GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Az ön válaszát több szempontból sem lehet elfogadni. Először is fölháborítónak tartom, hogy pont ön próbálja rajtunk azt számon kérni, hogy tartsuk tiszteletben a bíróságok működését; pont pár nappal azután, hogy az ön főnöke, Orbán Viktor utasította a bíróságokat, hogy törvényes eljárás keretében engedélyezett tüntetést hogyan és miként tartson meg a Jobbik (Taps a Jobbik soraiban.), és hogyan próbálják meg elhallgattatni az állampolgárok jogos kérvényét és igényét. (Németh Szilárd István: Nem utasította. - Nagy zaj a kormánypárti padsorokban.)
Nagyon sajnálom, hogy pont a legfontosabb kérdésre nem válaszolt, hogy Medgyessy Péter hogyan ücsörög még mindig egy olyan cég igazgatótanácsában, amely nem piaci cég, hanem a magyar állam a legnagyobb tulajdonosa; annak a MOL-nak, amelynek 100 százalékos leányvállalata a TVK. Szeretném, ha erre is választ adna majd viszonválaszában, hiszen sokunknak az a gyanúja, hogy önök a rendszerváltás rendszerét azzal akarják fönntartani (Az elnök csenget.), hogy egymás kádereit bebetonozzák különböző állami pozíciókba.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés