GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Államtitkár Úr! Hogy konkrét legyek, 5 milliárd forintos állami garanciás fejlesztési bankos hitelre lenne azonnal szükség. Ezt önök éppen olyan jól tudják, mint én. Nem haboztak 30 milliárdot adni a Közgépnek akkor, amikor meg kellett finanszírozni, és gondolom, nem tartott ennyi ideig.

Egyébként a munkacsoportra visszatérve: november 13-án érdeklődött a szakszervezet a miniszter asszonynál, hogy mikor áll fel ez, és hogy milyen módon tudnak ők ebbe bekapcsolódni, hiszen arról volt szó, hogy ebbe bevonják a helyieket is. Nem kaptak rá a mai napig választ.

Miniszter Úr! Ha a gyár leáll, bármilyen oknál fogva leáll, százmilliárdokba fog kerülni a történet. Ezt a felelősséget én nem venném magamra a kormány helyében. Tehát magyarul: 5 milliárd forintról van szó; nem igaz, hogy 5 milliárd forintot nem lehet uniós szabályok szerint adni. Egy ilyen esetben hitelről van szó, nem vissza nem térítendő támogatásról. Nagyon-nagyon sürgősen meg kellene ezt lépnie a Fejlesztési Banknak, mert egyébként biztosan el fog veszni több ezer munkahely, és biztosan egy olyan érték megy tönkre, aminek nagyon jó exportpiaca van, ami, úgy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) gondolom, senkinek nem lenne jó, államtitkár úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu