RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A vita hevében elsiklottunk egy nagyon fontos eleméről az előttünk lévő törvényjavaslatnak, amit külön szeretnék kiemelni.
Elnök úr megdicsérte az előbb Z. Kárpát Dánielt, hogy komplex módon közelítette meg a törvényt, és ehhez a komplexitáshoz hozzátartozik a törvény 13. §-ának az első mondata, amely azt mondja, hogy a magyar állami ösztöndíjas, részösztöndíjas hallgatónak nem kell teljesítenie a 48/A. és C. pontban meghatározott feltételeket, ha három gyermeket szül. Azt gondolom, hogy ebben az esetben ez egy nagyon fontos dolog.
Sok mindenről vitatkoztunk itt a mai napon, de szerintem itt örüljünk, hogy Klinghammer államtitkár úr ezt a fontos pontot ebben a szerződésben el tudta helyezni, hiszen valóban, ha komplex módon közelítjük meg ezt az ügyet, akkor ez egy nagyon fontos eleme ennek a törvénytervezetnek. Tehát mindazon asszonyok, akik az egyetem elvégzése után három gyermeket szülnek, mentesülnek a tandíj-visszafizetési kötelezettség alól, mert nyilvánvalóan itt a törvényalkotó elfogadja azt, hogy hasznos tevékenységet folytatnak a társadalomnak. Nyilvánvalóan, amíg gyesen vagy gyeden vannak, addig nincsenek abban a jövedelmi helyzetben, hogy itt a törlesztőrészletek törlesztését megkezdjék, a törvény egyébként is erre felhatalmazást adott. Szerintem ez egy kimondottan pozitív lépés.
Azt gondolom, hogy örülhetünk minden szempontból, hiszen tudjuk azt is, hogy három gyermek vállalása már meglehetősen nagy szegénységi kockázatot jelent még a diplomások körében is. Úgyhogy gratulálunk mindenkinek, aki ezt a pontot ebben a törvénytervezetben elhelyezte.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés