23 felszólalás
T/13051 Egyes törvények vízgazdálkodási tárgyú módosításáról
SCHMIDT CSABA, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egyes törvények vízgazdálkodási tárgyú módosításáról szóló T/13051. számú törvényjavaslat elsődleges célja az ár- és belvíz elleni védekezés, valamint a mezőgazdasági célú vízhasznosítás haték…
T/13051 Egyes törvények vízgazdálkodási tárgyú módosításáról
SCHMIDT CSABA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Gróf Teleki Pál szerint fontos, hogy a nemzet nyugalommal, önérzettel és bizalommal tudjon szembenézni a nehéz időkkel. Ez év júniusában minden idők egyik legnagyobb árvizével kellett szembenéznie országunknak. Tö…
T/11206 A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről
SCHMIDT CSABA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! "Amióta élőlények léteznek, azóta létezik hulladék is, a természetben azonban az egyik állat- vagy növényfaj hulladéka nyersanyagként szolgál egy másik organizmus számára. Az emberiség létszámának, gyarapodásának, ill…
T/11206 A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről
SCHMIDT CSABA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Kepli Képviselő Úr! Én nem mondtam, hogy ön az energetikai lobbit és azon belül is a hulladékégető lobbit képviselné, ezt ön mondta, ön hozta föl. Azt gondolom, az, hogy önnek ez eszébe jutott, azért sok mindent elmond. Ami p…
K/10741 Egyetért-e a sürgősségi betegellátó osztály kialakításának szükségességével a tatabányai Szent Borbála Kórházban, és lát-e lehetőséget a fejlesztés támogatására?
SCHMIDT CSABA (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Tatabánya megyei jogú város polgármestereként a város és Komárom-Esztergom megye lakóinak hatékonyabb egészségügyi ellátása érdekében kívánok kérdést intézni önhöz. A tatabányai Szent Borbála Kórház az egészségügy átalakítását megelőzően is már több a…
J/6926 A 2009-2010. évi Nemzeti Éghajlatváltozási Programról H/7619 A 2009-2010. évi Nemzeti Éghajlatváltozási Programról szóló jelentés elfogadásáról
SCHMIDT CSABA, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója, a napirendi pont előadója: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ENSZ éghajlat-változási keretegyezménye és annak kiotói jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvényben foglaltak alapján az Országgyűlés 2…
J/6926 A 2009-2010. évi Nemzeti Éghajlatváltozási Programról H/7619 A 2009-2010. évi Nemzeti Éghajlatváltozási Programról szóló jelentés elfogadásáról
SCHMIDT CSABA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Képviselőtársaim! A fenntartható fejlődés bizottságának a tagjaként, illetve előadójaként tulajdonképpen a Fidesz frakciójának az álláspontját is képviseltem, amely azt tartalmazza, hogy a kormány javaslatával teljes mértékben egyetértünk…
J/6926 A 2009-2010. évi Nemzeti Éghajlatváltozási Programról H/7619 A 2009-2010. évi Nemzeti Éghajlatváltozási Programról szóló jelentés elfogadásáról
SCHMIDT CSABA, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A jelentés és az itt elhangzott vita is rávilágít arra, hogy sok teendőnk van még az éghajlat-változási stratégia vonatkozásában. Ahhoz, hogy ennek érdekében jelentős lépéseket tudjunk tenn…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
SCHMIDT CSABA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Valljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvju…
T/8286 A kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
SCHMIDT CSABA, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A fenntartható fejlődés bizottsága is egyhangú álláspontot alakított ki, és egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartotta a törvényjavaslatot. Alapvetően az előbb elh…
T/7309 Egyes víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos törvények módosításáról
SCHMIDT CSABA, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A fenntartható fejlődés bizottsága is megtárgyalta a törvényjavaslatot, és egyetértés, konszenzus mutatkozott abban, hogy szükség volt a víziközmű-törvény megalkotására, arra a törvényre, amelyet…
K/6381 Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégia: mit, hogyan és miből?
SCHMIDT CSABA (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Örömmel értesültem tavaly szeptemberben a nemzeti környezettechnológiai innovációs stratégia elkészültéről. Azért éreztem és érzek így, mert helyes iránynak tartom a környezetvédelem, a versenyképesség és a foglalkoztatás szempontjainak összehangolásá…
Napirend utáni felszólalások
SCHMIDT CSABA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 1950. december 30-án 113 tatabányai, vértesszőlősi, héregi bányász szállt le dolgozni a tatabányai XII-es aknán. A munkakörülmények, amelyekben dolgozniuk kellett az év utolsó napjaiban, messze voltak az ideálistól, a biztonságostól. A Rákosi-…
T/5129 A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
SCHMIDT CSABA (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Amikor itt a vitát hallgatom, minthogyha nem ugyanarról az intézményrendszerről beszélnénk képviselőtársaimmal. Nekem volt alkalmam regionális fejlesztési tanácsok munkájában részt venni az elmúlt négy évben, amikor megyei jogú város képviselőjeként rés…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
SCHMIDT CSABA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 2012. évi országvédelmi költségvetés a magyar emberek érdekeit, védelmét szolgálja. Szükség van a védelemre, hiszen az eurózóna adósságválságának hatásaitól meg kell óvnunk a magyar gazdaságot, a magyar családokat, a magyar…
T/3387 A környezetvédelmi termékdíjról
SCHMIDT CSABA, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Igyekszem nem kihasználni az időkeretet. A fenntartható fejlődés bizottsága 2011. június 6-ai ülésén megvitatta a környezetvédelmi termékdíjról Sebestyén képvis…
T/3387 A környezetvédelmi termékdíjról
SCHMIDT CSABA (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Sebestyén képviselő úr expozéjában nagyon jól és szemléletesen bemutatta a helyzetet, amely jelen pillanatban a termékdíj szabályozását illeti, a szekér hasonlatával azt mondta, hogy tulajdonképpen a kocsis a lovak közé dobta…
T/1935 Az egyes energetikai témájú törvények valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
SCHMIDT CSABA (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A Fidesz-frakció és a kormány is elkötelezett abban az irányban, hogy a fogyasztók érdekeit érvényesítsük, és az energiaárakat kordában tudjuk tartani. Pontosan ezért tettük ezt a javaslatot, amely több százezer távhőfogyasztó számára…
T/1935 Az egyes energetikai témájú törvények valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
SCHMIDT CSABA (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném megköszönni mind az általános vitában, mind pedig a részletes vitában hozzászóló képviselőtársaimnak a hozzászólást, és azt, hogy a vitán kitartottak a tegnapi napon fél 4-ig, a mai napon pedig az utolsó n…
T/1935 Az egyes energetikai témájú törvények valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
SCHMIDT CSABA (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Október 4-én Hende Csaba miniszter úr szavaiból értesülhettünk ebben a Házban arról, hogy milyen katasztrófa történt Devecserben, és sokunkat itt az Országgyűlésben, de az egész országot is megrendít…
T/1935 Az egyes energetikai témájú törvények valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
SCHMIDT CSABA (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megköszönni a vitában felszólaló képviselőtársaimnak a hozzászólást és az építő jellegű javaslatokat. Azt gondolom, egy dolgot leszögezhetünk, ez minden hozzászólásból kiderült, hogy a törvényjavaslat létező problémákra keresi a megoldást. Ezt…
T/1245 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
SCHMIDT CSABA, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A fenntartható fejlődés bizottsága megtárgyalta a területfejlesztésről, területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény, valamint az épített környezet átalakításáról és védelméről szóló 1…
K/659 Mikor számíthatnak, a pályázatot benyújtó tatabányai társasházak, és a kivitelezést végző helyi vállalkozások a panel programban a Gyurcsány-Bajnai kormány által megígért, de évek óta ki nem fizetett támogatások folyósítására?
SCHMIDT CSABA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarországon közel kétmillióan élnek panellakásokban, ezeknek az otthonoknak a többsége felújításra szorul. Ennek megvalósítását segítette volna a korábbi években az úgynevezett panelprogram, amely k…