ERTSEY KATALIN (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Előterjesztő Külügyi Bizottság és Államtitkár Úr! Ennek az országgyűlési határozatnak egészen különleges története van, ez egy LMP-javaslatként kezdeményeztetett még 2010-ben, majd hosszas hányattatott sors után lekerült még a tárgysorozatból is, amibe ötpárti támogatással került, és végül is külügyi bizottsági javaslatként jön most ide a Ház elé.
Az a fajta nemzetközi fejlesztési tevékenység, amit ma Magyarország végez, ahogyan többen is elmondták, lényegében nem felel meg hazánk szerepének és súlyának. Nem elsősorban a nagyságrendje miatt, hiszen ha valaki ismeri ezeket a számokat, tudja, hogy itt milliárdos nagyságrendről beszélünk. De sem hatékony elköltésében, sem a bilaterális részre fordított arányban nem felel meg. Miről beszélek egészen konkrétan? Tudniuk kell, hogy ez a nemzetközi fejlesztés nagyon sokszor tagságot jelent nemzetközi szervezetekben. Ezekre több milliárdot, közel 8 milliárdot költünk, viszont bilaterális kapcsolatokra, konkrétan azokra a bizonyos segély- és fejlesztési programokra, amelyekre már utaltak képviselőtársaim, és amelyeket meg is sikerült ismernünk néhány országban az elmúlt években, ezekre mindössze 150 millió forint jut ma Magyarország költségvetéséből. Igen, 150 millió, sőt, ha jól tudom, idén ez még kicsit csökkent is. Tehát egy jobb budai villa árát költi a magyar állam jelenleg azokra a programokra kifejezetten ebben a bilaterális viszonylatban, ahol valójában meg tud jelenni Magyarország neve és tud egyfajta hírnevet építeni, ennyi mindössze az az összeg, amit ma erre költünk. Tehát ezért égetően szükséges az, hogy átgondoljuk a bilaterális, illetve multilaterális költés arányát, égetően szükséges, hogy átgondoljuk, mennyivel több pluszforrást tudunk a bilaterálisra fordítani, és hogy ennek az elköltését is másként tegyük meg. Erre ad alkalmat egy ilyen stratégiai átgondolás.
Az, hogy egyáltalán miért csinálunk ilyesmit, erre is többen kitértek az előttem szólók közül. Van egy felvilágosult önérdek is ebben, azon túl, hogy ez egy szép dolog, rendes dolog, ahogy az angol mondja: the right thing to do, ezen kívül azt is jelenti, hogy végre mi is donorként veszünk részt egy olyan relációban, amiben eddig recipiensként vettünk részt. Tehát ne felejtsük el, hogy Magyarország nagyon sokáig, évtizedeken keresztül kapott ezekből a nemzetközi fejlesztési programokból, segélyekből, legyen az konkrét pénztámogatás vagy technikai segítség vagy másfajta együttműködés, és most az elemi tisztesség is megköveteli, hogy donorként beszálljunk ezekbe a programokba.
(18.20)
Az elköltés módjához pedig szintén a stratégia és ennek a határozatnak az elfogadása adhatja meg az indító lövést. A stratégia átgondolása adhatja azt az alkalmat, hogy nézzük meg, hogy hogyan költjük el. Hogy ezt a nagyon keveset is, ezt a jelenleg 150 millió forintot sem elérő összeget hogyan költjük el, ez sem nagyon mindegy. Volt alkalmunk tanulmányozni azt, hogy a NEFE-ügyben több évtizedes tapasztalattal bíró cseh, lengyel és még a szlovák kollégák is, akik hasonló kis arányban tudnak csak részt venni ezekben a programokban, mennyivel hatékonyabban és jobban költik el azt a kevés pénzt vagy adott esetben több pénzt, amit nemzetközi segélyekben bilaterális viszonylatban el lehet költeni.
Ezért ez a fajta stratégia talán arra is alkalmat ad, hogy találjunk olyan projekteket, amelyeket nemcsak egyfajta - sokszor azt mondják a nemzetközi fejlesztés szakirodalmában, hogy egy feneketlen vödörbe öntünk még több vizet vagy egy lyukas vödörbe; azt is el szokták sütni, azt hiszem, már itt erre tényleg közhelyszinten lehet utalni, hogy nem halat adni, hanem hálót adni. Tehát olyan módon költeni el ezeket a pénzeket, amelyek valóban egy helyi kezdeményezést egy kicsi magpénzzel megtámogatva egy fenntartható, a helyi közösséget hosszú távon és talán örökre segítő projektet hagynak hátra, nem pedig másnapra, két hónapra, három hónapra eltűnő, elfogyasztott, kiosztott javakat, hanem olyanfajta projektek beindítását támogathatnánk, amelyek valóban ott maradnak, és ily módon tehermentesítenek abban az övezetben, és ilyen módon lehet más régióba menni.
A hatékony elköltésnek még egy eszközét lehetne átgondolni a stratégia folyamán, mint ahogy erre láttunk példát: a V4, tehát a visegrádi négyek együttműködése. Ebben jól haladnak az előzetes megbeszélések. Itt szeretném kiemelni azt, hogy a magyar civil szektorból a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, tehát a DemNet volt az, ami ennek a V4-együttműködésnek a motorjaként Magyarországon ezt az ügyet vitte; ők szerveztek egy olyan bemutató tanulmányutat, amin meg lehetett nézni, hogy hogyan csinálják ezt jobban a V4-ek együtt.
Arra biztatom önöket, hogy ennek a határozatnak az elfogadásával adjanak lehetőséget arra, hogy ezt a fajta V4-es együttműködést továbbvigyük. Ez aztán igazán olyan terület, amiben nincsen mit irigykedni egymásra, jól lehet egymás tevékenységét kiegészíteni és a V4-es együttműködést mint egyfajta brandet együtt építeni Magyarország és a másik három ország együttműködésével.
Úgyhogy én is azt szeretném kérni, mint az eredeti javaslat kidolgozói és beterjesztői, hogy támogassák ezt a javaslatot, immár ötpárti támogatással menjen ez a Házon át.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés