ELNÖK: Valamennyiünk nevében megköszönöm képviselő asszony szavait.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter úr a kormány nevében az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 35. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását kezdeményezte 2012. december 17-ére. Levelének mellékletében megjelölte mindazokat az előterjesztéseket, amelyeknek megtárgyalását kezdeményezi a kormány az Országgyűlés rendkívüli ülésszakán.
Miniszter úr jelezte, hogy a rendkívüli ülésszakban a kormány további előterjesztések tárgyalására is javaslatot tesz majd. A levelet és annak mellékletét a honlapon megismerhetik.
Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés téli rendkívüli ülésszakának egynapos ülését 2012. december 17-ére összehívom.
Megköszönöm munkájukat, az ülést bezárom.
(Az ülés 16 óra 17 perckor ért véget.)
Hegedűs Lorántné s. k.
Móring József Attila s. k.
jegyző
jegyző
Dr. Tiba István s. k.
Z. Kárpát Dániel s. k.
jegyző
jegyző
A kiadvány hiteléül:
Dr. Soltész István
az Országgyűlés főtitkára
Szöveghű jegyzőkönyv
" A 2010-2014-es országgyűlési ciklus
45191 Az Országgyűlés őszi ülésszakának 34. ülésnapja 2012. december 11-én, kedden 45192
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés