DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ELI-HU Nonprofit Kft.-t nem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, hanem Szeged Megyei Jogú Város és a Szegedi Tudományegyetem alapította még 2010 márciusában. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a magyar állam nevében 2011. április végétől gyakorolja a tulajdonosi jogokat.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettesét a tulajdonosok választották ügyvezetővé egy, az Európai Unió által is kiemelten kezelt nagyprojekt magyarországi megvalósítására. Egy ilyen uniós nagyprojekt tekintetében megítélésem szerint kifejezetten előny, ha az uniós források felhasználásában, projektek kivitelezésében kellő vezetői tapasztalattal rendelkező személyt sikerül a feladatnak megnyerni. Az ügyvezető más társaságban betöltött, ön által sorolt tisztségei nem hátráltató tényezők, hiszen a gyakorlat azt bizonyítja, hogy megbízatása alatt egyetlenegy alkalommal sem fordult elő, hogy akár külföldi, akár hazai megjelenésben, feladatai ellátásában e tisztségei akadályozták volna.

Az ELI lézer-kutatóközpont megvalósításában továbbá a társaság munkavállalói mellett egyéb szervezetek, állami és civil kutatók is részt vesznek. Az ELI projekt megvalósításában mind a gazdaságfejlesztési programok irányító hatósága, mind a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt., mind a projektmenedzsmentben részt vevő szakemberek napi szintű erőfeszítéseket tesznek a program gyorsítására, amely a projekt komplexitására és a nagy beruházási volumenre való tekintettel komoly kihívásokkal teli feladat. Ezért kérem, hogy támogassa a feladat ellátásában részt vevőket.

Hazánk kutatás-fejlesztésben elért szakmai sikerei és a fejlődés lehetőségei is a kormányzat elkötelezettségét erősítő tényezők, egy páneurópai együttműködésben létrejövő európai uniós nagyprojekt megvalósítása tehát nem minisztériumi vagy összkormányzati kérdés, hanem az egész ország érdeke.

Végül tájékoztatom, hogy az ELI-HU ügyvezetője megbízatásának ideje alatt prémiumot nem kapott.

Köszönöm, hogy meghallgatott, és kérem, ha sikerült önt meggyőznöm, fogadja el válaszomat.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu