MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim, igyekszem azt az ígéretemet betartani, hogy most utoljára szólok hozzá.

Hogy miért is nem történik meg a teljes körű felülvizsgálata ezeknek a privatizációs szerződéseknek, és hogy miért nem tartalmaz ez a jelentés sem a jövőre vonatkozóan megnyugtató rendelkezéseket, azzal kapcsolatban nekem van egy tippem. Például azért, mert részt vettem abban a cukorbizottságban, amelyik a cukoriparral kapcsolatos szerződéseket vizsgálta, és ott az önök főprivatizátora - a kormányoldalnak mondom -, Martonyi János mondott egy-két érdekes szót vagy mondatot. Úgy kezdte, hogy ő csak a szépre emlékszik ebből az időszakból, amikor megpróbáltuk faggatni, hogy mégis miért írt alá egyes privatizációs szerződéseket, vagy miért éppen úgy dolgozta ki azokat a jogszabályokat, amelyek alapján ezek megtörténtek. Sőt azt is kijelentette - ez jegyzőkönyvben van, érdemes megnézni -, hogy minden hibájával együtt a '94-ig tartó privatizációs folyamat jól haladt. Az ő szempontjából, az önök szempontjából lehet, hogy jól haladt, a magyar emberek szempontjából azonban biztosan nem haladt jól. De a másik oldalról, Suchman Tamásról is hasonlókat tudnék mondani. Nagyon érdekes és felháborító kijelentéseket tettek a cukorbizottság meghallgatásán. Annyi amnéziás emberrel még soha életemben nem találkoztam, de szerintem nem is fogok, mint akik ott megfordultak a vizsgálat során. Elképesztő volt.

Röviden: azért kértem szót, hogy befejezhessem a Fertő tóval kapcsolatos felszólalásomat. Nagy részét kihagyom, mert ahogy már mondtam, elhangzott itt a Házban. De az önök jelentésével kapcsolatban még egy dologra mindenképpen szeretném felhívni a figyelmet. A Legfelsőbb Bíróság 2007-ben kimondta, hogy mivel az ingatlan-nyilvántartásban a használat joga bejegyzésre került, így az abszolút szerkezetű dologi jogi jogviszony létrejött, és így nincs lehetőség a megállapodás bírósági úton történő módosítására. A jelentés szerint azonban a pernek nem képezte tárgyát a megállapodás jogszerűségének vizsgálata. Itt jön be a logikai különbség közöttünk, ugyanis a használati jogot biztosító megállapodást felmondó levél nem elegendő ahhoz, hogy a földhivatal törölje a használati jogát az ingatlan-nyilvántartásból, pedig ez lenne az elsődleges cél, ugye; remélem, ezt önök sem vitatják. Ezt a jelentés is elismeri, tehát nem vitatják.

A polgári peres eljárás maradt az egyetlen út, ha egyáltalán a bíróság nem fogja res iudicatára hivatkozással a keresetlevelet érdemi vizsgálat nélkül elutasítani. Ha érdemben sor kerül az ügy tárgyalására, akkor is hosszú évekig eltarthat a pereskedés, ezzel mi is tisztában vagyunk, ezért is követeltem vagy javasoltam több esetben is egy egyszerű megoldást. A Fertő tó egy olyan kincsünk, amiről már sokat beszéltem, és amelyet mindannyiunknak közös érdeke, hogy megvédjünk, nem szabad egy bizonytalan és elhúzódó polgári peres eljárás kimeneteleként függővé tenni, hogy itt érdemi változás egyáltalán elérhető-e. Persze végső soron ezt is meg kell próbálni, de ennél sokkal gyorsabb megoldások is a rendelkezésükre állnak, már csak a kétharmad birtokában is. Például a Fertő tó megóvására is alkalmazható lehetne a tegnapi napon részletes vitára bocsátott, a világörökségről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, amely a hatálybalépését követően a kultúráért felelős miniszter hatáskörébe helyezi azt a lehetőséget, hogy ezt a vizsgálatot lefolytassa, ahogy az a 4. § a) pontjában szerepel, és remélem, hogy a kultúráért felelős miniszter első dolga lesz, hogy ezt az új jogszabályi lehetőséget a Fertő tóra alkalmazza. Tudom, hogy ez nem ennek a javaslatnak a tárgya, de bízom benne, hogy esetleg ha a kultúráért felelős miniszternek ez még nem jutott volna eszébe, akkor önök majd felhívják a figyelmét arra, hogy ezt az új jogszabályi lehetőséget alkalmazzák erre az esetre. Sajnos ez a többi privatizációs szerződés esetében nem állhat fenn, hiszen ez kizárólag a világörökség részét képező területek esetén ad többletjogokat önöknek, a mindenkori miniszternek, de ezt az egy konkrét esetet talán rövidre zárhatná.

Összességében, azt hiszem, képviselőtársaim is részletesen kifejtették, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom miért nem tudja így elfogadni ezt a határozati javaslatot. Számunkra hiába tartalmaz szimpatikus megállapításokat, hiába látszik az a jó néhány száz vagy több mint 2 ezer ügyvédi munkaóra ezen a javaslaton sok esetben, ha ez nem tartalmaz érdemi előrelépésre konkrét lépéseket, hogy miként kéne a kormánynak elindulni és miként kéne az elherdált nemzeti vagyont legalább részben visszaszereznie, akkor a Jobbik számára és a magyar emberek számára ez tényleg egy kidobott pénz, kidobott idő volt. Ezek után joggal feltételezzük azt, hogy önök az elszámoltatást valóban nem gondolták komolyan, ha három évig nem állt szándékukban ezt elkezdeni, akkor miért pont most állna majd szándékukban befejezni.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu