DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Én az ajánlás 1. pontjához szeretnék szólni, azzal az általános érvénnyel, hogy Babák úr empirikus tapasztalatára reagáljak, ami körülbelül olyan, mintha azt mondanám, hogy olyan aires luftja van itt a levegőnek, merthogy az empíria meg a tapasztalat ugyanaz. Úgyhogy ha ön azt állítja, hogy mi látszatkormányzást végeztünk (Babák Mihály közbeszól.), akkor a káosz, amit magunk után hagytunk, az is csak látszólagos. Ez a mostani viszont valóságos. Tehát ha valaki itt szétnéz a Kossuth téren - az 1. ajánlási pontra koncentrálva -, láthatja, hogy mi a magyar valóság. Nem kell, csak két lépést tennie a Parlamentből.

És hogy ki hiszterizálja a közvéleményt: ezeket az információkat nem mi magunk szereztük, a szülőktől hallottuk. Tehát ők ezt pontosan tudják, hogy hol lehet szakvizsgát tenni, hol nem, és hol, milyen körülmények között. Tehát önök a hivatali munkának, a kormányzati munkának az elemeit nem tudják végigvinni.

Amit Babák úr államosításról regélt itt nekünk - különös tekintettel az 1. számú módosító pontra -, azt kell hogy mondjam, az a káosz kezdete, nem a vége, hanem a kezdete. Amit most csinálnak, hogy nem tudnak szakmailag végigvinni egy-egy ágat, mert a kamarát bevonják, ezt bevonják, azt bevonják, próbáljanak már maguknak egy áttekinthető struktúrát csinálni és annak megfelelő törvényeket meghozni, és ne a trafikmutyi egyes ágaihoz adni be újabb meg újabb módosítókat, hogy ki keressen még többet, akit maguk kijelöltek, hanem azok, akik rendesen tanulni akarnak, azok a szülők, akik szeretnék, hogy a gyermekeik szakképzést szerezzenek, azoknak a lehetősége normális keretek között legyen meg. És Babák úr, ezért az egyért vagyok ideges, nem azért, amit ön mondott.

Forrás: parlament.hu