VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót, és köszönöm Patay képviselőtársamnak is, hogy kérte, magamnak is első pontnak van felírva, én is szerettem volna kérni, hogy lehessen beadni még módosítót.

Annak ellenére, ahogy Obreczán képviselőtársam beszámolt róla, a bizottságban egyhangúlag támogattuk ezt a javaslatot, ezután is ezt fogjuk tenni vele, de ez nem azt jelenti, hogy ezt nem lehet tökéletesíteni, és minden, ami eddig elhangzott, fontos, államtitkár úr is fölolvasta az indoklását a javaslatnak. Mi mást tehetett volna, ha a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára nem tartja elég fontosnak ezt az agrárgazdasági jelentést, és elmegy, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára fel tudja olvasni a mindannyiunk előtt lévő indoklását. De semmi baj! Azt, hogy a kormány ezt nem tartja elég fontosnak, saját véleményként én hangoztatnám és megtartanám. Pedig nem így van. Ez egy nagyon-nagyon fontos törvény volt, és most egy országgyűlési határozat lesz belőle feltehetően.

Fontos azért, mert valóban, ha megnézzük a többi ágazatot, a többi nemzetgazdasági ágazatot, egyik sem készít ilyen korán jelentést, mint ahogy az agrárgazdasági jelentés korábban is elkészült. Az, hogy a határidő későbbre tolódott, ennek nem örülünk, de megértjük az érveket, ugyanakkor az előzetes statisztikai adatok alapján mégis jó volna, ha ez nem november 15. volna, hanem legalább szeptember 15-re előre hozhatnánk. Az, hogy most az idén, illetve a tavalyi évben az idei költségvetést már két ciklusban, két szakaszban tárgyaltuk, és már tavasszal elfogadtuk a sarokszámokat, valóban, abban már nem tudott volna ez az agrárgazdasági jelentés segítségünkre lenni a megfelelő döntésnél, de azért ezt ősszel, novemberben még tárgyaltuk. Tehát én azt gondolom, nem kellene lemondani arról, hogy az agrárgazdasági jelentés mindig a következő évi költségvetési vitában már muníciót szolgáltasson azoknak a képviselőknek, nekünk, akiknek az agrárium a szakterületünk.

Ami a módosításokat illeti, illetve ami ennek a javaslatnak az elfogadásunk mellett is a tökéletesítését illeti, már magára a címre is egy olyan javaslatot fogunk beadni, amelyik az agrárgazdaságot vidékgazdaságra javítja ki, jelezvén ezzel csupán azt a szándékot, amit egyébként a kormány is követ, nevezetesen, hogy elnevezte a mezőgazdasági minisztériumot Vidékfejlesztési Minisztériumnak, s hogy nem agrárstratégiát alkottak meg és fogadott el a tavalyi évben a kormány a kormányülésen, hanem nemzeti vidékstratégiát, és egyáltalán jelezni azt, hogy az agrárium, az agrárgazdaság része egy nagyobb egésznek, és ez a nagyobb egész maga a vidékgazdaság, amelynek számos más aspektusa is van. Azért reménykedem abban, hogy egy ilyen típusú módosítást a kormánypárti képviselők is megfontolásra érdemesnek fognak tartani, hiszen maga az indoklás is és az előttünk lévő országgyűlési határozati javaslat is kiterjeszti a korábbi agrárgazdasági jelentés tartalmát, és említi a vidék népességmegtartó képességet, a vidéki életminőséget, a vidéki környezet állapotát, tehát számtalanszor említi ezt, és ezért azt gondolom, helyénvaló volna, ha szakítanánk az agrárgazdasági jelentés elnevezéssel is. Ez nem egy jelentéktelen szóhasználat, erre szeretném felhívni a figyelmet, hanem azt sugallja, és azt tükrözi, hogy elismerjük, elfogadjuk azt, hogy vidéken legalább 4 millió embert sorolhatunk oda, aki a vidéki térségek európai chartája alapján vidéki térségben él, míg az agrárium szereplői ennél sokkal kisebb létszámban határozhatók meg.

(12.20)

Ezért azt gondolom, ez is aláhúzná a kormány szándékát és talán az ilyen típusú módosítót is. Fontos volna, ha ez így történne, hogy a nemzeti vidékstratégiának... - tehát jelenleg a kormánynak van egy stratégiája, az agrárstratégiáját is magában foglaló nemzeti vidékstratégia, és helyes volna, ha ez az országgyűlési határozati javaslat már arra is kitérne, hogy ez a jelentés viszonyuljon, legyen valamilyen viszonyban a nemzeti vidékstratégiával, amelyet ez a kormány alkotott meg. Mi ezt elfogadjuk, de természetesen egy Jobbik-kormányzás esetén ebben történnének módosítások, de fő irányában ezt elfogadjuk. Most mennyire kézenfekvő volna ez, hogy van egy stratégiánk a következő 10-15-20 évre, még akkor is, ha folyamatosan javítjuk, és naprakésszé tettük, ha az éves agrárgazdasági jelentés ahhoz viszonyulna, annak a szerkezetével, a céljaival értene egyet, és mondjuk, a nemzeti vidékstratégia prioritásaira, céljaira indikátorokat állapítana meg a vidékgazdasági jelentés, amit tárgyalunk, és ennek mentén évről évre mutatná, hogy hol tartunk. Itt nagyon fontos volna az, hogyha ebben a gondolkodásunkat, az agrárcentrikus gondolkodásunkat egy picit fellazítanánk, és mernénk megtenni azt, és a jelentés is ezt kövesse, hogy az agráriumot behelyezzük ebbe a vidékgazdasági kontextusba.

Érdekes volna, beszél az előttünk lévő tervezet arról is, hogy a költségvetési támogatások, az EU-s támogatások felhasználását tartalmazza ez a jelentés. Ez nagyon fontos, mi is egyetértünk ezzel. Milyen helyes dolog volna az, ha ebben megnéznénk azt, és ezt a vitát végre - mondjuk így - tudományos és sokkal egzaktabb alapra helyeznénk, hogy nagygazdaság kontra kisgazdaság. Sajnos, szinte az elmúlt negyed évszázad alatt, de már mindenképpen a rendszerváltás óta zajlik ez az értelmetlen vita, hogy kisgazdaság vagy nagygazdaság. Mindegyik kormány valamilyen irányban eltér, mondjuk, a kisgazdaságok felé egyedül az első Orbán-kormány, amikor a kisgazdákkal közösen kormányzott, akkor tapasztalhattuk, a kormányok általában a nagygazdaságok felé próbálnak eltérni, azokat próbálják az agrárpolitika vagy a vidékpolitika középpontjába helyezni. Most ez a jelentés, nagyon helyesen írja az előttünk lévő javaslat, a költségvetési támogatások felhasználásáról is kell hogy szóljon.

Érdekes következtetésre tudnánk jutni akkor, ha megnéznénk azt, hogy kik kapják az agrár-költségvetési támogatásokat, az EU-s támogatásokat, mely gazdaságokhoz jut ez, az milyen arányban. Nem akarom most a sokat ismert számokat újra megismételni, hogy a támogatások 95 százaléka a gazdaságok mintegy 15-20 százalékához jut, már ennél durvább példák is elhangzottak illetékes államtitkárok részéről, de ha mindenképpen a 4 millió vidéki szemével gondolkodunk, akkor ez a jelentés és a költségvetési támogatások fehéren feketén kimutatása megmutatná azt, hogy az agrártámogatásokat vagy a költségvetési támogatásokat egy nagyon kis rész kapja. Nem is volna ezzel baj, mert az érv az szokott lenni, hogy ők a versenyképesek, a versenyképességüket csak úgy tudják megtartani, ha a támogatások ezt követik, hiszen az Európai Unióban és a világban ma már nem a termékek, nem a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek versenyeznek, hanem a támogatások versenyeznek, ez rendben van. Ezt akkor várhatnánk egy csoporttól, vagy akkor lenne ez az érv igaz, ha az a csoport, amelyet így előnyben részesítünk, tehát a költségvetési támogatások messze-messze a túlnyomó részét odajuttatjuk, akkor a versenyképességük által profitot tudnak generálni.

Ugye, akkor versenyképes egy vállalkozás, ha jelentős profitot állít elő, profitot termel, és jelentős adóbefizetései vannak a központi költségvetésbe, de ha ezt megnézzük, hogy ma kiknek jut az agrártámogatások jelentős része, és megnézzük azt, hogy ezek a versenyképesnek mondott vagy a versenyképességük érdekében támogatott gazdaságok mennyi adót fizetnek be a központi költségvetésbe, akkor igen szerény számokat kapunk. Nagyságrendileg 600, majdnem 700 milliárdos évenkénti EU-s támogatásról beszélünk, ami az agráriumba jut, az agráriumban mégis az így támogatott versenyképes szereplők nyeresége természetesen évről évre az időjárás változásával változik, de ez az elmúlt évben, ami egy sikeres év volt, 80-100 milliárdot vont csak el. A 80-100 milliárdnak a kormány által nagyon helyesen 16 százalékosra csökkentett nyereségadóját ki lehet számítani, hogy mekkora költségvetési támogatással, mekkora befizetést eszközölnek, ez akkor hány szereplőt érint akár alkalmazottként, akár tulajdonosként, és ha ezt összevetjük a 4 millió vidéken élő ember problémáival, a szociális problémáival, azt gondolom, akkor érdekes következtetésekre jutnánk.

Tehát jó volna, ha olyan indikátorokat alkalmazna ez az agrárgazdasági vagy a javaslatom szerint vidékgazdasági jelentés, ami ezeknek a következtetéseknek a világos levonására adna lehetőséget, és akkor rögtön kiderülne, hogy ezeket a kicsi és nagygazdaságokat össze kell hozni, egymással harmóniába kell állítani, csak az lehet az igazi agrárpolitika, nem pedig az, amelyik most - a földtörvény is - már nem is említi a kisgazdaságokat.

Tehát egyértelműen látszik, hogy a kormány kormányra kerülésekor még nagyon hangoztatta a kisgazdaságok fontosságát, a kisgazdák koalícióban ott vannak, vagy kormányzati együttműködésben a kormánypártok mellett, de a kisgazdaságok érdeke már nem jelenik meg. Tessék átnézni a földforgalmi törvényt, amelynek az általános vitája lezajlott, remélhetőleg az új változat a héten kerül fel a honlapra, a "kis" szót már nem is használja. Tehát azt gondolom, ez súlyos hiba, és azt, hogy ez mekkora hiba, egy olyan agrárgazdasági vagy vidékgazdasági jelentés világosan aláhúzza, amely ezeknek a költségvetési forrásoknak a hatékony felhasználását is ki tudná tenni, és meg tudná mutatni azt, hogy milyen problémák vannak vidéken, mekkorák a nehézségei az önellátó és a félig önellátó gazdaságoknak, és bizony a költségvetési forrásokból oda is kellene juttatni. Tudom, ennek EU-s akadályai is volnának, de most még csak erről az agrárgazdasági jelentésről beszélünk. Ha ezt ki tudnák mutatni, akkor végre egy értelmes, konstruktív vitát tudnánk arról folytatni, hogy milyen is legyen Magyarországon a birtokszerkezet, milyen is legyen az üzemszabályozás szerkezete és hasonlók.

Ezt szerettem volna elmondani, és köszönöm elnök úrnak, hogy akkor a módosítók beadását meghosszabbította. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu