2010 között minden évben az inflációt meghaladó mértékben növekedett. Erre az új kormány válasza 2010-től kezdve az árszabályozás bevezetése és a családok érdekeinek egyértelmű képviselete.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy éppen ez a sárga csekkre adott világos válaszunk. Ott ugyanis az a kérdés, hogy mi az, ami arra rá van írva, mennyi az, amennyit fizetni kell. Nem az a kérdés, hogy mit fizet a szolgáltató a postának; az érdektelen kérdés, ha nem engedjük meg, hogy a szolgáltató azokat az árakat egyoldalúan át tudja hárítani a családok, a fogyasztók irányába.
Tisztelt Képviselőtársaim! Itt viszont nem tudom szó nélkül hagyni azt, hogy Vona Gábor frakcióvezető-társamnak egyértelművé és világossá tegyem: az én meggyőződésem szerint tisztességtelen és aljas dolog összemosni a sárga csekket a sárga csillaggal, ahogy ezt ön ma itt a hozzászólásában tette. (Taps a kormánypártok, az MSZP és az LMP soraiban.) És tudja, tisztelt frakcióvezető úr, éppen ez a baj önökkel.
(13.50)
Nem az a baj, hogy félreérthetően fogalmaznak, ahogy kezdte, hanem az, hogy egyértelműen, és Novák Előd képviselőtársunkkal sem az a gond, hogy kérdez, az a baj, hogy ő nem választ vár, hanem provokál, tisztelt képviselőtársaim. Ezt teszik önök itt most már jó néhány éve ebben a Házban.
De nem tudok szó nélkül elmenni amellett sem, ami egyébként az MSZP képviselőcsoportja részéről részben az elmúlt napokban elhangzott, részben egyébként itt a Házban is. Arra szeretném kérni önöket, tisztelt képviselőtársaim, hogy csak olyan erkölcsi mércét állítsanak vagy elénk, vagy éppen mások elé, amit egyébként önök is az elmúlt két évben meg tudtak ugrani. Ezt azért mondom, tisztelt képviselőtársaim, mert kigyűjtöttem és elhoztam magammal azokat az indítványokat, itt vannak a kezemben (Felmutatja.), amelyeken az MSZP-s és jobbikos képviselőtársaim aláírása együttesen szerepel. Ezek között az indítványok között három olyan is van, amit Mesterházy Attila és Gyöngyösi Márton együttesen írtak alá. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.)
Tisztelt Képviselőtársaim! El kellene dönteni akkor, hogy most karantén van vagy nincs karantén. El kellene dönteni, hogy jó dolog-e az, hogy egyik oldalról elhatárolódnak, másik nap pedig összebújnak, és egyébként közösen aláírnak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Éppen ezért azt gondolom, pont az volt a nagy különbség közöttünk a tegnapi napon is, hogy én - hátam mögött bírva képviselőtársaim támogatását - azért mentem oda, arra a térre mindannyiunk nevében, hogy egyébként kiálljunk a megbántottak és a megsértettek mellett. Kicsit az az érzésem, hogy önök közül többen azért mentek oda, hogy tovább hergeljék őket, és azért ez nagyon nagy különbség, tisztelt képviselőtársaim.
Azt tudom mondani önöknek, hogy ebben a Házban, amíg a Fidesz képviselői lehetőséggel bírnak arra, hogy befolyásolják a mindennapi életet és a kormányzati döntéseket, addig Magyarország minden polgára - legyen az zsidó, szerb, horvát, cigány - számíthat arra, hogy minden alkalommal Magyarország kiáll mellettük és megvédi őket, és azt gondolom, ez a legfontosabb.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés