DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ércnél is maradandóbb alaptörvény harmadik, de valójában negyedik módosításával állunk szemben, és engem eléggé meglepett Vas képviselő úrnak az iménti hozzászólása. Önöknek problémát okoz az, hogy az alaptörvényben koherenciazavar van? Akkor én javaslom, hogy még kutakodjon egy kicsit a laptopjában, mert ebben az alaptörvényben elég sok koherenciazavart fog látni, amit részben az önök eddigi barkácsolásai okoztak, részben meg az alaptörvény születésének a körülményei. Úgyhogy ne haragudjon, de azt az önök szájából érvként elmondani, hogy koherenciazavar van az alaptörvényben, ez azért eléggé mulatságos.

Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt belevágnék a mondandóm lényegébe, itt két felszólalásra viszont kénytelen vagyok reagálni. Győrffy képviselő úr nemzetközi példákat idézett, akkor én azért megkérdezném, hogy ha ennyire jártas az összehasonlító alkotmányokban, akkor mondjon nekem egy olyan alaptörvényt bárhol a világon, ahol az a fogalom, hogy integrált mezőgazdasági termelésszervezés, bármilyen módon megjelenik. Mondjon! Mutasson rá, hogy hol, bármelyik kontinensen mutasson már egyetlen alkotmányt, ahol az integrált mezőgazdasági üzemszervezés vagy erre utaló kifejezés sarkalatos körben szerepel!

A másik pedig, Jakab alelnök úr, a legnagyobb tiszteletem ellenére az, amit most mondott, ez a szokásos fideszes cinizmus. Ön azt mondja, hogy azért legyünk megnyugodva, hogy itt ez a földtörvény - illetve nem csak a földtörvényről van szó, na mindegy -, ez a törvény a sarkalatos körbe kerül, mert még lehet módosítani, még a törvényt csak tavasszal fogja elfogadni az Országgyűlés, folyamatban vannak módosító javaslatok. Pontosan ez a probléma! Önök egy újabb biankó csekket akarnak kiállíttatni, hogy aztán majd tavasszal mit pakolnak bele a földtörvénybe, azt ne is kérdezzük, addigra már ez be lesz betonozva a kétharmados körbe.

Az lett volna a tisztességes, hogyha először világosan látjuk azt, hogy mi van az önök fejében, nem utolsósorban mit ígértek a választóknak 2010-ben, ehhez képest idehoznak egy földtörvényt, és utána én akkor sem értenék ezzel egyet, de ez legalább egy korrekt eljárás lenne, hogy itt van a Fidesznek a földtörvény-koncepciója, ezt a földtörvényt szavaztatja meg az Országgyűléssel, és utána azt mondja, hogy szerinte ezeknek a szabályoknak a megváltoztatását kétharmadhoz akarják kötni. Nem értenék ezzel egyet, de ez egy fair eljárás lenne. Ez, amit most csinálnak, ez nem az, ez a szokásos fideszes játék, megy az alkudozás önök között, megy az önök különböző zöldbárói meg oligarchái között a veszekedés, fogalmuk nincsen, hogy milyen földtörvényt akarnak adni Magyarországnak, de egy dologban biztosak, azt nem akarják, hogy egy következő parlament azt a földtörvényt, amivel az önök oligarchái lenyúlják maguknak a földet, hogy egy ilyen földtörvényt egy következő parlamenti többség megváltoztasson. Erről van szó, alelnök úr, nagyon sajnálom. Ez nem egy korrekt eljárás. Az lenne a korrekt, ha úgy tárgyalhatnánk itt egy földtörvényt érintő alaptörvény-módosításról, hogy világosan látjuk azt, hogy a Fideszen belüli alkudozásoknak mi az eredménye, milyen tartalommal akarják megtölteni a földtörvényt.

Tisztelt Országgyűlés! Önök eleve egy olyan alaptörvényt hoztak létre, ahol gyakorlatilag megkötözik a következő kormányok kezét, tehát egy olyan kormánynak is a kezét, amely adott esetben lehet, hogy fideszes, csak éppen nincsen kétharmados többsége. Én azt gondolom, hogy egyébként ilyen kormány természetesen nem lesz, mert önök meg fognak bukni, ezért mindent megtettek a mai nap is, ugye, és folyamatosan tesznek ehhez lépéseket. Viszont önök jó előre bombákat helyeznek el az alkotmányos szerkezetben. Olyan területeket kötöttek már tavaly áprilisban is kétharmados körbe, ami egész egyszerűen példátlan. Olyan területekre tévedtek, ami minden normális demokráciában a mindenkori parlamenti többségnek, a mindenkori kormányzatnak a felségterülete. Ilyen például az, hogy egy Magyar Művészeti Akadémia nevű közjogi kentaurhoz nem lehet hozzányúlni egy következő parlamentnek. Önök belenyúlnak a szociálpolitikába, belenyúlnak a büntetőpolitikába, a nyugdíjrendszerbe, kétharmadban rögzítik az egykulcsos adórendszert.

(22.00)

Tehát olyan területekbe piszkálnak bele, amihez egyébként a következő kormánynak jó oka lenne belenyúlni, illetve a következő parlamenti többségnek. Amit önök csinálnak, az gyakorlatilag egy merénylet a népszuverenitás ellen. Arról van szó, alelnök úr, hogy négyévente az emberek azért mennek a fülkébe, adott esetben azért robbantanak ki fülkeforradalmat, mert ha úgy látják, hogy a megelőző ciklusban nem jól éltek, változtatni akarnak, változtatni akarnak birtokpolitikán, adórendszeren, nyugdíjrendszeren, akkor választhatnak. Önök ezt a választási lehetőséget veszik el az emberektől, ettől a választási lehetőségtől fosztják most meg az embereket.

Az önök célja nagyon-nagyon egyszerű. Önök azt mondják, hogy majd akkor is a Fidesz kormányozzon, ha egyébként nem a Fidesz kormányoz. Önök ezt akarják. Önöket ugyan el fogják zavarni az emberek 2014-ben, de jó előre gondoskodnak arról, hogy akkor is önök kormányozzanak, ha erre egyébként már nem lesz felhatalmazásuk a választópolgároktól. Semmilyen indok nem volt akkor sem, hogy így terjesszék ki a sarkalatos törvények körét, amikor például a rendőrség belső szervezeti felépítéséről vagy alapvető büntetőpolitikai intézkedésekről rendelkeztek sarkalatos körben. Ehhez egész egyszerűen nincsen joguk. Ne jöjjenek azzal, hogy önök a magyar földet, termőföldet akarják megvédeni, mert erről szó nincsen. Erről szó nincsen, alelnök úr. Önök nem a termőföldet, nem a magyar földet védik. Akkor ezt terjesztették volna elő már tavaly az alaptörvényben. Nem ezt tették! Önök a saját bizniszüket védik, a saját oligarcháikat, a saját bennfenteseiket próbálják megvédeni, gondolva arra az időszakra, amikor önök már régen nem lesznek hatalmon. Ezért akarják a földtörvényt kétharmadban rögzíteni. Beszéljünk világosan! Minden egyéb mellébeszélés!

Lássuk, hogy miről van szó! Kénytelen leszek a földtörvény részleteiről is beszélni sajnos, hiszen ennek a törvénynek a kétharmadossága van terítéken. Tehát lássuk azt, hogy önök ahelyett, hogy egyébként a magyar földet védenék, vagy a helyi gazdákat védenék, önök milyen intézkedéseket tesznek lehetetlenné 2014 után. Menjünk sorban! Én itt hét pontot szeretnék kiemelni. Az a földtörvény, alelnök úr, amit most tárgyal a Magyar Országgyűlés, nem ösztönzi a szövetkezeteket. Az LMP 2014-től olyan változást szeretne, hogy például elő-haszonbérleti jogokon keresztül segítsük a szövetkezést. Ezt az önök javaslata szerint csak kétharmados többség birtokában lehetne megtenni. Beszéltek már a képviselőtársaim arról, hogy fontosnak tartanánk, hogy a helyi földbizottságoknak ne csak véleményezési, hanem együttdöntési, ha úgy tetszik, vétójoguk legyen. Önök nem ezt akarják, a jelenlegi szöveg alapján nem ezt akarják. Ha mi ezt '14-ben meg akarjuk változtatni, ahhoz kétharmados többség kell. Az Orbán-kormány nem alkalmazná visszamenőlegesen az új birtokszabályozást, holott a jelenlegi káros birtokkoncentrációt csak így lehetne felszámolni. Ha önök elkötelezettek lennének a nagybirtok, a nagyüzem visszaszorításában, akkor ezt tennék.

Mi azt javasoljuk, hogy a törvény szerinti birtokmaximumokat alkotmányosan védhető átmeneti időszak mellett a korábban megszerzett birtoktestekre is vonatkoztatni kell. A tilalom megsértése szerintünk a tulajdon elvonását ugyan nem vonná maga után, azonban szankciók alkalmazását igen. Ahhoz, hogy ezt életbe tudjuk léptetni, hogy komoly birtokmaximum-szabályokat tudjunk bevezetni 2014-ben, önök most egy olyan helyzetet állítanak elő, hogy ehhez is kétharmad kelljen. Ezzel a kétharmados sarkalatos szabállyal önök nem a családi gazdaságokat védik, nem a helyi gazdálkodókat védik, hanem az oligarcháikat védik, azokat védik, akik érdekeltek a nagybirtokrendszer fenntartásában.

De menjünk tovább! Szabó Rebeka képviselőtársnőm már beszélt arról, hogy mennyire vicces az, amikor önök helyben lakókról beszélnek, és a 20 kilométeren belül lakó különböző rokonokat és fideszes klienseket tartanak helyi embereknek. Beszélt képviselőtársnőm arról, hogy egyébként a 20 kilométeres szabály milyen anomáliákat okozott már most az állami földbérletpályázatoknál. Megint csak arról van szó, hogy ha 2014-ben, mondjuk, az LMP át akarná írni ezt a definíciót, amit önök adnak, azt a meghatározást, ahogyan önök fogalmaznak, hogy ki számít helyben lakónak, pontosan a helyi közösségek, a helyi gazdák, a helyi gazdaság védelmében, önök arra kényszerítenek minket, arra kényszerítik a magyar embereket, hogy egy újabb kétharmad vagy egy valamilyen kétharmados többség tudja csak megvédeni a helyi gazdákat. Erről van szó, alelnök úr! Önök nem a helyi gazdaságot, nem a helyi gazdákat védik, a különböző fideszes kegyelteket védik, és ugyanúgy a nagybirtokrendszer fenntartásában érdekeltek, mint a szocialisták voltak!

De menjünk tovább! Negyedrészt a törvényjavaslat kivételi szabályokat tartalmaz, amelyek az állami tulajdonban lévő föld értékesítése, illetve haszonbérbe adása tekintetében mentességet, illetve eltérési lehetőséget adtak a törvényjavaslatban foglalt követelmények alkalmazása alól. Ha mi a különböző kiskapukat, amiket önök meg akarnak nyitni ebben a földtörvényben, és még nem tudjuk, hogy milyen újabb kiskapukra tesznek majd javaslatot a következő hónapokban, ha mi ezeket a kiskapukat be akarnánk zárni, éppen a helyi gazdálkodók védelmében, ehhez nekünk újabb kétharmados többség kell. Erről szól ez a szégyenletes alaptörvény-módosítás, alelnök úr! Önök nem a magyar földet védik, nem a helyi gazdákat védik, hanem a saját hűbéruraikat védik!

Hatodrészt a törvényjavaslat nem tartalmaz abszolút felső területi határt a birtokméretnek, mivel jogi személyek esetén a saját tagoktól bérelt földet nem kell beleszámolni a birtokmaximumba. Mi 1200 hektáros abszolút felső korlátot vezetnénk be, amely mindenkire vonatkozó birtok-összeszámítási szabály lenne. Ez alól az LMP szerint egyéb érdekeltségek sem mentesülnének, így a közeli hozzátartozók sem. Tudom jól, hogy önök elég kreatívak abban, hogy ki számít közeli hozzátartozónak, mi ezen is egyébként változtatni szeretnénk, államtitkár úr, 2014-ben. Nagyon remélem, hogy a polgári törvénykönyvet addig nem fogják bevonni kétharmados körbe! (Dr. Budai Gyula: Ne személyeskedjünk, jó? Ne személyeskedjünk!) Az a helyzet, tisztelt alelnök úr, hogy ha mi meg akarjuk valósítani azokat a birtokmaximum-szabályokat, amelyekkel pontosan a kisbirtokot, a helyi gazdálkodókat, az ökológiai mezőgazdaságban érdekelt vállalkozókat védenénk, akkor ehhez újfent kétharmados többség kell. Hiába döntenek úgy a magyar választók 2014-ben, hogy elegük volt a harácsolásból, elegük volt abból, hogy 25 éven keresztül a különböző kormányok a nagybirtokot, a nagyüzemet hizlalták, és önök rútul becsapták a saját szavazóikat, hiába gondolja így a magyar választók többsége, önök gondoskodnak arról, hogy ezeken a szabályokon a birtokmaximum megkövetelésével ne lehessen változtatni.

Végezetül: az LMP közösségi földhasználati hozzájárulást vezetne be Magyarországon, a Magyarországon megfigyelhető káros birtokkoncentráció miatt, illetve a környezeti és társadalmi károk, a víz, a levegő, a talaj károsítása miatt. Ezek a környezeti és társadalmi károk egyenesen arányosak a birtok méretének növekedésével. Ha mi ilyen közösségi földhasználati hozzájárulást szeretnénk bevezetni, erre újfent csak egy kétharmados többség birtokában lenne lehetőségünk. Tehát beszéljünk nyíltan és világosan! Ennek az alaptörvény-módosításnak semmi köze azokhoz a célokhoz, amiket a Fidesz a kormányprogramban meghirdetett. Önök nem a kisbirtokot akarják védeni, nem a magyar földet akarják védeni, nem a kisüzemet, nem az ökológiai mezőgazdaságot, a családi gazdálkodókat akarják védeni, a saját nagybirtokosaikat akarják megvédeni, és pánikban vannak, mert érzik a vesztüket, tudják, hogy meg fognak bukni 2014-ben, és jó előre a saját gazdasági érdekeiket akarják bebetonozni. Erről szól ez az alaptörvény-módosítás!

Végezetül azt szeretném még elmondani, hogy az elmúlt egy évben, amióta önök megalkották ezt az ércnél is maradandóbb alaptörvényt, láttunk már alkotmánybírósági döntést felülíró alkotmánymódosítást, alkotmányellenes törvényt alkotmányossá tevő alaptörvény-módosítást, egyedi ügyet megoldó alkotmánymódosítást és az alkotmány normativitását, tehát kötelező erejét korlátozó alkotmánymódosítást is. Most itt van a folyamatban lévő törvényalkotást sarkalatosító alkotmánymódosítás.

(22.10)

Tisztelt Alelnök Úr! Ez egy vicc! Ezt önök sem gondolják komolyan! Nincs a világon még egy olyan hely, ahol ilyen mértékben lehet sarkalatos törvényekkel egy következő kormány mozgásterét megkötni! Nincs a világon még egy olyan alaptörvény, ahol integrált mezőgazdasági termelő szervezésről értekezne egy alkotmány! A százéves, kétszáz éves alkotmányokban sem olvasunk ilyet! Beszéljünk nyíltan és világosan! Ha önöknek nem az egyszerű haszonszerzés és a saját érdekeltségeiknek a feltőkésítése lenne a céljuk, hanem valóban a magyar föld megvédése vagy éppen a föld minőségének a megóvása, a helyi gazdaság megerősítése, beleiktatták volna ezeket az alapelveket már az alaptörvénybe, ahogy a képviselőtársnőm ezt már elmondta. Ha nem tették meg, akkor erről hoznának ide alaptörvény-módosítást.

Alelnök úr, ígérem önnek, hogy ha önök olyan alaptörvény-módosítást hoznak ide, amelyik bármilyen módon előnyben részesíti a valóban helyben gazdálkodó magyar embereket, ha olyan alaptörvény-módosítást hoznak ide, amely a helyi gazdaságot bármilyen deklaráció szintjén erősíti, azt megszavazzuk. Ha önök olyan alaptörvény-módosítást hoznak ide, amely még keményebben védi a termőföld minőségét, még keményebben védi azt, hogy a magyar termőföld ne legyen spekulánsok áldozata, ezeket az alaptörvény-módosításokat meg fogjuk szavazni.

Ez az alaptörvény-módosítás nem erről szól. Ez sarkalatossá teszi a birtokpolitikát, úgy, hogy a következő kormányok se tudjanak fellépni a nagybirtok, a nagyüzem ellen, a következő kormány ne tudjon leszámolni az önök oligarcháival. Erről szól ez az alaptörvény-módosítás.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu