OBRECZÁN FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tehát már előzőleg is mondtam, hogy ez a törvénymódosítás egy előremutató törvénymódosítás. Ugyan a Fejér megyei gazdálkodóktól indult el ez a folyamat, de a törvénymódosítás révén lehetővé válik a későbbiekben az, hogy hasonló eset előállása esetén ne kelljen újra törvényt módosítani. És még egy felvetésre reagálnék.

(17.50)

Itt Varga Géza képviselőtársam elmondta, hogy a Magosz kisajátította. Nem sajátította ki, hanem a Magosz és 11 szervezet kötött megállapodást, és 11 szervezet működött együtt a kamarai jelölésben. Így került be az élelmiszer-ágazattól kezdve az erdészeten keresztül, a GOSZ-on keresztül minden szervezet, amely igényt tartott rá. Én nem tartanám a Magosz fiókszervezetének az agrárkamarát, mert lényegesen tágabb tagsággal és lényegesen nagyobb vezetőséggel rendelkezik, mint a Magosz vezetősége.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu