Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Felesleges azt várni a szocialistáktól, hogy ne kétpercezzék szét a napot, hiszen meglepően magas létszámban vannak itt jelen (Nyakó István: Most meg ez a baj?), jellemző módon 2-3 képviselőjük szokott egy előterjesztésnél itt lenni, a többieknek, ugye, hogy idézzek egy klasszikust, a közjó gyarapítására szánt ideje elfogyott és el szokott fogyni, most nagyon sokan vannak itt. Amíg a tévéidő tart, addig ők itt is lesznek, szét fogják bombázni ezt a vitát, de mi felvesszük a kesztyűt.

Nyilvánvaló, hogy nem lehet azokat a mély szakmai kifejtéseket elkövetni kettő percben, amelyekre egyébként szükség lenne és amelyeket igényelne mindenki, de azért vannak olyan pillanatok, amikor az embernek megremeg a keze a gomb fölött. Például amikor az MSZP igazságosságról beszél ezen a téren, akkor beszéljünk az MSZP-féle igazságosságról egy kicsit - jó? Beszéljünk arról, hogy mi volt az utolsó kormányzásuk alatt, akkor pörgött fel ugyanis egy olyan brutális végrehajtói folyamat és jelenségsor, amelynek értelmében az úgynevezett válság során elveszettnek vélt szolgáltatói bevételeket a szolgáltató cégek az úgynevezett gyenge fizetési hajlandóságú csoportokon kezdték brutális és undorító módon behajtani. Tehát a jellemzően tisztességesen fizetni szándékozó magyar kispolgárokat többször szállta meg a végrehajtó, őket vegzálták, náluk kapcsolták le a szolgáltatást a leghamarabb. Tehát az egyik oldalon vannak azok a vegzált fogyasztók, még egyszer mondom, jellemzően dolgozó, tisztességesen érvényesülni kívánó magyar emberek, akiket szétszekáltak ezek a cégek - nincs erre jobb szó -, és sajnos ez a kormány sem tett sok mindent ezen folyamat megállítása érdekében.

(13.10)

És van egy másik oldal, ahová ki sem mernek menni sem a hatóságok, sem pedig a kormányzat által támogatott szervek, ezek pedig a városok legszélső utcái, azok a sorok, ahol iparszerűen lopják az áramot, ahol élősködők a szociális rendszeren parazita módjára viselkednek, és amely fenntarthatatlan rendszer a mai napig megvan. De hogy tetézzük a viccet, és megmutassuk, milyen széles körű a probléma, mennyi dolguk lenne önöknek, és nem erről kellene vitatkozni, az áramot egy kormányszervnél is kikapcsolták, a Vidékfejlesztési Hivatal kaposvári kirendeltségén, nemzetbiztonsági szempontból kiemelt intézménynél, és az áramszolgáltató emberei 5 percet adtak önöknek az adatmentésre. Na, erről kellene beszélni, hogy hogyan állhat elő olyan helyzet Magyarországon, hogy a szolgáltatók diktálnak, az emberek pedig futnak a pénzük után.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu