VARGA GÉZA (Jobbik): Egy kicsit nézzük magunkat kívülről, én azt hiszem, hogy a parlamenti vita paródiája az, ami most itt zajlik. Reagálunk egymásra, arra, aki mondjuk, 6-8-10 felszólalással előtte volt - de mindegy, ebbe a helyzetbe a kormány sodort bennünket úgy mint Országgyűlést.

Én az üzemszabályozásra térnék vissza. Az üzemszabályozási törvényt többen szóvá tettük, hogy az hiányzik, de azt, hogy "egy gazda-egy gazdaság", azt bele lehetett volna tenni már ebbe a földforgalmi törvénybe is.

Ugyanis ha ez benne volna, akkor az üzemszabályozás a leglényegesebb pontja. Tehát az üzemszabályozás nyilván majd gépekről, kellékekről, infrastruktúráról és sok mindenről fog szólni, ami kell egy mezőgazdasági üzemhez, de ha ezt már kimondta volna ez a törvény - hiszen ez lesz a kétharmados -, hogy egy gazda, egy gazdálkodó, egy gazdaság, akkor azt hiszem, hogy sokkal nyugodtabban tudnánk a jövőbe nézni. Bár megjegyzem, hogy a helyettes államtitkár a bizottsági ülésen talán vitán kívül, vagy még a vitában, jegyzőkönyvben, nem emlékszem rá pontosan, de azt mondta, hogy az üzemszabályozási törvényben ez benne lesz, tehát hogy "egy gazda-egy gazdaság". Ha a helyettes államtitkár úr szava megnyugtató, akkor megnyugtatnám a jelenlévőket, ha nem, akkor persze ez nem megnyugtató.

Jelenleg ugyanis azzal, hogy birtokközpontról beszél ez a bizottsági módosító, ami nyilvánvalóan semmi kétség, hogy törvénnyé fog válni, a birtok központja - egy jogi személynek különösen, de magánszemélynek is, egy családnak is - akár több helyen is lehet. Persze, a birtokméretek, a felső határok figyelembevételével, de jelenleg egy jogi személynek akárhány településen lehet birtokközpontja.

Ha itt ezt legalább a székhelyhez kötöttük volna, hogy egy jogi személynek ott lehet gazdasága, ott szerezhet földet az egyébként megadott mértékben és módon, akkor ez szintén megnyugtató lett volna (Az elnök a csengő kocogtatásával figyelmeztet az időkeret leteltére.), de ezért ez a törvény nem nyugtat meg bennünket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu