DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Köszönöm az elnök úrnak és az államtitkár úrnak is, hogy nagyon korrekten, a valóságnak megfelelően értelmezték a szavaimat, úgy, ahogy én azt gondoltam. Egyébként pedig Lamperth képviselő asszonynak mondanám, hogy most ugyan nagyon erősen, tövig bele kell taposnom a fékbe, hogy amúgy is elég heves természetemet megpróbáljam valahogy megzabolázni, csak azért fogalmazok finoman, mert tisztelem önben a nőt, és ezért erősen visszafogom magam. A leghatározottabban kikérem magamnak, és visszautasítom azt, amivel meggyanúsított, hogy megpróbálta jó szélsőbaloldali módra kiforgatni a szavaimat, a gondolataimat. Az a világ soha nem fog eljönni, képviselő asszony, amikor minket, jobbikosokat vagy bármilyen jobboldali, nemzeti, konzervatív képviselőt egy, az elmúlt 23 év bűneiért vastagon felelős szélsőbaloldali politikus vagy politikusok fognak kioktatni humánumból, jó magaviseletből, jó modorból, tehát nem fogadunk el ilyen kioktatást önöktől, akik a hazánkat tönkretették.
Másrészt: önnel ellentétben én 2003 és 2010 között napi szinten szembesültem ezekkel a problémákkal, épp emiatt megtanultam azt is, hogy nem általánosítok, és sem a cigányságról, sem másokról nem fogalmazok meg semmilyen kollektív, abszolút általánosító véleményt. Tisztában vagyok azzal, és egyébként ahol a legjobban ismernek, ott ezzel mindenki tisztában is van, hogy a cigányság között is vannak tisztességes, jó szándékú, dolgozni akaró emberek, de azt is látni kell, hogy a kisebbségnek a többségével óriási problémák vannak akár segélyezési, akár családtámogatási, akár magaviseleti, közrendvédelmi, közbiztonsági oldalról. Önök teszik a legrosszabbat a cigányságnak és a magyar-cigány együttélésnek azzal, hogy örökké pátyolgatják őket, örökké úgy kezelik őket, mint Indiában a teheneket, egyfajta szent, sérthetetlen népcsoportként.
Ha valamikor össze fog ugrani a többség és a kisebbség ebben az országban, képviselő asszony, az pontosan ennek a szélsőliberális politikának lesz köszönhető. Ha még odáig sem mernek elmenni, hogy kimondják az igazságokat, akkor hogy tudnák megoldani? De reméljük, hogy soha az életben nem kerül arra sor, hogy még egyszer önöknek valamit meg kelljen oldani!
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés