DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azóta már, amióta kétpercest nyomtam, jó néhány felszólalás megtörtént, és nem a Schiffer András képviselőtársam kérdésére szeretnék válaszolni, hogy hová tűnt Vas Imre, mert ezt én sem tudom, hogy hová tűnt; de még visszatérve az államtitkár úr korábbi hozzászólására, illetve részben a mostanira is, mert azt mondja, azt mondta most az államtitkár úr, hogy senki sem tudhat arról a jelen pillanatban, hogy majd ki akar a jövőben beavatkozni egy-egy perbe. Ez igaz, de sejteni azért sejthető bizonyos esetben. De nem ezt akarom mondani, hogy ez egy ilyen jogszabály volt, és ezért jött létre, de ha már így ilyen vitába folytunk, akkor elképzelhető, hogy valakinek az ügyét azzal állítják meg folyamatosan, hogy adják a beavatkozást, és nagyon jól tudják, hogy még 26 beavatkozási lehetőség van, és legalább azokat megfosztjuk a jövőben a beavatkozástól, és azzal azt a pert fogjuk tudni meggyorsítani. Tehát így már teljesen konkrét ügyet is lehetne adott esetben találni, ha tudnánk, de ez csak egy elvi lehetőség, amit én mondtam.

De amire reagálni szerettem volna, az a korábbi hozzászólása az államtitkár úrnak, amelyben elmondta azt, hogy sajnos a beavatkozásra a tárgyalás berekesztéséig van lehetőség, és ezzel vissza lehet élni. Igen ám, ezzel teljesen egyetértünk, és úgy érzem, ezzel két malomban őrlünk, hiszen mi is azt mondjuk, és ezzel teljesen egyetértünk, hogy ez ne legyen egy parttalan dolog. Valóban, ha valaki akkor adja be a tárgyalás berekesztése előtt tíz perccel, vagy amikor a bíró figyelmezteti, hogy be kívánja rekeszteni, és akkor teszi, hogy be akar avatkozni, ebben az esetben valóban feltételezni lehet a rosszhiszeműséget, csak ezt nem fogja megoldani ez a törvényjavaslat. Pontosan ez a gond, hogy ezzel ez nem oldódik meg. Egy olyat, amikor ezt valamilyen intézményesített szinten jogalkotásilag azt mondjuk, hogy a per bizonyos szakaszáig lehet csak beavatkozni, hogy ne lehessen ezzel visszaélni, ezt mi is el tudjuk fogadni, ezt mi is tudjuk támogatni. Tehát egy ésszerű pergyorsításnak mi sem akarjuk a gátját szabni, ezzel egyetértünk; a jogorvoslat elvonásával nem értünk egyet.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu