SCHMIDT CSABA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Képviselőtársaim! A fenntartható fejlődés bizottságának a tagjaként, illetve előadójaként tulajdonképpen a Fidesz frakciójának az álláspontját is képviseltem, amely azt tartalmazza, hogy a kormány javaslatával teljes mértékben egyetértünk abban, hogy az előző időszakban, 2009-10-ben elindított lépések ugyan jó irányba mutatnak, de kevesek ahhoz, hogy a nemzeti éghajlat-változási stratégiát végre lehessen hajtani.
A következő időszakban egy konkrétabb, a lépéseket jobban összefogó stratégiára van szükség, amely a következő időszak vonatkozásában lehetőséget biztosít arra, hogy ne csak a korábban már 2007-2013-ra, a stratégia elkészítése előtt megfogalmazott források álljanak rendelkezésre, hanem adott esetben a klímavédelmi egyezmények alapján értékesített kvóták alapján befolyó bevételeket is a nemzeti éghajlat-változási stratégia megvalósítására lehessen fordítani. Ahhoz, hogy az ütemtervet tartani tudjuk, a következő időszakban fel kell gyorsítani a beruházásokat.
Tisztelettel kérem az Országgyűlést, hogy a stratégiát fogadja el, és támogassa a határozati javaslatok elfogadását.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés