SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért szomorú ez a vita jelen pillanatban, mert tudják a tévénézők is, hogy miről szól. Önök itt jelen pillanatban - mind a ketten egyébként - az emberek nyomorúságával és kiszolgáltatottságával játszanak. Ugyanezt csinálták folyamatosan, ez semmi másról nem szól, nem az emberek problémáját akarják megoldani, dehogyis, elindult a kampány, és önök szavazatokat gyűjtenek jelen pillanatban, csak nőtt a tét: eddig konzerveket vásároltak, most pedig a rezsicsökkentésről próbálnak beszélni, és a rezsicsökkentéssel trükköznek. Miről szól ez?

A Fidesz azt mondja, hogy egy 10 százalékos rezsicsökkentést ad, amiről már lehet vitatkozni, hogy 10 százalékos vagy nem, az MSZP meg üti az asztalt, hogy nem, ők 30 százalékot akarnak - ugyanezt játsszák 20-22 éve. Gondoljanak csak bele, hogy mi volt akkor, amikor 300 forint környékére ugrott a benzin! Önök itt követelték és folyamatosan azt mondták, hogy tessék azonnal a jövedéki adóhoz hozzányúlni. Önök vannak kormányon két és fél éve, 430 forintnál tart a benzin, és semmit nem csináltak ezzel kapcsolatban. Tehát önök az egyetlen valódi és hosszú távú megoldást nem is akarják és nem is próbálják meg megcsinálni, hiszen ennek a megoldásnak egyébként - amit önök is ígértek a választási kampány során, csak aztán nagyon gyorsan befejezték mindenféle eredmény nélkül - az elszámoltatás kérdése kell hogy legyen az alapja, el kell számoltatni ezeket a dolgokat, és a rendszert teljes mértékben meg kellene változtatni.

Ezt a megoldást egyébként csak a Jobbik Magyarországért Mozgalom fogja biztosítani és nyújtani, amikor hatalomra kerül (Derültség a kormánypártok soraiban.), mert mi nem vagyunk elkötelezve senki felé, és nem voltunk benne ebben a rablóprivatizációban, amiben önök mind a ketten benne voltak az elmúlt időszakban. Egyébként majd ezeket el fogjuk mondani szakmailag is, amikor eljutunk oda, hogy a rendes felszólalások környékén Z. Kárpát Dániel elmondhatja a szakmai érveinket, de gondolom, ez majd csak a tévéközvetítés után lesz, mert addig önök - a kétpercesekkel a kampány részének tekintve ezt a vitát is - megpróbálják megmutatni az embereknek, hogy maguknak mennyire fontos az emberek problémáinak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a megoldása. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu