TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! 2010-ben, amikor a szocialisták nyolc év után átadták a kormányzást, az állami adósságállomány nyolc év alatt 52 százalékos GDP-ről 83 százalékra ugrott fel. A lakosság devizaadóssága 2002. december 31-én nem érte el a 100 milliárd forintot; amikor átadták a kormányzást, ez az összeg több mint 7000 milliárd forint volt.

Az önkormányzatok adóssága 2002-ben szinte olyan alacsony volt, hogy számokban nem is lehetett mérni; kormányzásuk alatt ötszörösére, 1248 milliárd forintra nőtt. Az önkormányzatok a működőképességük határán voltak, eladósodtak, vagyonukat felélték, és évről évre csak hiány tervezésével tudták biztosítani a működést.

Az Orbán-kormány első feladata az volt az önkormányzatok terén, hogy megtartsa a működőképességet. 2010-2012 között 129,1 milliárd forint egyedi kormányzati támogatás segítette, hogy az önkormányzatok ne jussanak csődbe, plusz 30 milliárd forint jutott az önkormányzatok fejlesztéseinek, önerejének bővítésére. A közigazgatási rendszer átalakítása során a kormány meghirdette, hogy rendbe fogja tenni az önkormányzati rendszert, és egy új rendszert fog kialakítani.

Ennek első lépése a megyei önkormányzati rendszer megmentése volt, amelynek kapcsán 189 milliárd forint adósságot vállalt át az állam. A következő lépés az új önkormányzati törvény megalkotása. Az új önkormányzati törvényben egy új, állam és önkormányzat közötti feladatrendszer került kialakításra, létrejött újra a törvényességi felügyeleti rendszer, egy új hivatali és társulási rendszer jött létre, és természetesen egy új finanszírozási rendszer alapjait rakta le az új önkormányzati törvény.

Emellett megszületett a stabilitási törvény. A stabilitási törvény szabályozza az önkormányzatok eladósodását, hiszen hitelfelvétel és kötvénykibocsátás esetén előírja a kormányzat hozzájárulását.

Mindezt teszi úgy az önkormányzati törvény és a stabilitási törvény, hogy minden önkormányzatnak megmarad az önállósága, önálló költségvetést készít, önálló vagyonnal rendelkezik, képviselőit és a polgármestereit a lakosság közvetlenül választja. Tehát egyetlen önkormányzat sem szűnt meg az új önkormányzati rendszer kialakításával Magyarországon.

Természetesen ahhoz, hogy az új rendszer működőképes és átlátható legyen, rendezni kellett a múlt örökségét. A múlt öröksége - ahogy már említettem - az eladósodás. Ezért volt szükség az adósságkonszolidációra.

Ahogy Kósa képviselőtársam már elmondta, az adósságkonszolidációban a kormány az 5000 lélekszám alatti településeknél 74 milliárd forintot, az 5000 lélekszám fölötti településeknél - ez 277 települést érint - pedig 610 milliárd forintot jelent. Ez összességében, a megyei önkormányzatok adósságátvállalásával együtt, illetve az egészségügyi és a szociális intézmények adósságainak átvállalásával közel 900 milliárd forint átvállalást jelent az állam részéről, és ha ehhez hozzáadjuk még a kamatokat is, akkor meg fogja haladni az állam által átvállalt kötelezettség az 1200 milliárd forintot.

Tisztelt Országgyűlés! Kimondhatjuk azt, hogy amit a szocialisták az önkormányzatoktól nyolc év alatt elvettek, azt most a Fidesztől visszakapják (Dr. Józsa István: Kivéve az iskolákat és az orvosi rendelőket!), hiszen ez az összeg meg fogja haladni az 1000 milliárd forintot.

Természetesen ahhoz, hogy a rendszer működőképes legyen, egy új finanszírozási rendszert is szükséges volt kialakítani, amelynek a lényege, hogy a működés terén hiány nem tervezhető, illetve a működést úgy kell biztosítani, hogy arra a források rendelkezésre állnak már a tervezéskor is.

Azt gondolom, hogy a kormány az önkormányzatok terén szinte már teljes egészében teljesítette azt, amit vállalt, tiszta, átlátható, új önkormányzati rendszert, tiszta pénzügyi alapokon nyugvó és valóban az önkormányzati feladatokkal, nem pedig a súlyos likviditási gondokkal küszködő önkormányzatok, polgármesterek lesznek az országban, és végre Magyarország önkormányzata európaivá válik.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu