GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tudja, matematikáról akkor lehet beszélni, ha a számtan alapszabályait elsajátították. Hát itt még nem tartunk jelen pillanatban, de majd előbb-utóbb bekövetkezik talán ez is.

Több a munkanélküliek száma, 10 százaléka kap álláskeresési támogatást. Mondja, államtitkár úr, mondja, mi erre a válasza? A foglalkoztatottak tekintetében mi van azzal az 500 ezer emberrel, aki el kellett hogy hagyja ezt az országot, és határon kívül kell hogy dolgozzon? Mi van a családtámogatási rendszerükkel, amely kapcsán önök (Zaj. - Az elnök csenget.) egyenként, külön-külön, akik három meg több gyermeket nevelnek, havonta gyerekenként 33 ezer forintot felvesznek? A minimálbéres embernek nem jut ennyi. Nem, a három gyerek után jut együttesen 15 ezer forint.

Hol van az önök szolidaritása? Hol van az önök munkahelyteremtő képessége, készsége? Önök tudják, mit csináltak? Önök azt csinálták, hogy másfél millióval megemelték ebben az országban azoknak az embereknek a számát, akik a létminimum alatt élik az életüket, akik a nyomor felé tendálnak.

Inkább erre válaszoljanak, inkább erre keressenek megoldásokat az ellenében, amit eddig tettek! Bár azt hiszem, már nem szükséges, nem sok idő van már vissza. (Derültség, közbeszólások a Fidesz soraiban.)

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu