VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Az ajánlás 1. és 2. pontjához szeretnék szólni, továbbra is az elnevezés körüli vitához. Szeretném megköszönni Kővári János kormánypárti képviselőtársamnak azt, hogy érdemi vitát tudunk folytatni a kérdésről. Azért nem említem Ángyán József képviselőtársamat, mert bár neki is köszönném, ő is kormánypárti képviselő, de lássuk be, ő egy kicsit speciális eset ebben a vitában.
Azért köszönöm, mert Kővári képviselőtársam módot ad arra, hogy példát mutassunk abból a társadalom felé, de talán az Országgyűlés más tagjai, a képviselőtársaink felé is, hogy lehet vitát folytatni és akár konszenzusra jutni. Amire most utalni szeretnék, az az, hogy én hajlandó vagyok máris visszalépni az elnevezésbeli javaslatomtól, mert elkezdtünk tartalmi kérdésekről beszélni. És a tartalmi kérdésekben tökéletesen egyetértünk. Önhöz hasonlóan én is úgy gondolom, hogy nem agrárgazdasági jelentésre van szükség, hiszen a környezetet említette és más, társadalmat érintő kérdéseket, és valóban ahhoz, hogy fenntartható vidékről beszéljünk, a gazdaság, a társadalom és a környezet egyformán fontos. Ebben nagyon közös húron tudunk pendülni. Nekem az elnevezés innentől kezdve már nem is számítana, ha ezekkel a tartalmakkal tudnánk megtölteni.
De az mindenképpen, ahogy ön is érvelt mellette kormánypárti képviselő létére, én magam is ellenzékből azt állítom, hogy be kell látnunk, amit maga a javaslat kitűz önmagának, az messze túlmutat az agrárium szűk körén. Ezért mindenképpen megfontolásra javaslom a kormánynak, hogy e módosítók közül valamelyiket fogadja el, vagy alkosson egy újat, amely ennek az új tartalomnak megfelelő, ami valójában a kormány szándékában is átsejlik, de mutassa azt, hogy új szelek fújnak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és nem agrárium-központú a vidék.
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés