Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő ajánlás kapcsán leginkább az úgynevezett helyi pénzekkel kapcsolatos részekre szeretnék szorítkozni. A zárószavazás előtti módosítók közül kimondottan ez első volt szimpatikus számunkra, hiszen a Jobbik elmondta több alkalommal, hogy teljesen fölösleges adminisztratív terhet jelent egy helyi utalvány esetében a kibocsátó elérhetőségét is feltüntetni. Kétszer figyelmeztettünk, és szerencsére bejött egy olyan módosító, ami ki is vezeti ezt az indokolatlan és értelmetlen nehezítést a rendszerből. Ezt abszolút a támogatásunkról kell biztosítanunk.

De el kell hogy mondjuk továbbá, hogy az alapítványok, önkormányzati társulások esetében a minél szélesebb körű bevezethetőségi lehetőségeket tudjuk csak támogatásunkról biztosítani, éppen annak érdekében, hogy ha egy helyi közösség a saját közösség erejének erősítése és további támogatása mellett dönt, akkor ezt megtehesse mindenféle értelmetlen adminisztratív akadály nélkül, mint hogy például a helyi pénzen utólag is tüntessék fel a kibocsátó elérhetőségét, miközben a XXI. században bárki a legnépszerűbb világhálós kereső segítségével húsz másodperc alatt megtalálja és elérheti azt a szervezetet, azt a közületet, aki a kibocsátást biztosította.

Amiért pedig az alapítványok és önkormányzati társulások széles körben való támogatása mellett érvelünk, az az, hogy a helyi pénzek kibocsátása esetében jellemzően a nem profitorientált rendszerek támogatása mellett emelünk kardot, éppen azért, hogy mindenféle profitérdeket kizárhassunk ebből a rendszerből, annak érdekében, hogy az adminisztratív akadályok mellett a nyerészkedési hajlam sem akadályozza azokat az önkormányzatokat (A kintről behallatszó mennydörgésre Balog Zoltán: Az ég is tiltakozik! - Derültség a kormánypártok soraiban.), azokat a társulásokat, amelyek elszántak annak érdekében, hogy a közösségek önérdek-érvényesítő erejét növeljék. Az égiek is így gondolják.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

(17.30)

Forrás: parlament.hu