SCHMIDT CSABA (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megköszönni a vitában felszólaló képviselőtársaimnak a hozzászólást és az építő jellegű javaslatokat. Azt gondolom, egy dolgot leszögezhetünk, ez minden hozzászólásból kiderült, hogy a törvényjavaslat létező problémákra keresi a megoldást. Ezt talán Józsa képviselő úr, aki még a teremben is van - sajnálom, hogy többen a vitában hozzászólók közül már nincsenek itt -, Józsa képviselő úr szájából különösen érdekesen hangzott, hogy létező problémákra ad választ vagy keres megoldást ez a javaslat. Hiszen önöknek már lett volna lehetősége az elmúlt 8 évben ezeket a létező problémákat megoldani, és az önök 8 éves kormányzásának köszönhető az, hogy ezek a problémák előálltak.

Hogy végigmenjünk, és a módosítás szükségességét és azt nézzük, hogy valójában mennyire szükséges lenne egy olyan energiakoncepció, amelyben minden energiatörvény-módosító javaslat beleilleszkedik, valóban így van, 8 év alatt el kellett volna készíteni. Valójában most is készül, a jelenleg lévő energiakoncepció nem szolgálja az ország érdekeit, ezért szükséges ennek a módosítása, felülvizsgálata, hogy azokat a szabályozásokat, amelyeket képviselőtársaim említettek, be tudjuk építeni.

De hogy a hozzászólások más területére is rátérjek, ez pedig az állam működő intézményrendszere. A képviselőtársaim hozzászólása - többek között Jávor képviselőtársam vagy Hegedűsné képviselőtársam hozzászólása - arra vonatkozott, hogy nem biztos, hogy szabályozni kell. Bár egyébként ők is tettek szabályozásra vonatkozó javaslatokat, hogy hogyan lehetne adott esetben az építési törvényben jobban szabályozni azt, amit mi ebben javaslunk a bányakapitányságok működése és ellenőrzése vonatkozásában. Egyrészt ezzel egyetértettek a tekintetben, hogy szükséges a területet pontosabban, egzakt módon és megfelelő hatósághoz - ahol szakemberek is rendelkezésre állnak - telepíteni, amire eddig nem volt példa. De az is igaz, hogy az államnak jobban kell működnie, és az eddigi intézményrendszer működését is jóvá kell tenni.

Sajnos, az elmúlt 8 évben a kormányzati munka során az állam és az egyes intézményeinek a működése olyan szintre jutott, hogy nem véletlenül nem bízunk az állami intézményrendszerben. Ehhez is időre van szükség, hogy ez az intézményrendszer olyan állapotba tudjon jutni, hogy el tudja látni a feladatát. Mert való igaz az, hogy szükség van az ellenőrzésre, és akkor a törvényi lehetőségek csak megteremtik ennek a keretét, ahhoz egy jó intézményrendszer kell, ami el tudja látni a feladatát, és amely intézkedni is tud. De egyébként a törvényjavaslat a bányakapitányságok vonatkozásában azonnali beavatkozásra ad lehetőséget, amelyet azonnal végre kell hajtani, és fellebbezésnek nincs helye. Tehát megteremti azt a lehetőséget a különböző bányászati tevékenységek során keletkező melléktermékek vonatkozásában, hogy ha a bányakapitányság veszélyhelyzetet érzékel, akkor azonnali cselekvést tudjon elrendelni, és ez ellen ne legyen fellebbezési jogosítvány.

De ugyanez igaz az Energia Hivatal munkájával kapcsolatban. Való igaz az, hogy a kötelező átvételi rendszer vonatkozásában az egyik legnagyobb probléma az elmúlt időszakban az volt, hogy nem volt egyértelmű vagy nem volt minden esetben megállapítató, hogy a kötelező átvételben átvett, kapcsoltan termelt villamos energia vonatkozásában az a támogatás, amelyet a távhőfogyasztó részére kívánt biztosítani a törvényalkotó, megjelent-e a távhőfogyasztók vonatkozásában. Ez szintén hatósági működési hiba, amelyet ki kell javítani azáltal, hogy az Energia Hivatal jogosítványait kiterjesztjük. Igaz az, hogy az elmúlt évek, mondjuk, az elmúlt 8 év kormányzásában olyan irányok is helyet kaptak, és olyan időszakok is voltak, amikor tudatosan leépítették az Energia Hivatal működését, és az egyes hatósági jogköröket letelepítették például önkormányzati szintre.

Tisztelt MSZP-s Képviselőtáraim! Biztosan ma már nem emlékeznek, hogy volt olyan időszak, amikor a hatósági hőár megállapítása a kiserőművi kategóriában önkormányzati szintre volt telepítve. Ezek a kiszámíthatatlan változások vezettek odáig, hogy az Energia Hivatal nem tudta kellőképpen ellenőrizni azokat a díjmódosítási kérelmeket vagy a kötelező átvétel vonatkozásában azt, hogy a fogyasztóknál érvényesüljön ennek a haszna, ami a rendszer működésében anomáliákat eredményezett. Azt gondolom, hogy pontosan ezért szükséges egy erős hatóság felállítása, amely rendelkezik azokkal a jogosítványokkal, hogy ezeket az ellenőrzéseket valójában le is tudja folytatni. Ahogy Hegedűs képviselőtársam a Főtáv esetében jelezte, szükség van arra, hogy legyen egy hatóság, amely ellenőrizni tudja a hatósági díjmegállapítás keretében, hogy valójában megfelelő költségek kerülnek-e elszámolásra akár az erőművi hőelőállítás, akár a távfűtés vonatkozásában. Ehhez szükség van egy jól működő hatóságra, és azt gondolom, ennek a kiépítésére meg is van a lehetőség, és meg is lesz a mód a következő időszak vonatkozásában.

Itt kapcsolódnék oda, amit többen érintettek, hogy ennek a hatóságnak, az Energia Hivatalnak lesz az is a feladata, hogy ellenőrizze, hogy a különadót ne lehessen továbbhárítani a fogyasztókra, vagy ahogy jobbikos képviselőtársam fogalmazott, a vásárlókra. Hiszen ez egy nagyon fontos feladat, de a más piaci szereplőkre való áthárítást is meg kell határozni vagy meg kell akadályozni.

Még egy kérdésre térnék ki, amit Józsa képviselő úr említett, hogy a határidők hogyan kerüljenek megállapításra. Azt gondolom, egyrészt időt kell adnunk, hogy a kötelező átvételben továbbra is bent maradó termelők be tudják nyújtani a kérelmüket, ezért szerepel a javaslatban egy januári dátum erre vonatkozóan, és időt kell adnunk az Energia Hivatalnak arra, hogy megfelelően objektív módon, a különböző feladatainak ellátása mellett el tudja végezni ezeket a bírálatokat. Ezt április 15-éig meg tudja tenni, ez elegendő idő ehhez, viszont az április 15-e vonatkozásában, ha addig megtörténik a vizsgálat, a termelők nem járhatnak rosszabbul, mint ha nem kérik ezt. Hiszen ebben az esetben is a villamosenergia-átvétel ára ugyan nem a támogatott áron, de ugyanúgy, minthogyha piacon értékesítenék, kerül kifizetésre. Tehát azt gondolom, hogy ez nem jelent kockázatokat azon termelők részére, amelyeknek január 1-jétől megszűnt volna a kötelező átvételben való részvételük.

Tehát ebből a szempontból a jelenleg benyújtott törvényjavaslatot megvalósíthatónak és végrehajthatónak tartom, ezért továbbra is kérem a tisztelt Ház támogatását.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(3.30)

Forrás: parlament.hu