DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretném most a Ház előtt önökkel megosztani azt a gondolatot, hogy én azért összességében nagyon felháborítónak és visszautasítandónak tartom azt, amit Lamperth Mónika itt pártszempontból elmond a magyar állampolgárok nyilvántartásával kapcsolatban. Mert tulajdonképpen most felhasználja - mi sem értünk egyet a regisztrációval, de mi nem abban az összefüggésben jelenítjük meg, hogy igen, milyen szörnyű, hogy a magyar állampolgárok nyilvántartása lám, létrejön, és ez leplezi le a kormány aljas szándékait.

Azért meg kell kérdezzem tőle és párttársaitól, hogy miért álltak ellen annak idején a népszavazási kezdeményezésnek. Miért csináltak olyan hazug kampányt, amellyel az elcsatolt területen élő magyar polgárok számára a kedvezményes honosításra már a 2004-ben tartott népszavazáson - most lesz holnap az évfordulója - igenis meg lehetett volna adni ezt a lehetőséget. Nem lettek volna olyan veszteségeink és olyan nehézségeink és olyan fájdalmak, amelyek az elszakított területen e miatt a népszavazás miatt keletkeztek.

Tehát nagyon kérem a Szocialista Pártot, hogy ebben ne politikai érdekeket és machinációkat lásson állandóan a magyar állampolgárok, a határon túl élő magyar testvéreink ügyében, és ne használja föl arra, hogy a saját politikai üzeneteit most eljuttassa, hanem igenis együtt vegyük tudomásul, hogy hála istennek, a Jobbik kezdeményezésére 2010-ben az állampolgárság visszaszerzésének lehetősége minden elcsatolt területen élő magyar számára lehetővé vált, amelyet a trianoni békediktátummal elvesztettek, és ennek az értelemszerű betetőzése egy olyan egységes állampolgársági nyilvántartás, amelybe a csonka országon kívül élő magyar állampolgárok is beletartoznak. Ez egy ésszerű és célszerű intézkedés, függetlenül attól, hogy egyébként a regisztrációval kapcsolatos érveket valóban nem támasztja alá, de ezt a kettőt álláspontom szerint összemosni és politikai propaganda érdekében felhasználni nem korrekt dolog. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu