BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. 2001. április 17-én az Országgyűlés döntött egy határozati javaslat tárgysorozatba-vételéről: MSZP-s beadvány volt, a holokauszt tagadásának büntetőjogi szankcionálásáról szólt, a parlament elutasította, mindössze két képviselő szavazta meg. Jómagam a MIÉP nevében elmondtam, hogy miközben a MIÉP elutasítja a holokauszt tagadásának büntetőjogi szankcionálását, egyetért azzal, hogy a nácizmus zsidóság ellen elkövetett bűnei a történelemnek olyan tragikus eseményei, amelyeknek tanulságként kell szolgálniuk, hogy ehhez hasonló bűnöket az emberiség többé ne követhessen el sem most, sem a jövőben, sem Európában, sem Ázsiában, sem a Közel-Keleten. Ha tanulságként kiemelni eszmerendszer jegyében elkövetett népirtást akarunk, akkor megkerülhetetlen a kommunizmus nevében elkövetett népirtást is ilyen bűnnek minősítenünk.

És itt van a kettős mérce újólag, mert természetesen a Jobbiknak a recski munkatábor látogatására szolgáló beadványát az Országgyűlés nem vette tárgysorozatba, Hiller képviselő úr, a bizottság mértékadó tagja nem támogatta ezt a javaslatot. Itt az a legnagyobb gond, hogy jelenleg a kommunizmus ellen nincs nulla tolerancia, az ő bűnei iránt, sőt megengedés van. Hát nézzük meg, hogy a nyugati értelmiség milyen nosztalgiával tekint a kommunizmusra! Nézzük meg azt, hogy Pécsett most május 1-jén hogyan viselnek az önök eszmetársai húsz centi nagyságú vörös csillagot, és miközben a köznyugalom megzavarása bekövetkezik, a rendőrség nem lép föl.

Tehát lássunk tisztán! Miközben mindenki kijelenti az antiszemitizmussal szembeni nulla toleranciát, a legnagyobb megengedés mutatkozik a másik pusztító ideológiával szemben. Ezen a módon a Jobbik ezért nem támogatja a javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu