VÁGÓ GÁBOR (független): Köszönöm szépen a szót. Apáti képviselőtársam felvetette a teljesen jogos kérdést és elmondta, hogy milyen lehetőségek volnának a felújítások terén. Ezt továbbvinném: honnan lehetne ezt megfinanszírozni? Az LMP javaslata alapján, amit módosító javaslatként is benyújtunk ide az Országgyűlésnek, egy zöldberuházási rendszerből lehetne finanszírozni ezeket az épületenergetikai felújításokat. Többféle konstrukció is létezik. Olyan konstrukció is létezik, hogy ezeket a beruházásokat első körben egy állami hitelgaranciával maga a szolgáltató fizetné ki, és amíg vissza nem térül a beruházás, addig a számla összege marad, viszont a harmadik évtől, amikor megtérül ez a beruházás, akkor radikálisan csökkennének a rezsiszámlák.
Van rá jó megoldás, hogy hogyan lehetne két-három éven belül érezhető és mérhető rezsicsökkentést tapasztalni a háztartásokban. De hogy továbbmenjek egy másik területre, a hulladékkezelés területén is már itt Ivády Gábor képviselőtársam pedzegette a megoldást, hogy valójában nem egy en bloc 10 százalékos csökkentésre volna szükség, hanem a használatarányos hulladékdíj bevezetésére: aki kevesebb hulladékot termel, kevesebb szemetet termel, fizessen kevesebbet is. Ezek azok a módozatok, ahol a jó gazda mentalitást és a felelősséggel rendelkező állampolgári mentalitást el lehetne ültetni a magyar társadalomba. A tisztelt parlamentnek itt van igazi felelőssége, hogy merre viszi tovább a magyar társadalmat: vagy a kádárista mértékű azonnali rezsicsökkentés útján, vagy próbálja nevelni egy felelős, tudatos, jó gazda állampolgárrá a magyar állampolgárokat.
Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés