DR. SZÓCSKA MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Bízom benne, hogy ön előtt is ismert az a tény, hogy mind a foglalkoztatásra, mind pedig a munkaerőnek a képzésére is vonatkoznak olyan TÁMOP-programok, amelyek a 6.2.2-es, 6.2.4-es, ha fejből jól mondom, tehát ezek a különböző szakmai fejlesztési programok nem állnak meg ott, hogy eszközt vagy infrastruktúrát fejlesztünk, hanem ezekhez kapcsolódóan a szakemberképzésre is vannak erőforrások.

Meg fogom nézni most tételesen, hogy a rehabilitációhoz kapcsolódó szakemberképzési, szakképzési programok, amire pályázni lehetett, tartalmaznak-e ilyen jellegű képzési csomagot, és tájékoztatni fogom önt erről, de a lehetőségek együtt mennek. Tehát tudjuk azt, hogy az infrastruktúra-, az ellátásfejlesztéshez ember is kell, és a pályázati források erre is rendelkezésre álltak, azt hiszem, egy 6 milliárdos keret volt a szakképzésé, a foglalkoztatásé megint egy körülbelül ekkora csomag volt.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu