ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a benyújtott módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön fogunk dönteni.
Most soron következik az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. A törvényjavaslatot T/11105. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/11105/19. számon kapták kézhez képviselőtársaim.
A bizottsági ajánlás összesen 26 ajánlási pontot tartalmaz, ezek között számos összefüggés található. Mindezekre figyelemmel indítványozom, hogy ezeket egy szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az ajánlás 7., 8., 15., 16., 17. és 18. pontjait az első helyen kijelölt bizottság házszabályellenesnek minősítette, így ezekre a javaslatokra a részletes vita nem nyílik meg.
Tehát ezek után kérem, hogy aki egyetért azzal, hogy egy szakaszban nyíljon meg a részletes vita, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen, ez látható többség.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége indítványomat elfogadta.
(22.00)
Majd tisztelettel kérem önöket, hogy felszólalásuk során jelezzék, mely módosító javaslathoz kívánnak hozzászólni.
Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-26. pontjaira, a házszabályellenesnek minősített indítványok kivételével, és megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. (Jelzésre:) Elsőnek Répássy Róbert államtitkár úr kért szót. Parancsoljon, államtitkár úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés