KOVÁCS TIBOR, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Rendkívül sajnálom, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy a parlament plenáris ülésén kell hangot adjak annak az elégedetlenségünknek, hogy ma már a szakbizottságok - és ez különösen igaz a gazdasági bizottságra - gyakorlatilag elveszítették minden funkciójukat. Ahogy önök működtetik a gazdasági bizottságot, hogy egy órával a plenáris ülés kezdete előtt, hétfőn hívják össze az előző nap benyújtott törvényjavaslatok tárgyalására, ahol gyakorlatilag - mint ez a példa is mutatja - még az előterjesztők sem jelennek meg, a kormány jelen lévő képviselője érdemben nem szól a javaslatról, nem indokolják meg, hogy tulajdonképpen miről szól az előterjesztés, ez a gyakorlat egyszerűen elfogadhatatlan és egyszerűen elképzelhetetlen számunkra.
Az, hogy Zsigó képviselő úrnak - gondolom - fogalma sincs arról, hogy amit leírtak neki, és amit itt a plenáris ülésen felolvasott, ennek a törvénynek egy szava nem szól erről a dologról, amit itt elmondott. Sajnálom, hogy Bencsik képviselő úr a többségi vélemény megfogalmazásakor is olyan dolgokat adott elő, aminek egyrészt a törvényjavaslatban egy szava nincs benne, gyakorlatilag visszamutogatás úgymond az előző kormány időszakára, hazug módon, tisztelt államtitkár úr. Azért hazug módon, mert például a termelők, a villamos energiát előállító társaságok extraprofitját éppen az első Fidesz-kormány tette lehetővé.
Tisztelt Képviselő Úr! Az MSZP előző kormánya idején ez a profit maximum 8 százalék volt. Az önök kormánya szabadította föl ezt a lehetőséget, és azoknak a társaságoknak, nemzetközi társaságoknak biztosítottak 20 százalék körüli extraprofitot, amit most egyébként kárhoztatnak. Ez a törvényjavaslat, amit itt benyújtanak, tisztelt képviselőtársaim, semmi más, mint kármentés. Kármentés azon módosítások korrekciójára, amit önök 2011-ben fogadtak el és hoztak ide a parlament elé. Ez alatt a három év alatt, amióta önök kormányoznak, háromszorosára nőtt azoknak az állampolgároknak a száma, akiktől kikapcsolták a villamos energiát, a gázszolgáltatást és minden egyéb más vezetékes szolgáltatást, mert nem tudtak fizetni.
Hazugság az, tisztelt képviselőtársaim, hogy az előző MSZP-kormány ideje alatt nőttek meg ezek az adósságok. Ez nem igaz, az előző kormány ideje alatt, még a gazdasági világválság kellős közepén is, 2009-ben 80 milliárd forintnál többet fordított az a kormány a gázártámogatásra, hogy segítse az embereket abban, hogy ki tudják fizetni a gázszámlát. Tudják önök, hogy most önök mennyit fordítanak erre? 300 millió forintot, és ráadásul úgy vezetik be ezt a rezsicsökkentést, úgymond a 10 százalékos tarifacsökkentést, amire azt lehet mondani, hogy három évig nem adtak levest és ebédet az embereknek, most meg kockacukrot osztogatnak nekik, és azt akarják bebizonyítani nekik, hogy milyen jól járnak egyébként ezzel a javaslattal.
Mert kérdezem, tisztelt képviselő urak, hogy azok a szabályok, amiket önök most itt visszahoznak, azok még azt a szintet sem érik el a fogyasztóvédelem területén, amit az előző kormány biztosított. Mert az például, hogy visszahozzák, hogy minden járási központban legyenek szolgáltatói helyek, az előző kormány idején így volt (Dr. Lamperth Mónika: Így van.), ezt önök szüntették meg, tisztelt képviselőtársaim, és bebizonyosodott, hogy ez nem működőképes. (Kontur Pál: Hazudik.)
Vagy mondják meg nekem azt, hogy mit jelent majd a fogyasztók számára az, hogy kötelezően előírják, hogy vezetékeket a föld alá kell majd helyezni a következő időszakban. Ez egy kötelezettség lesz.
Vagy milyen módszere az a törvényjavaslatok tárgyalásának, tisztelt képviselő úr - és Bencsik képviselő urat kérdezem -, hogy miközben ezt a javaslatot, a villamosenergia-törvényt és a gázszolgáltatásról szóló törvényt benyújtják ide a parlamentbe, ezzel párhuzamosan a tegnapi napon benyújt egy kormánypárti képviselő egy olyan javaslatot, ami a közvilágítási szolgáltatás teljes államosítását jelenti. Hát hogyan lehet így tárgyalni dolgokat, hogy egyik napról a másikra megváltoztatják az elképzelésüket, vagy teljesen mást nyújtanak be, amiről szakmailag nem lehet semmit sem mondani itt a parlamentben, mert hiszen azt sem tudják, önök sem tudják, hogy mit akarnak?!
(14.30)
Ön beszél arról, hogy milyen fontos szabályok vannak a közvilágításra vonatkozóan ebben a javaslatban, másnap benyújtanak egy olyan törvényjavaslatot, ami ennek a rendszernek az államosítását szolgálja. Fogalmuk sincs, hogy mit csinálnak, csak kapkodnak egyik napról a másikra, csak éppen ennek az összes következményét a fogyasztók isszák meg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Sajnálatosan ez a törvény semmilyen könnyebbséget nem jelent a fogyasztók számára ahhoz képest, mint ami volt 2010-ben Magyarországon.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés