DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a Nemzeti Eszközkezelővel foglalkozunk és az erre vonatkozó javaslatokra próbálunk reagálni, nem lehet elmenni a mellett a folyamat mellett, ami idevezetett, és bár én nem szeretnék olyan messzire menni, amit itt a szocialista képviselőtársaim, illetve részben egyébként kormánypárti képviselőtársaim is megkezdtek, illetve amely vitát lefolytattak, hogy tulajdonképpen ki volt a felelős azért, hogy ezek a hitelek felvételre kerültek. Mert természetesen könnyen lehet azt mondani, hogy az, aki a hitelszerződést aláírja, de azért hozzáteszem, hogy a megfelelő állami garanciarendszeren keresztül az államnak a megfelelő szervei - és itt gondolok akár a Fogyasztóvédelmi Hatóságra vagy a PSZÁF-ra - megfelelően kellett volna hogy tájékoztassák az embereket, és nyilvánvalóan a kormányoknak is meg kell tenni azokat a lépéseket, hogy az állampolgáraik kiszolgáltatott helyzetbe ne juthassanak.
Egyébként annak idején, amikor még az MSZP-kormány alatt ezeknek a hiteleknek a nagyméretű elharapódzására vagy felvételére sor került, gyakran lehetett hallani, amikor esetleg a hitelt felvevők irányába kérdéseket fogalmaztak meg olyan rokonaik vagy ismerőseik, akik nem voltak benne biztosak, hogy esetleg egy devizahitel felvétele jó megoldást jelent, akkor az emberek sokszor hivatkoztak egymás közti beszélgetéseikben arra - ennek jómagam is többször fültanúja voltam -, hogy hát nem lehet ezzel probléma, hiszen, amit a bankok tömegesen ajánlanak, javasolnak az emberek felé, és amelyet a kormányzat ilyen formában és a kormányzat szervei, kontrollszervei eltűrnek, akkor ott nem lehet arról szó, hogy valamiféle bedőlés vagy előre nem látott nagymérvű földcsuszamlás következik be, hiszen akkor ezeket a hiteleket nem is lehetne hirdetni és a lakosság felé ezeket eladni.
Na most, ezek a vélekedések megdőltek, mert azt kell látnunk, hogy sem a szervek, sem a kormányzat nem tette a dolgát, leginkább itt az MSZP-kormányzatra gondolok, és nem figyelmeztette az embereket ezeknek a hiteleknek a veszélyeire. Ráadásul az is tény, hogy a forinthiteleknek a különböző kamatai az indokoltnál magasabbak voltak, és tulajdonképpen a devizahitelek felé terelték az állampolgárokat.
A konkrét probléma, és itt erről sok vita esett, már nagyon sok körben túl vagyunk ezen, de jogászként mégis, és ameddig ez szóba kerül, és amíg egy devizahiteles is lesz, akkor azért azt nyomatékosítani fogjuk, hogy az az átverés, és ennek a konkrét statisztikai adatai is fellelhetőek, ami a devizahitelezést illeti, tudniillik, hogy nem történt szó devizabehozatalról. Devizához kötött, árfolyamhoz kötött forinthitelezésről volt szó, és ez alapján meg kell nézni például a Nemzeti Bank statisztikáit, amelyben mindenféle devizabehozatal - és itt ebben nemcsak a lakossági devizahitelezést érthetjük - a töredéke annak az értéknek, amit a lakosság felé kihiteleztek a bankok, és devizahitelként állították be őket.
(14.20)
Az statisztikailag nem igaz, hogy devizát adtak el, mondjuk, svájci frankot vagy eurót kellett a bankoknak venniük azért, hogy azt az állampolgároknak odaadhassák hitel formájában. Ez egyfajta pilótajáték, átverés volt a bankok részéről. Ezt eddig még senki nem vizsgálta meg, pedig egyértelmű, a hivatalos statisztikák rendelkezésre állnak ezzel kapcsolatban. Egyébként azt sem vizsgálták meg, azon túl, ahogyan mondtam, ezeket az úgymond deviza pénznemeket vagy devizához kötötten, vagy egyfajta pilótajáték-szerűen árfolyamhoz kötötten kiadták az embereknek. Ha emlékeznek rá talán még a jelen lévő képviselők között is, akik esetleg a bankszektorban járatosabbak, amikor egy erősödés volt megfigyelhető, mert egy ilyen periódus is volt, amikor talán olyan 130-as tartományban mozgott a svájci frank, olyan 140 környékén volt, de még ennél erősebb is volt, ez egy erősödés volt ahhoz képest, hogy volt előtte 160-170 is, és sokan visszafizették a devizahitelüket, hiszen mondjuk, felvették 170 forinton, mondjuk ez 140-re erősödött, és tudtak fedezetet találni rá, visszafizették, a bankok részéről - ezt persze nem merték nyilvánosan mondani -, a bankszektorban hatalmas pánik tört ki, hogy mennyit buknak ők ezen, amiért most erősödött a forint, és sokan visszafizetik az egyébként gyengébb árfolyamon felvett devizahitelüket.
Ez egyébként pont rámutat arra, ami egyébként a legnagyobb átverés a bankok szempontjából, hogy amikor ők jártak volna rosszul, és nem kellett volna rosszul járniuk, ha valóban ezek devizahitelek lettek volna, hiszen ők, hogyha devizában veszik fel, akkor tulajdonképpen nekik teljesen mindegy, hol áll az árfolyam, viszont mivel nem erről volt szó, nagy pánikhangulat tört ki a bankokban, és úgy gondolták, ezzel hatalmas veszteségeket érnek el. Egyébként nekik volt igazuk, mert amikor a másik irányban az emberek hátrányára kezdett el változni az árfolyam, akkor sem történt más, csak akkor a nyereség, a nagyon nagy és extra nyereség került a bankoknak megfizetésre.
Itt nem csak arról van szó, ezt színtisztán látni kell, hogy tudunk-e segíteni a devizahiteleseknek, vagy nem tudunk, vagy az állam lakóparképítéssel, az Eszközkezelővel vagy egyéb módon, állami garanciavállalással tud-e segíteni. Mert teszem azt, ha az állam minden árfolyam-különbözetet kifizetne - ez jelen pillanatban egy feltételezés -, akkor mi történne? Ezt a különbözetet az adófizetők pénzéből - hiszen az állam pénze az adófizetők pénze - odaadnánk ezeknek a bankoknak, és lehet, hogy az állampolgár úgy érezné, segítettünk neki, viszont az extraprofit és az extrahaszon a bankoknál maradna. Ezzel nemcsak az a probléma, hogy embereket tesznek utcára, ez a fő probléma; de ennél még nagyobb probléma az, hogy akik tudják fizetni ezeket a hiteleket, mert mondjuk, az 50 ezerről 100 ezer forintra rúgó törlesztőrészletet lehet, hogy még ki tudják fizetni, de ezt a különbözetet egyértelműen a fogyasztástól, a saját egyéb irányban elköltött forintjaiktól vonják meg, más szóval élve: a belső piacot és a belső gazdaságot megfosztjuk ezektől az összegektől, mert ezek az emberek kevesebbet fognak költeni szórakozásra, kultúrára, akár még az étkezésre is.
Ebben a körben a magyar gazdaság helyzete és az, hogy egyébként az Orbán-kormány sem tudott gazdasági fellendülést elérni, nagyban köszönhető annak, hogy ezek a szabad források, amelyek az embereknél megvannak, még azoknál is, akiknek nem dőlt be a hitelük, arra fordítódnak, hogy olyan módon kerüljenek kifizetésre a devizahitelezés kapcsán, amely egyértelműen tisztességtelen, és nem járna a bankoknak. Ez már nem az adott emberek problémája, hanem nemzetgazdasági szinten jelentkező probléma, és bizony, ha ez nem így lenne, a nyakamat teszem rá, hogy a GDP már rég a pozitív tartományban mozogna. Tehát elemi érdekünk, hogy a bankoknak erre a csalására felhívjuk a figyelmet, és a kormányzatnak is elemi érdeke legyen, hogy ezt tegye. Miért nem teszi? Azt nem tudom. Válaszolni, nyilván eddig sem válaszoltak rá érdemben, de mi ezt mindenképpen hangsúlyozni szeretnénk.
Az is egy jellemző példa, hogy sem a PSZÁF, sem a Fogyasztóvédelmi Hatóság nem lépett fel kellő szigorral, mintha a bankok esetében azzal állnánk szemben, hogy egyfajta szent tehénként senki nem vállalja fel, hogy kellően, kellő mértékben megbírságol egy bankot, mert azt ugye, senki nem gondolja komolyan, hogy olyan 5, 8, 10 millió forintos bírságok, amelyeket a nagy kereskedelmi bankokra néha kiszabnak, és egyfajta zászlóként vagy véres kardként végighordozzák a médiában, hogy lám-lám, a bankokat is kontroll alá szorítjuk, ez megkottyan ezeknek a bankoknak, amelyek napi szinten milliárdokat kasszíroznak az emberektől, tehát ez vicc. És számtalan olyan beadvány is történt, akár az alkotmányügyi bizottság előtt is voltak ilyen anyagok, és kaptunk ilyen anyagokat, hogy egy bizonyos problémában, a pénzügyi szektort érintő problémában a PSZÁF és a fogyasztóvédelem egymás közt pattogtatta a labdát. Az egyik azt mondta, hogy ez fogyasztóvédelmi kérdés, foglalkozzon vele a Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Fogyasztóvédelmi Hatóság azt mondta, ez azért a pénzügyi szerveket érinti, tehát akkor a PSZÁF-hoz tartozik, és ennek a pattogtatásnak, hatáskör-elhárításnak az lett az eredménye, hogy tulajdonképpen senki nem foglalkozott azzal, hogy ezek a bankok érdemben mit tesznek.
Akkor még egy témára ki kell térnem, mert ahogyan azt említettem, ezeket az extraprofitokat, amelyeket persze a bankok - és nagyon fontos itt azt is megemlíteni - úgy állítanak be veszteségként, hogy ők, mondjuk, egy egyszerű példával direkt kisarkítom, hogyha 10 forint befektetésre ők már beterveztek 90 forint hasznot, és a következő évre vagy az év végére már úgy számolnak, hogy ez nekik be fog jönni a megfelelő trükközéseik alapján, és valaki azt mondja nekik, hogy most urambocsá!, csak 50 forint lesz a haszon, akkor erre azt fogják mondani, hát, mi elszenvedtünk egy hatalmas veszteséget, miközben arról kellene beszélniük, hogy a nyereségük még így is jóval nagyobb volt, mint ami tisztességesnek mondható.
Záró gondolatként ki kell térni arra is, amit egyébként most már a bíróságok is kezdenek kapizsgálni, hála egy-két elszánt ügyvédnek, jogászkollégának, akik a jogszabályok betartatására próbálják rábírni a bankokat - megjegyzem, ez az állami szerveknek is eminens feladatuk lenne -, elfelejtik azt, hogy már önmagában... - mert sokszor hivatkoznak arra, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás a bankok részéről engedélyezett a különböző pénzügyi jogszabályokban. Ez igaz is. Egyébként hozzáteszem, ez is egy jogi vita kérdése lehet, hogy a bankoknak miért adunk olyan külön kedvezményeket, hogy amit két egyéb szerződő fél, két magánszemély közti szerződésben vagy két halandó cég közötti szerződésben nem engedünk meg, az egyoldalú szerződésmódosítást, azt a bankoknak miért engedjük meg, ez is egy érdekes jogi vita lehet, de a magyar jogszabályok bizonyos körben ezt megengedik. Ez így van. De nem engedik meg a tisztességtelen egyoldalú szerződésmódosítást.
Itt erre hívnám fel a figyelmet, hogy az egyoldalú szerződésmódosításoknál minden esetben a bíróságoknak, ha erre kereseti kérelemmel őket felhívják, vagy pert indítanak előttük, vizsgálniuk kell, hogy az adott szerződésmódosítás, az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességesnek vagy tisztességtelennek minősül, mert hogyha tisztességtelen, akkor ezt félre kell tenni, és a szerződésnek ezen pontját tulajdonképpen érvénytelennek kell tekinteni. Márpedig nagyon könnyű belátni, hogy amíg például Svájcban a jegybanki alapkamat szinte nulla mértéket vett fel, vagy tizedes jegyekben határozható meg, addig ugyanezen időszakban Magyarországon az úgymond devizahitelnek mondott hiteleket alkalmazó bankoknál elindulnak felfelé a kamatlábak. Erre senki nem tudott magyarázatot adni eddig még bizonyos bírósági perekben, most már első fokon meghozott bírósági perekben sem tudtak a bankok, hogy mi indokolja azt, hogyha ők a saját logikájukat követve a svájci frankhoz és a svájci jegybankhoz idomulnak, akkor amíg ott a kamatlábak tulajdonképpen a nullára estek vissza, addig arra hivatkozással, hogy itt pénzügyi válság van, ezek a magyarországi kereskedelmi bankok elkezdték emelni a svájcifrank-hitelek kamatlábát.
(14.30)
Ez az, ami egyoldalú és tisztességtelen szerződésmódosítás, és ez az, amit nem lehetne megengedni. És higgyék el, már egyébként ez is, csak az, amit a kamatlábakkal csináltak a bankok, ha ezt államilag esetleg tömegesen olyan perekkel, amelyeket adott esetben állami szervek kezdeményeznek - megfelelően felhatalmazott kontrollszervek, közérdekű keresetekkel -, meg lehetett volna állapítani, hogy ezek bizony tisztességtelenek voltak, már a törlesztőrészletek nagyban visszaestek volna. Arról meg nem beszélve, hogy ha azt a csalást kimondattuk volna a bírósággal - úgy értem, hogy közérdekű kereset alapján a bíróságnak egyébként véleményem szerint nem lett volna más lehetősége, mint kimondja -, hiszen ha nem jött be annyi deviza az országba, akkor ezeket nem is lehetett kihitelezni, akkor bizony a felvételi árfolyamot vissza kellett volna a hatályos jogszabályok alapján állítani.
Elnök úr, egy perc hosszabbítást kérhetek esetleg? (Az elnök jelzésére:) Köszönöm szépen.
Tehát befejezve, ha ezeket a csalásokat és jogi visszaéléseket kiiktattuk volna a rendszerből, akkor megoldottuk volna az egész devizahitel-problémát. Persze ezzel valóban szembe kellett volna menni a bankokkal, de a magyar kormányzatnak ez a feladata, és ez az érdeke, hogy az emberek mellé álljon. Minden egyéb és minden más megoldás lehet, hogy bizonyos körén segít az adósoknak, de a bankoknak az extraprofitját - és azt is hangsúlyozni kell, hogy tisztességtelen extraprofitját - nem vonja el, és ami még ennél is fontosabb, ezeket a pénzeket nem vezeti vissza a gazdaságba, nem vezeti vissza a belső fogyasztásba, és amíg ez a helyzet fennáll, addig nem fog megvalósulni a gazdasági növekedés sem.
Úgyhogy erre kérem a kormányzatot, hogy a valódi megoldások irányába kezdjünk el haladni. Hogyha ehhez kell, akkor a jogi segítséget megadjuk, de szerintem a jogszabályok kinyitásával önök és az állami szervek sem tudnak más következtetésre jutni, mint amit itt most elmondtam. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés