DANKÓ BÉLA (Fidesz): Valóban igaza van államtitkár úrnak, a környezetet sikerült tönkretennünk, azonban az ebből kialakuló helyzetet kezelnünk kell, és öröm számomra az, amit az államtitkár úr mondott, hogy a kormány foglalkozik ezzel a kérdéssel, és nagyon komoly döntések születtek már ebben az ügyben. Azonban ismételten felajánlom segítségünket ezen problémák kezelésében, és felajánlom azokat a terveket, amelyek jelen pillanatban engedélyeztetés alatt állnak, és egy komplex vízkezelési rendszer kialakítását teszik lehetővé a Körös-Maros közében. Bízom a kormány támogatásában ennek a programnak a megvalósításában.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés