VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Magyar Zoltán képviselőtársam elmondta, hogy melyik módosító javaslatokat adtuk be, amelyeket nem fogadott el a bizottság. Én általánosságban, így valamennyire érvényesen tudnám elmondani, hogy egy olyan salátatörvény áll előttünk, amelyik, azt hiszem, 14 vagy 15 nagyon fontos törvényt érint önmagában is, és ezek között számos olyan van, amelyik valóban előremutató, amellyel egyet tudunk érteni, például itt a haszonélvezeti joggal kapcsolatos megkötéssel, amelyikben valóban érezhető a szándék, hogy a zsebszerződéseket akarja kiszűrni. De ugyanakkor a javaslatok többsége tesz egy lépést az adott, ahogyan mondtam, 14-15 törvény tökéletesítése irányába, de messze nem elégséges lépéseket. Így tehát ez a nagy kapkodás, hogy a bizottsági ülés előtt pár perccel kaptuk meg ezt a sok tíz oldalas, nem tudom, olyan 50 oldalas dokumentumot, ennek a nagy sietségnek nincs értelme.
Konkrétan az 1. ajánlási pontra vonatkozóan, az osztatlan közös tulajdonnal kapcsolatban a bizottsági ülésen sem az előterjesztőtől, sem más kormánypárti képviselőtársamtól nem tudtunk választ kapni az osztatlan közös tulajdon pillanatnyi állására, és a különböző érvényes törvényeknél... - például, hogy akkor be lehetett adni az igényeket ezeknek a kiméretésére, azoknak a részleteire nem kaptunk választ a kormány-előterjesztőtől. Így azután ezt a kapkodást és sietséget támasztja az is alá, hogy mégis olyan döntés született a bizottságban, hogy akkor be kell kérnünk egy kiegészítő állásfoglalást a kormány képviselőitől, nevezetesen a Vidékfejlesztési Minisztérium ott ülő képviselőitől.
Tehát ez az osztatlan közös sokkal bonyolultabb, mintsem hogy így több részletben módosítsuk, és több részletben tökéletesítsük, hiszen az a felelősség van ilyenkor a kormány előtt, amikor így tökéletlenül, de kicsi, apró lépésekkel próbál valamit módosítani, még ha jó irányban is, hogy, ugye, mondjuk, a terepen működő gazdálkodókat ezekkel az agrárkérdésekkel vagy éppen a földhivatali bejegyzésekkel foglalkozó hivatalnokokra is gondolhatunk, hogy ha folyamatosan változtatjuk a törvényeket, akkor a terepen nem lehet ehhez igazodniuk a gazdálkodóknak, nem tudják soha, hogy melyik éppen az érvényes.
Így tehát többek között olyan kérdésekre nem kaptunk választ az osztatlan közössel kapcsolatban, mint ahogyan mondtam, az 1. ajánlási pont, hogy akkor most milyen sorrendben fog történni a kimérés, figyelembe veszi-e a tavasszal beadott több mint 300 ezer kimérési igénynél, figyelembe fogják-e venni a korábbi földkiadó bizottságok határozatát, amelyikben egy adott táblára, illetve minden táblára lebontva állapították meg azt, hogy melyik sarkán, honnan fog indulni, milyen irányba a kimérés egy adott táblánál.
Több olyan megkeresés érkezett hozzánk, miután publikus volt, hogy ez a törvénymódosítás áll elő, hogy akik már használnak egy adott osztatlan közös területből egy adott területet a többi tulajdonostárs beleegyezésével, de nem mérették ki, tehát magyarul, egy osztatlan közösből használnak csak akkorát, amekkora az övéké volt - de most akkor mi lesz? Akkor most újra sorsolás lesz, mert pillanatnyilag ez van érvényben a tavasszal beadott törvénymódosítás kapcsán, tehát akkor most újra sorsolás lesz, őket onnan kiebrudalják, és valahol kapnak a táblában? - és hasonló kérdések. De kormánypárti képviselőtársaimtól, sőt az elnök úrtól, Font Sándor bizottsági elnök úrtól is kaptunk, ő is hozott olyan példákat, amelyeket valóban nem tisztáz a jelenlegi törvény. Tehát itt, azt gondolom, hogy ezekkel a salátatörvényekkel, mint ami mindig a helyzet a salátatörvényekkel, kénytelenek leszünk elfogadni, mert nem szeretnénk kidobni azokat a jó és előremutató javaslatait, de az, hogy minden esetben csak megáll félúton, és nem oldja meg annak a megnyitott törvényhelynek az összes problémáját, ezt a hiányosságát azért itt is el kellett mondanom a részletes vitában, különös tekintettel a beadott módosítóinkra. (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.)
Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés