DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy azzal mindannyian egyetértettünk, illetőleg egyetérthettünk itt az elmúlt napok vitái során, hogy a perek ésszerű időn belül történő lezárása, illetőleg befejezése egy elfogadott cél és egy elfogadott szándék.
Azt gondolom, Staudt képviselő úrnak a 2. ajánlási ponthoz tett észrevételét nem tudjuk elfogadni, mert hiszen pont a lényegét venné ki a módosítási indítványunknak, tehát olyan, mintha meg se kezdtük volna ezt a munkát.
Nagyon fontos felhívnom a figyelmet ebben a körben arra, hogy a beavatkozó önálló kereshetőségi jogát, önálló perhez való jogát ez nem érinti, teljesen természetes. Azonban azt láttuk, látjuk a gyakorlatban, és ez helytálló, hiszen az OBH maga is ezt alátámasztotta, sőt a kormány is támogatólag lépett fel, hogy fontos ennek a jogintézménynek az újragondolása, illetőleg specifikálása. Abban az esetben, ha a bíróság elutasítja a beavatkozást, jogerőssé válik az elutasító végzéssel a határozat. Ezt követően rendkívüli perorvoslattal élhet, illetőleg önállóan akár kereshetőségi jogával élve perre viheti az ügyet. Én nem gondolom, hogy ez különösebben problémát okozna. Ez egyben válasz is Gyüre Csaba képviselőtársam felvetésére, miszerint ez alkotmányos jogot érint, hogy a beavatkozás jogintézményét esetleg mi módosításunkkal érintenénk.
Több olyan jogterület, jogintézmény van a polgári perrendtartás jelenleg hatályos szabályai között, ahol fellebbezési joggal nem élhet, természetesen rendkívüli perorvoslattal igen. Úgyhogy nagyon szépen köszönjük egyébként az értékes észrevételeket, és remélem, hogy a parlament támogatni fogja az indítványokat.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés