DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egyetlenegy reflexiót szeretnék tenni. Miután a KDNP vezérszónokaként Seszták képviselő úr, hogy úgy mondjam, lehetségesnek tartotta azt, hogy a PSZÁF-fal és az MNB-vel kapcsolatos szervezeti változtatásokra a későbbi hónapokban sor kerüljön, szeretném rögzíteni, hogy nem látszik olyan ok, ami miatt ez szakmailag indokolt lenne. Ebből következően, miután Magyarországnak nem volt hasznos ennek a vitának a kinyitása az elmúlt időszakban, szeretném azt mondani, hogy ami itt történik PSZÁF és MNB közötti feladatmegosztásban a szabályozásba beírt részben, ebben közöttünk vita nincs, szerintem ebben az Európai Központi Bankkal sem lesz vita, az Európai Bizottsággal sem lesz vita. Amit szabályoznak, az célszerűen van szabályozva, én tehát óvnék attól, hogy ez a fajta gondolkodás - hogy úgy mondjam - általános érvényűvé vagy megerősödő gondolattá nője ki magát a következő hetekben, hónapokban.

Tanuljunk abból, ami az elmúlt időszakban e tekintetben történt. Én nem látom indokoltnak azt, hogy egy olyan területen, ahol láthatóan összhangban tudunk lenni az Európai Unió szabályozásával, úgy tudjuk a magyar érdekeket képviselni, ahogyan azt illik és ahogyan azt célszerűnek látjuk, egy másik irányba kezdjünk el mozogni, amikor nem nagyon látszik annak a pozitív hozadéka, eredménye vagy remélt haszna.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu