ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgattam itt az előttem elhangzott hozzászólásokat, és én megértek minden ellenzéki próbálkozást, de azt azért tegyük hozzá, hogy az én véleményem szerint egy törvényjavaslatot úgy kell megnézni, hogy mi ezzel a cél, mit lehet ezzel elérni, megfelel-e ez nemzetközi tendenciáknak, máshol hogyan csinálják. És bármelyik ilyen szempontból is vizsgáljuk meg, akkor azt látjuk, hogy egyébként a világon mindenhol, ahol újraszabályozáson gondolkoznak ezen a területen, ez az irány. Mindenhol azt gondolják, hogy egyébként meg kell erősíteni a pénzügyi felügyeletet abban a formában, hogy a mikro- és a makroprudenciális jogok egy helyen legyenek.
De mit jelent ez az egyszerű polgár szempontjából? Én inkább innen indulnék ki. Az egyszerű polgár szempontjából ez azt jelenti, hogy egy hatékonyabb és erősebb felügyelet, egy hatékonyabb és erősebb hatóság lesz képes arra, hogy védje az ő pénzét, illetve védje az ő fogyasztói érdekeit a pénzintézetekkel szemben. És én azt gondolom, hogy ez az, amire elsősorban szükség van, egyszerre kell védeni a betétesek pénzét, és egyszerre kell védeni a hitelfelvevők érdekét.
Azt kell mondjam önöknek, ha lett volna ilyen intézmény Magyarországon hét évvel ezelőtt, akkor azt hiszem, hogy ma nem kellene foglalkoznunk a devizahitelek problémájával, mert akkor egyébként nagyon jól tudta volna egy olyan hatóság, amelynek a kezében az összes ilyen jogkör ott van, hogy a devizahitel bevezetése kockázat a fogyasztó szempontjából, mert nem tudja, hogy mi az, amit megvásárol, nincsen tisztában a kockázataival, és később sokkal többet kell majd fizetnie. Kockázat a bankok szempontjából, mert azt jelenti, hogy kockázatos hitelekkel lesznek tele egyik pillanatról a másikra, hiszen az emberek, amikor felveszik a hitelt, nem tudják, hogy mennyit kell fizetni érte később, akkor azt követően, amikor elkezdik nem fizetni a hiteleket, akkor értelemszerűen ezek közül sok be fog dőlni, és akkor a rossz fizetők terheit a jól fizetők fogják viselni, és a bankoknál egyre több lesz egyébként a kockázatos hiteladós.
Ezekkel előre tisztában lehetett volna egy olyan hatóság, amelyik minden szempontot vizsgálhat. És tisztában lehetett volna azzal is, hogy ez egyébként az ország pozícióit rontja, hiszen a devizában való eladósodás az ország számára is káros. Ezzel is tisztában lehetett volna, mert egyszerre vizsgálhatta volna a makro- és a mikroprudenciális szempontokat. És ráadásul azt is mondhatta volna, hogy ez még a bankok betétesei számára is veszélyes, hiszen ha a betétesek pénzét ilyen célokra hitelezi ki a bank, akkor értelemszerűen a sok rossz kintlévőség miatt az ő pénzük is veszélybe kerülhet.
Tehát minden olyan szempontot egybevéve, ami a devizahitelezés ellen szólt, ha lett volna olyan hatóság, amelyik vizsgálhatta volna az összes szempontot egyidejűleg, akkor biztos vagyok benne, hogy Magyarországon ma nem lennének devizahitelek. Annak idején azoknak az érdeke, akik a devizahiteleket megcsinálták, nevezetesen az MSZP-SZDSZ, illetve a mögöttük vagy az ő támogatásukkal működő kormányzat, na és persze nem kis mértékben a bankok, a bankok érdeke az volt, hogy ne legyen ilyen hatóság. Ne legyen olyan, amelyik egyszerre vizsgálhatja a mikro- és a makroprudenciális szempontokat. Ne legyen olyan hatóság, amelyik oda tud figyelni, és azt tudja mondani, hogy megálljt parancsol a devizahitelezésnek.
Éppen ezért azt gondolom, hogy pont Magyarország pénzügyi történelmének az elmúlt 5 vagy 6 éve különös erővel indokolja azt, hogy egyébként egy ilyen hatóság létrehozásra kerüljön, amelyik egyszerre tudja a monetáris politika oldaláról, a fogyasztói érdek oldaláról vagy éppen a betétesek oldaláról vizsgálni a magyar bankrendszer működését.
Aztán nézzük csak azt, hogy nemzetközileg mi a tendencia! Azt kell mondjam önöknek, hogy Európában ma már egyre több országban ez valósul meg, illetve ahol hozzányúlnak a szabályozáshoz, ott csak ilyet valósítanak meg. Az ellenkezőjére nincsen példa. Arra nincsen példa, hogy kiszervezik a jegybankból a pénzügyi felügyeletet egy külön felügyeletbe, csak arra van példa, hogy beszervezik a pénzügyi felügyelet jogosítványait a jegybankba. Az az európai központi banki elnök, aki ma az Európai Központi Bank elnöki teendőit ellátja, egy olyan országból érkezett - Olaszországból, jegybankelnökként -, ahol ő maga vezérelte le jegybankelnökként a pénzügyi felügyelet jogosítványainak, jelentős jogosítványainak a beolvasztását az olasz jegybankba. Ő élőben is ismeri ezt a példát. És egyébként azt kell mondjam önöknek, hogy jó néhány országban, ahol szembenéztek a banki pénzügyi problémákkal, mert ez okozta ott, mondjuk így, a pénzügyi válságot, Írországtól elkezdve Máltáig bezárólag, mindenhol hasonló folyamatot indítottak el. Nem véletlenül, tisztelt képviselőtársaim.
Azt gondolom, hogy éppen ezért, ha előrelátóak akarunk lenni, akkor Magyarországnak az az érdeke, hogy ez a folyamat megvalósuljon. Tehát a pénzügyi felügyelet jogosítványainak a Nemzeti Bankba mint monetáris hatóságba történő beleolvasztása megvalósuljon. Ráadásul ez egy erős garancia, hiszen a mindenkori monetáris tanács az, amelyik itt az irányító funkcióval rendelkezik, az a monetáris tanács, amelyik egyébként képes arra, hogy a magyar pénzügypolitika egészét áttekintse, vizsgálja, és abban, ha kell, akkor a szükséges döntéseket meghozza. (Mandur László: Kontroll nélkül, ha lehet.) Az én véleményem szerint éppen ezért mind a nemzetközi tendenciák, mind a hazai körülmények egyértelműen azt igazolják, hogy ezt a hatóságot hozzuk létre, és ezt az egyesítést hajtsuk végre.
Szeretném jelezni önöknek, hogy ez már itt volt a Ház asztalán körülbelül egy vagy másfél évvel ezelőtt. Akkor még az európai hatóságok vitája sem az volt ezzel, hogy ez ne lenne jó, hanem akkor csak azt mondták, hogy ezt úgy kell megvalósítani, hogy a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét ne érintse. A Magyar Nemzeti Bank ma nem tiltakozik ez ellen, hanem éppen ellenkezőleg, határozottan támogatja.
(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Lezajlott egy több mint másfél hónapos vita ezzel kapcsolatban a szakmai közvéleményben is. Lehet, hogy az önök figyelmét elkerülte, de momentán több konferencia, több hozzászólás volt ebben az ügyben, cikkek születtek meg, az érvek és az ellenérvek elhangzottak pró és kontra.
És én azt gondolom, hogy nincs olyan érv, ami igazán ez ellen szól. Egy olyan érv van, amit önök hangoztatnak mindenhol, az arról szól, hogy önöknek nem tetszik Matolcsy György. Erről szól a történet, így, nemes egyszerűséggel. Erre meg azt tudom mondani önöknek, hogy ez a véleményük nem újdonság, ha az elmúlt három esztendőt megnézzük. Nekünk meg Simor András nem tetszett, és azt gondolom, ha visszafelé megnézzük az elmúlt három évet, akkor számunkra az világos, hogy a Nemzeti Bank igazából a céljait nem az elmúlt néhány hónapban nem tudta elérni, amióta Matolcsy György vezeti a bankot, hanem épp ellenkezőleg, a korábbi két és fél évben nem tudta elérni.
A Nemzeti Banknak ugyanis egyetlenegy törvényben rögzített célja van, az az árstabilitás biztosítása és az infláció letörése. Amíg Simor András volt az elnök, addig az inflációs célnak a közelébe nem került a Nemzeti Bank, az elmúlt néhány hónapban pedig, tisztelt képviselőtársaim, már bőven az inflációs cél alatt van egyébként a valódi megvalósuló infláció mértéke, és ez nem csak 2013-ra igaz. Pont ma látott napvilágot jó néhány tekintélyes elemzőháznak az a véleménye, hogy Magyarországon 2014-ben is az inflációs célkitűzés alatt lesz az infláció mértéke.
Tehát, tisztelt képviselőtársaim, én azt gondolom, ez egyértelműen azt igazolja, hogy egyébként, ha már két jegybankelnököt kell összevetni egymással, akkor teljesítmény szempontjából az utóbbi néhány hónapban az új jegybankelnök jobban vizsgázott. Márpedig a jegybank szempontjából csak a teljesítmény számít.
És hozzáteszem önöknek azt is, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha megnézzük, az elmúlt években folyamatosan hallottuk - mi tiszteletben is tartottuk - a Nemzeti Banknak azt a véleményét, hogy kamatot kell emelni. Az egyetlen olyan jegybank volt egész Európában, amely kamatot emelt, az egyetlen. Egyetlenegy olyan jegybank nem volt, amelyik ezt tette volna a gazdasági válság idején. Nem is jött be. (Babák Mihály: Csökkentettek.) Azóta viszont, amióta elkezdődött a kamatnak a csökkenése, azóta az látszik, hogy éppen ellenkezőleg, nem az valósult meg, amit vizionáltak, hogy ettől nem tudom, milyen veszélyek fognak kialakulni a pénzügyi rendszerben, épp ellenkezőleg, az látszik, hogy a pénzügyi rendszer működése inkább stabil, és egyébként ebből a szempontból tudja követni a kamatcsökkenésnek a mértékét, ami pedig, azt gondolom, hogy a gazdasági növekedésre egyértelműen pozitívan hat.
(19.30)
Szóval, tisztelt képviselőtársaim, ha csak Matolcsy György az egyetlen problémájuk ezzel a törvényjavaslattal, akkor erre azt tudom önöknek mondani, hogy itt nem személyi kérdésekről döntünk, hanem intézményi kérdésekről dönt az Országgyűlés. Az intézményi kérdések szempontjából nem tudnak olyan érvet mondani, amely ne az egyesítés mellett szólna. Ha pedig csak személyi problémájuk van, a személyi probléma tekintetében is az elmúlt néhány hónapos jegybanki teljesítmény lényegesen jobb, mint az azt megelőző évek jegybanki teljesítménye volt, az infláció szempontjából mindenképpen, tisztelt képviselőtársaim. Ez tehát ebből a szempontból a döntésben ne zavarja önöket.
Azt pedig őszintén fel kell tennem kérdésként, hogy kicsit az az érzésem, hogy akik ma itt a Házban olyan hangosan érvelnek ez ellen az egyesítés ellen, gondolom, tisztában vannak azzal, hogy nem a magyar fogyasztó az, akinek nem érdeke ez az egyesülés - a magyar bankoknak nem érdekük, tisztelt képviselőtársaim. Ők nem szeretnék, hogy ez megtörténjen, mert nem szeretnének egy erős hatóságot a saját fejük felett, nekik az a jó, ha létezik külön pénzügyi felügyelet, létezik külön Nemzeti Bank, és ha lehet, még létezik néhány kicsi hatóság, és a Fogyasztóvédelmi Hatóság jogkörei sem itt vannak, hanem külön valahol a fogyasztóvédelemnél, mert minél több helyen kell vívni a csatáikat az ő jogászaikkal és az ő pénzükkel, annál előnyösebb helyzetben vannak.
Mi az elmúlt két és fél évben következetesek voltunk, képviseltük egyik oldalról azt is, tisztelt képviselőtársaim, hogy a bankoknak azokat a jogosítványait, amelyek megvoltak az egyoldalú szerződésmódosítástól kezdve jó néhány dologban, azokat visszanyessük, és ha emlékeznek rá, volt olyan vita is, hogy a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos jogkörök odakerüljenek-e a PSZÁF-hez. Érdekes módon azt a bankok is ellenezték, s itt a Házban is többen ellenezték, mégis odakerültek. Azt gondolom, az volt a helyes, hogy ott is a központosítás irányába mentünk el. Itt is ezt kell tenni. Magyarországon az a nemzeti érdek, hogy a pénzügyi rendszer működését egy erős, minden tekintetre odafigyelő hatóság tudja ellenőrizni, ez pedig csak akkor valósulhat meg, ha a nemzetközi tendenciáknak megfelelően beolvasztjuk a pénzügyi felügyelet jogosítványait a jegybankba.
Ezért azt gondolom, hogy aki meg akarja védeni a betétesek érdekeit, meg akarja védeni a hitelfelvevők érdekeit, az bátran támogathatja ezt a törvényjavaslatot. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés