DR. KLINGHAMMER ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha megengedik, az egyetemalapító Pázmány Péter egy prédikációjából vett mondattöredékre hivatkozom: "Okos embereknek nem a hímes szók, hanem az erős valóságok tetszenek." A ma reggel óta folyó vitában köszönöm szépen az erős valóságokra való reagálást, tehát a benyújtott törvényre, törvénymódosításra való reagálást. Köszönöm szépen Pósán László képviselő úrnak, Hiller István képviselő úrnak, Michl József képviselő úrnak és Dúró Dóra képviselő asszonynak a délelőtti hozzászólását, a délelőtti szavait, amelyeket megfontolok. Vitám - mint már tíz év óta nagyon sokszor - Hiller tanár úrral van, de ezt mi már megszoktuk egymás között, de mindig a magyar felsőoktatás ügyéről vitázunk. Ha megengedik, amiket délelőtt elmondtam, azon most így nem megyek végig, de megköszönöm.

Amire szeretnék reagálni, ami délután is felmerült problémaként, elhangzott gondolatként: az egyik volt, szinte központi kérdés a külföldre vándorlás kérdése. Azt tudom csak mondani, hogy kérem, tisztelettel kérek minden képviselőt, hogy a Magyar Tudomány - ez a Magyar Tudományos Akadémia havilapja - 2013. évi 3. számát nézzék meg. Három tanulmány foglalkozik azzal - tudományos értékű tanulmány -, hogy milyen a magyar társadalom mobilitása az elmúlt években, mi a tendenciája, milyen valós veszélyt, milyen számokat jelent. Azért kérem ezt, mert úgy érzem, ennél tudományosabb alapossággal ezt nem lehetett körüljárni.

A röghöz kötés, ami nekem személyesen nagyon rosszulesik, mert engedjék meg, hogy mint egy idősödő, érzelmes ember azt mondjam, hogy engem bánt, ha a szülőföldhöz való ragaszkodást röghöz kötésnek fogalmazzák, arról nem beszélve, hogy tényleg nem az. Hát gondoljanak arra, hogy egy 23-24 éves korban végző fiatal ember, diplomás 40 évig lesz aktív, és a magyar társadalom csak azt kéri, azoktól, akik a közösség támogatását kérték, hogy ebből az aktív időszakból 3-4-5-6 évet töltsön a nemzet javára. Ez bánt engem, mikor erről vitázunk, megmondom őszintén, és azt kérem a szülőktől és a leendő egyetemistáktól, diákoktól, hogy legyenek kedvesek erkölcsi, morális alapon közelíteni ezt a kérdést, és akkor talán közelebb jutunk a megoldáshoz.

Felmerült az is többször, hogy hányan jelentkeztek idén egyetemre vagy főiskolára. Ugye 145 ezer, 110 ezer, idén 95 ezren jelentkeztek. Hát a számokat én is tudom mint térképész, hogy ez bizony kevesebb. De miért kevesebb? Tisztelettel kérem, hogy ebből a mennyiségi szemléletből - aminek egy kicsit áldozatul estünk mindnyájan az elmúlt húsz évben a hallgatói létszám felduzzasztásával és az ezzel járó problémákkal - most nézzük meg, hogy mi ennek az oka. Hát az első oka, úgy érzem, hogy az elmúlt hónapokban zűrzavar volt a felsőoktatás környezetében, de nem a felsőoktatás csinálta ezt a zűrzavart, és nem is az iskolák, kívülről jött ez a zűrzavar.

(16.10)

Mivel én csak nyolcadik hete vagyok államtitkár, engedjék meg, hogy átmenjek a civil létembe, amiben éltem: ezt egy kicsit a politika és a felerősítő sajtó csinálta, és elismerem, hogy sokakat elbizonytalanított. Nagyon nagy a felelősségünk! S a felelősséghez hadd tegyem azt is hozzá, hogy az egyetemista és a főiskolás képzésnél olyan szakokkal, amelyekre nincs társadalmi igény, ne vigyük zsákutcába a fiatalokat, mert egész egyszerűen frusztrált emberek lesznek, nem találják a helyüket a társadalomban, és ez egy kicsit a mi hibánk is. Tehát azt mondtam, hogy a zűrzavar az első ok.

A második: ha megnézik, nagyon sok egyetem emelt szintű érettségit kért, azért, hogy motivált, jól felkészült hallgatók kerüljenek bele a felsőoktatásba. Ez is lehetett egy visszatartó erő.

A harmadik: a másod- és harmaddiplomát, amit korábban beleszámoltunk, most pénzért - hadd fogalmazzak ilyen gorombán - lehet megkapni, hozzájutni. Ez is visszatartó volt.

És horribile dictu, a sokat átkozott demográfia is valamilyen módon ott lappang. 95 ezren jelentkeztek, akik közül 85 ezren érettségiznek, s abból 11 ezren esti és levelező tagozaton érettségiznek, s a maradéknak körülbelül a fele szakközépiskolában, fele pedig a gimnáziumban. Hát azok se fognak mind egyetemre és főiskolára jelentkezni. S van a 240 pontos határ. Nagy gesztus volt a kormányzattól, mert Hiller tanár úr is és én is tudjuk, hogy a 240 pont elég szerény tudást takar, és őszintén szurkolunk - gondolom, mondhatom a nevedben is -, hogy bent is maradjanak a felsőoktatásban, akik így kerülnek be. Ez is lehetett egy ok, a hallgatói jelentkezés.

Ezért azt javaslom, fontoljuk meg együtt, közösen, hogy talán azzal foglalkozzunk, hogy a bekerültekből hányan végeznek - ez a komoly dolog -, hogy ne legyen nagy lemorzsolódás és veszteség, mert igazándiból nekik is az a veszteség, meg az államnak, a közösségnek, az adófizetőknek is az a veszteség.

Dúró Dóra képviselő asszony kérdezte, hogy a munkanélküliség kérdése hogyan jelentkezik. Hát a szociális háló tulajdonképpen az, ami a munkanélkülivé vált, az átlagnál csekélyebb számú, felsőoktatásban végzett hallgatóknál problémát jelenthet. Az 90 napig leírásra kerül neki, utána pedig van a szociális háló. S én őszintén hiszem, hogy ez a probléma, ami az egyén életében, elfogadom, hogy katasztrófa, nagy gond, de csak átmeneti, ezen átlendül, hiszen negyven évig tud ő aktív lenni.

Volt egy érdekes kérdés, ami fölmerült, amit külföldre kerülésnél, a munkavállalásnál kellett volna mondanom, a peregrináció. A peregrináció a XVII., XVIII. és XIX. században bevett szokás volt, és a céhlegények élete is. S azt is vegyük itt figyelembe, hogy Magyarországra is sokan jönnek ám tanulni. A magyar nyelv egy kicsit elszigetel minket a környezetünktől, noha gyönyörű és hajlékony nyelv. Mezzofanti nem hiába tartotta az egyik legszebb nyelvnek. De angol nyelvű képzésünk van. És hogy tudjanak róla, a szeptemberben kezdődő szemesztert 450 brazil diák kezdi meg a brazil kormány támogatásával 13 vagy 15 felsőoktatási intézményben. Tehát ide is van mozgás, mert ez tényleg egy világjelenség. Ezért hívtam fel a figyelmet a Magyar Tudomány márciusi kötetében a három tanulmányra, mert úgy érzem, hogy mindnyájan tanulhatunk belőle, és egy kicsit tisztább képet kapunk, és a vitáink kicsit - most a TTK-s hang szólal meg belőlem - adatközelibbek, tényközelibbek lesznek, kevesebb lesz a személyes motiváltság.

Ami délután hangzott el, azzal kapcsolatban engedjék meg - bár nem tudom, jogom van-e rá -, hogy tegyek egy nagyon szelíd ironikus megjegyzést. Most Crocéra, az olasz filozófusra szeretnék hivatkozni, aki azt mondta, hogy az igazság a tényekben van, nem a magyarázó szavakban. És most elég sok magyarázó szót hallgattam délután. Ez a szelíd irónia, tovább nem folytatom.

Felmerült az európai uniós mobilitás kérdése. Hát attól, hogy szabad külföldre menni, amivel nagyon egyetértek, még nem tilos elszámolni a közösségtől felvett és kért támogatással. A mobilitási jogból, ami fontos jog, nem következik, hogy az adófizetőknek kell finanszírozniuk az ilyen fiatalok képzését. Nem tudok mást mondani. Én is tudom, hogy a fő érték a piac torzításmentes működése, de azért azt minden képviselő figyelmébe ajánlom, hogy az agyelszívás, ami ellen küzdünk, súlyos piaci torzítással jár. Furcsa azt mondani, hogy amikor az Európai Unió ezt tárgyalja, akkor ezt figyelembe veszi.

Azt se tudom vitatni, nem kívánom, mert nem tudom cáfolni meg elfogadni sem, mert nem néztem utána az adatoknak, hogy a munkanélküliség nőtt-e. Lehet, hogy nőtt, de biztos, hogy nem a diplomások körében, ez meggyőződésem.

Felmerült az is, többször is, és most képviselő úr kérdezte, hogy az Oktatási Hivatal hogyan kezeli az adatokat. Nos, ez nem egy új kérdés. A Diákhitel Központ, amelynek rendelkezésére áll a felsőoktatási információs rendszer - az egyetemek ismerik, ez az a híres FIR -, minden hallgatót nyilvántart a beiratkozástól kezdődően az elbúcsúztatásig. A Diákhitel Központ pont így kezeli például a diákhiteleket. S egyet ne felejtsünk el: van a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amely minden olyan állampolgárnak, aki Magyarországon adózik, ismeri az adatait. És a hallgató, aki végez és munkát vállal, valahogy megjelenik a magyar adózásban, tehát követhető az ő pályája, mint egy adózó emberé. És ez nem valami ördögtől való megfigyelés vagy egyéb dolog; ezt egész egyszerűen minden állampolgár, mi is, a képviselő urak is tudomásul vehetik, hogy ez így megy. Tehát van erre most is precedens. Semmiféle új szerv nem jön létre, az Oktatási Hivatal fogja ezt szemmel tartani, olyan módon, amiről szó volt, hogy minden végzett hallgató tájékoztatást kap arról, hogy most éppen mennyi az, amit igénybe vett, és hogyan áll az, amit törlesztenie kell. Amikor pedig befejeződik a törlesztése, akkor értesítést kap arról, hogy eleget tett a követelményeknek. Most az informatikus szól belőlem, mármint a szakmám: hát évi 350 ezer hallgatót nem olyan ördögtől való ám kezelni, és ha kimondtam az ördögtől való szót, akkor fenntartom, Osztolykán képviselő asszonynak azt mondtam, az, hogy fizetnek a képzésért, nem ördögtől való. Ezt fönntartom. De azt is mondtam, hogy a jelenlegi magyar társadalmi helyzetben, amíg Magyarország ilyen gazdasági présben van, addig ez szóba se jöhet. Tehát kérem, hogy a mondat másik felét is mondja. Én általánosságban mondtam, hogy nem ördögtől való.

Ezért azt is hozzáteszem, hogy szó sincs tandíjról. A hallgatók fele, most 150 ezer fő mindig is fizetett, és mondjuk ki őszintén, eddig nem törődtünk vele, senki nem törődött vele. Most azok kaphatnak Diákhitel2-t, akik eddig minden támogatás nélkül fizették a tandíjat. Tehát ez a Diákhitel2 bevezetése.

S ami itt elhangzott - kár, hogy a képviselő asszony nincs itt -, azzal kapcsolatban meg őszintén megmondom, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Ha valaki a benne lévő démonokkal harcol, tehát feltételezései vannak arról, hogy az adatkezelés hova vezethet, ez a Nemzetbiztonsági Hivatal kérdése: elárulom, hogy ez a 2006-os törvényből van átemelve, s mint volt dékán és rektor nyugodtan mondom, és mint állampolgár, hogy az egyetemeken sincs senkinek kifogása az ellen, hogy ezeket az adatokat, ha szükséges - mert ott feltételes mód volt -, ezek a magyar hivatali szervek megkaphatják. S hogy mondjak egy aktuális, de nagyon szomorú dolgot: nagyon sok amerikai egyetemen meg lehetett volna akadályozni a mostani bostonihoz hasonló dolgot, ha az egyetemre beiratkozott hallgatók adatai valamilyen módon előbb kerülnek nyilvánosságra. Ez is egy ilyen dolog. Kérem, hogy ne lássanak ebben valamilyen üldözést. A magyar népesség biztonsága, a hallgatóink biztonsága szükséges, és ha úgy érzik az Országgyűlés által ellenőrzött szervek, a törvényben rendezett szervek, hogy szükség van ilyen adatra, mindnyájunk biztonsága érdekében, úgy, mint eddig, akkor nyilvántartják az adatokat, s ha utánanéznek, már 1995-ben volt ennek egy ilyen bevezetése, a 2006-os törvényben meg egyértelműen benne van, az lett ebbe átemelve.

(16.20)

Elnézést kérek, elnök úr, nem kívánom tovább az időt húzni, nagyon megköszönöm még egyszer, hogy lehetőségem volt délelőtt elmondani egy expozét ezzel a törvényváltoztatással kapcsolatban. Nagyon köszönöm az értékes hozzászólásokat, és itt azt is megígérhetem, mint államtitkár, kötelességem is, hogy az a munka, amit ez a kerekasztal végzett, nem ért véget, hiszen azt mondtuk, hogy a minőség irányába kívánjuk mindnyájunk érdekében a magyar felsőoktatást eltolni. Ez a mindnyájunk érdekében azt jelenti, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyegyenlőséget arra, hogy a benne szunnyadó tehetséget maximálisan érvényre juttassa, de hozzáteszem: azt a tehetséget fel kell ismerni. A szülőnek elsősorban, a tanítónak, a tanárnak, és akinek a manualitása erősebb, abban tehetséges, arra a pályára kell terelni, mert akkor lesz egy boldog ember. Aki pedig úgy tűnik, hogy neki a szellemét kell művelni, pallérozni, azt pedig oda kell terelni, és ezt mindenféleképpen minden parlamenti erőnek támogatni kell a lehetőségekhez képest.

Ehhez kérem az önök segítségét, és köszönöm szépen, hogy meghallgattak. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu