DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nekem úgy tűnik, hogy nem követi kellő figyelemmel az eseményeket, amelyek az új típusú pénztárgépek bevezetésével kapcsolatban megjelentek. A pénztárgépek bevezetésének jogszabályi háttere már hónapok óta kész, úgy gondolom, ezt ön is tudja, és a jogszabályi háttér mindenki számára ismert.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal mint engedélyező hatóság teljes mértékben felkészült a feladatok ellátására, és el is látja azokat, a gyártók és a forgalmazók pedig eltökéltek abban, hogy legkésőbb 2013. június 30-ig megjelennek a piacon az új pénztárgépekkel. Több gyártó is jelezte, a megvalósításhoz szükséges fejlesztéseket már elvégezték, így a gyártás rövidesen elkezdődhet. Ezt számos, a Nemzeti Adóhivatal előtt lefolytatott sikeres gyártói teszt is bizonyítja, sőt több forgalmazó kezdeményezte a pénztárgépek engedélyezését, az eljárások pedig folyamatban vannak. Látható tehát, hogy a tisztelt képviselő úr szavaival ellentétben a felkészülés rendezetten folyik, a tervezett bevételek ezért nincsenek veszélyben.

Végül felhívom a tisztelt képviselő úr figyelmét arra, hogy az adótörvények eleve kizárják, hogy valakit önhibáján kívüli okokból bírságoljanak. Erre tekintettel egyetlen kereskedőnek sem kell tartania attól - amint ön is fogalmazott -, hogy vétlenül megbírságolják.

Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, nincs itt káosz, bizonytalanság, kiszolgáltatottság, ami viszont van, a feketegazdaság elleni határozott fellépés, ami pedig, úgy gondolom, minden egyes tisztességes kereskedőnek alapvető érdeke.

Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu