JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvénytervezettel kapcsolatban, illetve a kapcsolódó módosítókkal kapcsolatban az alábbiakat szeretném elmondani.

Ahogy azt a részletes vitában is kifejtettük, a módosító indítványokkal együtt úgy érezzük, hogy alkotmányos mulasztásban marad ezen törvény kapcsán az Országgyűlés, mivel az alaptörvényben kifejezi az Országgyűlés, hogy az áldozatvállalással arányos erkölcsi és anyagi megbecsülést kíván biztosítani a katonák számára. Ez a csorba nem kerül kiküszöbölésére a módosító indítványokkal együtt sem, ezért a végszavazásnál, a törvény végszavazásánál tartózkodni fogunk.

Néhány szót a módosítással kapcsolatban, illetve a képviselőtársunk által benyújtott, Csampa Zsolt által benyújtott módosítókról is szeretnék szólni, amelyeket mi, a Jobbik képviselői is támogattunk a bizottsági ülésen. Ezek a 6. és a 15. ajánlási pontban találhatók. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy a minisztérium képviselői, illetve a miniszter úr nem támogatta ezen módosító indítványokat, mégis a bizottsági szavazáson átmentek ezek a módosító indítványok, tehát úgy gondolom, hogy a végszavazásba is ezek be fognak kerülni, és ezek pozitív indítványok voltak.

A tervezetnél, illetve a módosítóknál nyomon követhető a pénzhiány, amit egyértelműen vissza lehet igazolni az önkéntes lemondás, valamint az általam beterjesztett 17. módosító indítvánnyal kapcsolatban, ahol a nyelvi pótlékok gyakorlati kivezetése fog megtörténni, ha így marad a törvény eredeti szövege.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu