ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg nekem, hogy azzal kezdjem, hogy őszinte sajnálattal vettem tudomásul, hogy a Magyar Szocialista Párt frakciója a mai napon, a kommunizmus áldozatainak emléknapján egyetlenegy mondatot nem tudott szentelni a kommunizmus áldozatainak emlékére. (Dr. Szakács Imre: Szégyen! - Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Pedig azt gondolom, hogy nem helyes dolog, ha úgy gondolják, szocialista képviselőtársaim, hogy önök csak az állampárt vagyonának az örökösei, és arról, amit az állampárt csinált, arról nincsen mondanivalójuk - kellene, hogy legyen. Mert, tisztelt szocialista képviselőtársaim, ilyenkor legalább, azt gondolom, azt illendő lenne elmondani, hogy igen, volt egy rezsim, amit kommunizmusnak hívtak, aminek világszerte 73 millió áldozata volt (Közbeszólás a Jobbik soraiból: És egyre több!), ez a minimum, mert lehet, hogy ennél még sokkal több. És azt gondolom, hogy ilyenkor illendő lenne beszélni arról, hogy itt a Parlamentben is, tőlünk alig néhány száz méterre található egy emlékmű, a Gulag áldozatainak emlékműve, és ilyenkor illene szólni arról, hogy a Gulag nem javító munkatábor volt, hanem haláltábor. És, tisztelt szocialista és nem szocialista képviselőtársaim, mi pontosan ezért gondoljuk azt, hogy egyik diktatúra és másik diktatúra áldozatai között nem lehet különbséget tenni. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Úgy van! - Dr. Józsa István közbeszól.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ilyenkor illene arról is beszélni talán, hogy a kommunizmusnak voltak olyan mélyreható örökségei is, amelyek viszont a mindennapi életünket érintették, mert talán nem véletlen, hogy a magyar kommunisták hagyták hátra az egyik legsúlyosabb örökséget 1990-ben: államadósság tekintetében. Hiszen a volt kommunista országok közül, a volt szocialista országok közül az 1990-es rendszerváltozáskor Magyarország és Lengyelország fordult át a legsúlyosabb és a legnagyobb adósságteherrel a rendszerváltozás utáni időszakba, ezt próbáljuk ledolgozni még ma is. És azt kell hogy mondjam, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha az új szocialista kormányzások és a régi között van valami hasonlóság, akkor ez egészen biztosan az, elvégre húsz évvel a rendszerváltozás után megint odáig jutottunk, hogy 2010-ben az új kormánynak Közép-Európa legnagyobb adósságállományának a ledolgozásával kellett kezdenie az önök kormányzásának az eredményeként. És itt azt kell mondjam, hogy a lengyelek viszont már tanultak ebből, mert a lengyel kommunisták, még amikor ők is kormányoztak rövid ideig a rendszerváltozás után, ügyeltek arra, hogy ne emeljék Lengyelországban az államadósságot.

És, tisztelt képviselőtársaim, ha már itt össze kell vetni az új szocialista kormányzás időszakát és a mostani időszakot, akkor engedjék meg nekem, hogy én is hadd mondhassam bátran, hogy vannak dolgok, amikre mi igenis büszkék vagyunk. Büszkék vagyunk arra, hogy vissza tudtuk hozni a gyerekek után járó adókedvezményt, amit önök megszüntettek. És büszkék vagyunk arra, hogy az új adórendszerben el tudtuk törölni azt a félszuperbruttót, amit önök 2009-ben Bajnai Gordonnal együtt kitaláltak, aminek az eredményeként ebben az országban először fordult az elő, hogy ha valakinek 100 ezer forintos jövedelme volt, 126 ezer után kellett adót fizetnie - ez volt az önök adórendszere, amelynek következtében közel kétmillió emberrel többen fizettek több adót 2009-ben, mint mondjuk ma. (Dr. Józsa István: Nem igaz! Ez egyszerűen nem igaz.)

Büszkék vagyunk arra is, hogy ismét meg tudtuk emelni a gyest, amit önök csökkentettek, és vissza tudtuk hozni azt, hogy megint hároméves korig jár egyébként a gyereket nevelő családoknak. Büszkék vagyunk arra is, hogy amikor önök csökkentették a nyugdíjat 2009-ben, szomorúak voltunk, de képesek voltunk arra, hogy az elmúlt két évben minden gazdasági nehézség ellenére megőrizzük a nyugdíjak reálértékét, 2013. január 1-jétől pedig emeljük azt, hiszen a nyugdíjemelés meghaladja a várható infláció mértékét.

És igen, emlékszünk arra, amikor önök lassan mondták, emlékszünk rá, mert lassan mondták azt, hogy nem fogják emelni a gáz árát - Harangozó képviselő úr még fiatal, de visszaidézhetné ezt magában -; lassan mondta Lendvai Ildikó, és mégis háromszorosára emelték a gáz árát, és kétszeresére emelték a villamos energia árát, és ezzel a kisembert hozták lehetetlen helyzetbe, nem a gazdagokat, mert a kisemberek nem tudták kifizetni a rezsiköltséget. És büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország az első, amely 2013-ban képes arra, hogy csökkentse a rezsiköltségeket a gáznál, a villamos energiánál, a távhőnél, és folytatni is fogjuk ezt a rezsiköltség-csökkentést. És, tisztelt szocialista képviselőtársaim, arra is büszkék vagyunk, hogy mi képesek voltunk a magyar kisvállalkozások társasági adóját csökkenteni, nem tartottuk azonos szinten a multikéval, lecsökkentettük 19-ről 10 százalékra.

És igen, idézzük fel azt is, hogy önök a bűn üldözése helyett 2010 előtt - emlékezzünk 2006-ra! - a rendőröket békés tüntetők szétverésére használták fel. Mi büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt években meg tudtuk emelni 3500-zal az utcán szolgáló rendőrök számát, akiknek az a dolguk, hogy a polgárokat segítsék.

Ez a különbség, tisztelt képviselőtársaim (Az elnök csenget.), ez volt régen is, és úgy tűnik, hogy az új szocialista kormányzás után is. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu