DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én a 11., 13. és 14. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni. Bár úgy látom, hogy az előterjesztő zsigerből elutasítja az ellenzéki javaslatokat, de hát azért elmondom, hogy mégis mi a meglátásom.
Nekem nagyon érdekes volt, hogy a 14. ajánlási pont tulajdonképpen nem is annyira érdemi javaslat, csak egyszerűen azt szerettem volna kijavítani, hogy a városfejlesztési stratégiában szegregátumnak nyilvántartott lakókörnyezet, én úgy gondoltam, hogy a településfejlesztési stratégia szerencsésebb kifejezés lenne, már csak azért is, mivel a Belügyminisztérium 2012. október 27-én elfogadott településfejlesztési koncepcióról beszélt. De látjuk azt, hogy az előterjesztő hogyan áll a konstruktív módosító javaslatainkhoz, s ennek a módosító javaslatnak az elutasítása is nagyon jól példázza ezt.
A 13. ajánlási pontban arra tettem volna javaslatot - sokan foglalkozunk a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzet megállapításával -, hogy ha egy-egy gyermeknek elégtelen a lakókörnyezete, illetve elégtelenek a lakáskörülményei, akkor ennek az okát is meg kellene vizsgálni, azt, hogy miért elégtelen egy gyermeknek a lakókörnyezete, ki a felelős ezért. Nyilván lehet a szegénység is - sok esetben az is -, de úgy gondolom, hogy nagyon sokszor maga a szülő felelős azért, hogy a gyerek lakókörnyezete olyan, amilyen.
(20.20)
Ha ezt nem mondjuk ki a törvényben, tehát erre nem utal a törvény, akkor úgy gondolom, hogy helytelenül járunk el. Tehát ha mindig csak azt konstatáljuk, hogy mi van, de annak az okait nem tárjuk fel, akkor ez nem biztos, hogy jó eredményre vezet. Ebben a pontban is városfejlesztési stratégiáról beszél az előterjesztő; felhívnám a figyelmét, hogy a legtöbb probléma nem a városban fordul elő - ott is nyilván -, de bizony a településeken. Attól függetlenül, hogy az ellenzéki javaslatokat zsigerből elutasítják, azért vegyék figyelembe, nem mindig, sőt minket legalábbis nem alapvetően a politikai szempontok vezérelnek ilyen esetben.
A 11. ajánlási pontban arra tettem volna javaslatot, hogy a települési önkormányzat rendeletben előírhatja - az előterjesztő szerint az első alkalommal -, hogy az óvodáztatási támogatást természetbeni formában kell biztosítani. Úgy gondolom, hogy sokkal biztosabb az, ha olyan a szülő vagy egyáltalán utalok az iménti lakókörnyezetre, ahol esetleg a szülő okán olyan a lakókörnyezet, amilyen, hogy akkor akár minden alkalommal lehessen az önkormányzatnak természetben biztosítani az óvodáztatási támogatást. Természetesen az előterjesztő itt is úgy gondolta, hogy ez így nincs jól.
Bízom abban, hogy itt az államtitkár úr válaszolni fog a részletes vitában feltett kérdéseinkre. Nem járunk úgy, mint a kettővel ezelőttinél, ahol az előterjesztő Zsigó Róbert - itt Göndör képviselőtársammal sokáig feszegettük a kérdést a szociális közművel kapcsolatban - egyszerűen válaszra sem méltatott bennünket, a feltett kérdésünkre nem adott választ, hanem egyszerűen csak összeszedte a cókmókját és elment. Úgyhogy előre is köszönöm, államtitkár úr, ha majd tetszik válaszolni.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés